Hóvihar (Beszámoló egy Túlélők Földjén lezajlott történelmi eseményről)
Körülbelül három hónappal ezelőtt kezdődött. A Túlélők Földjének teljes népességét megrázta az a hirtelen beköszöntött hideg, amely egyik napról a másikra, tragikus hirtelenséggel jelent meg földjeiken. Az a drága, szeretett napkorong eltűnt az égről, valahova a legsötétebb felhők valamelyike mögé bújt, hogy átadhassa a helyét valami teljesen újnak, mellyel Ghalla sokat látott kalandozói sem igen találkozhattak még. Feltámadt a szél, lehűlt a levegő, és sűrű hóesés dermesztette le a vidéket. Mindenki fázni kezdett. Fáztak az ifjú és veterán kalandozópalánták is, akik eddig ennél azért jóval melegebb éghajlathoz szoktak. Fáztak a pusztában kóborló szörnyetegek, akik most először életünkben, talán egy kicsit szánalomra méltóak is voltak. Fázott a városok teljes lakossága is, de legalább nekik ott volt a lehetőség, hogy kandallójuk melege mellől szemléljék az odakint zajló eseményeket. Mérhetetlen hideg volt. A kalandozók érezhették ezt magukon igazán, miután átfagyott végtagjaikkal minden lépés megtétele iszonyatos fájdalmat okozott. Teltek-múltak az első napok, és mindenki zúgolódott, vacogott és átkozódott. Volt aki a múlt meleg időszakaira gondolva tartotta magában az erőt, volt aki még a hátasállataival sem szégyellt összebújni, hogy testmelegeiket megosztva egymással próbálják átvészelni a jeges nappalokat és éjszakákat. Teltek-múltak a napok, de az időjárás semmit nem változott. A hólények mintha új hazát találtak volna a régi sivatagok, napfényes erdők helyén, mindenhol beléjük lehetett botlani. Ha csak néhány sarki róka, vagy néhány veszett rozmár uralta volna a környéket, nem is lett volna baj, de ennél förtelmesebb lények is kóboroltak odakint, akik bizony, alaposan megkeserítették szegény kalandozók dolgát. Valamit tenni kellett...
Hamarosan újra bebizonyosodott, hogy Ghalla intelligens fajai miben is emelkednek e föld többi teremtménye fölé. A leleményességben. Egyesek rájöttek, hogy a labirintusok mélyét nem sújtja e zord hideg, a földalatti komplexumok a széltől és a hóeséstől is védettek. Ugyanez igaz a fogadókra, melyek népessége ebben az időszakban soha nem látott mértékben megszaporodott. Mások azt fedezték fel, hogy hogyan készíthetnek meleg holmit, egy kabátot a jegesmedvék lenyúzott bőréből, melybe belebújtatva átfázott végtagjaikat, már nem is tűnik olyan hidegnek a hideg. Megint mások pedig egyszerűen csak hozzászoktak a hideghez, testük alkalmazkodott az állandó kellemetlenségekhez, így ezután sokkal könnyebb volt elviselniük, hogy jeges levegő borzolja bőrüket. És akkor arról még nem is regéltem, hogy a leleményesebb kalandozók mi mindent kezdtek a hólények használhatóbb testrészeivel...
Aztán mikor már minden azt hitte, a hideg időjárás tartósan lopta be magát Ghalla mindennapi életébe, váratlan dolog történt. A csatorna nyugati partjának síkságain különös épületek tűntek fel: simára csiszolt jégtömbökből készült sátrak. Odabent egy barátságos emberke, aki magát eszkimónak vallotta, fogadta a megfáradt kalandozókat, és étekkel ugyan nem, de meleggel annál inkább kínálta vendégeit. Mégis, volt valami, ami ennél is többet ért: az információ, ami minden egyebet gyorsan feledtetett kalandozóinkkal.
- Ez az iszonyatos hideg nem a véletlen műve - rebegte az öregember -, és még csak nem is a természet pillanatnyi hóbortjának csúf játéka. Az anyagi létsíkot és az elemi jég létsíkját összekötő átjáró, egy évezredek óta létező dimenziókapu kinyílt, és Ghalla földje teljesen összeolvadt a jég létsíkjának világával. Legalábbis az összeolvadás folyamata elkezdődött: a két sík közti hőmérsékletkülönbség kiegyenlítésével. A dimenziókapu váratlan megnyílásának oka pedig egy, a közelmúltban történt eseménnyel van összefüggésben. Biztos te is hallottad a csatornán Alanorból átszivárgó híreket: valami bátor és vakmerő kalandozó végzett a Sötét Földet fenyegető éjfatty úrral: Dl'orkhaugrukkal. Csakhogy ez a bizonyos hős nem volt eléggé felkészítve a harcra, így nem tudhatta, hogy az éjfattyak vezetőjének közönséges fegyverekkel való legyilkolása nem elég. Dl'orkhaugruk több napig tartó haláltusájában ugyanis beteljesíthette végzetszerű bosszúját. Miközben az éjfatty úr élő antisejtjei megszűntek létezni, olyan mennyiségű negatív energia szabadult fel, és szivárgott szerte a világba, hogy az megrepesztette az anyagi létsík auraszerű szövetét. A dimenziókapu is emiatt nyílt ki, és ki tudja még mi minden olyan dolgot eredményezett az esemény, amiről most még csak nem is tudhatunk? Az átjáró dolgára visszatérve: világunk hamarosan el fog pusztulni, ha valakinek nem sikerül becsukni a kaput. Egyetlen ember segíthet rajtunk. Vagyis, valaha ember volt, ma már több annál. Egy Sheran létsíkján élő papnőről van szó, aki egyszer már tett hasonlót. Legalábbis tudta a módját, mit kell tenni. A segítségét kell kérnünk!
Hát így csillant fel a remény... Az öreg eszkimó kacatjainak mélyéről előbányászott térutazó medalion segítségével bárki Sheran létsíkján teremhetett egy perc alatt. Ahhoz viszont, hogy működésbe lehessen hozni, kellett néhány dolog. Nem tartott sokáig rájönni mely tárgyak ezek: egy ifjú yeti szíve, ami még holtában is lüktetett az élettől, egy féregbél, ami olyannyira ragaszkodott gazdája testéhez, hogy alig lehetett kirángatni belőle, valamint egy ulkor gyöngy, amit semmi az égvilágon nem képes elpusztítani.
Az utazás technikai feltételei tehát adottak voltak, Sheran létsíkján viszont kellemetlen meglepetés érte az odautazó kalandozókat: Azomilla, Sheran papnője - bár átlátta a ghallaiakat érintő jókora probléma mivoltát -, mégsem tűnt túl segítőkésznek. De mivel még mindig ő volt az egyetlen, aki megmenthette a Túlélők Földjét, a kalandozók a könyörgés mellett döntöttek. Sorban érkeztek a kalandozók: High Density magabiztosan, Astaroth félénken, Kárász reménykedően, majd pedig Brutalitisz, Ravasack, Durazbar Grun, Lord Steyr, Ilrilyn-Theft és Hathor. A sok kérlelés pedig megtette hatását: Azomilla otthagyta Sheran létsíkját, és elszállásolta magát a Természet Szentélyében, hogy onnan irányíthassa az elkövetkező eseményeket.
Az őt felkereső kalandozókat részletes instrukciókkal látta el arra vonatkozólag, hogyan is utazhatnának a dimenziókapuhoz, hogy a megfelelő igék kiejtésével bezárhassák végre. Csupán egyetlen feltétele volt az utazásnak: egy olyan öltözet készítése, amely eléggé ellenálló ahhoz, hogy kibírja az utazást az istentelen hidegbe. A leleményesség azonban itt is győzedelmeskedett, a kalandozók hamar rájöttek, mely tárgyak alkothatnák ezt a páncélöltözetet, amelyeket a hólények legellenállóbb testrészeiből kellett összeszedni. Végül a behemót köröm képezte a páncél alapját, körbe kellett venni a mamutbőrrel, a felső részre egy gallérhoz hasonlatosan a hókutya nyakörv került, majd a szélgömb a páncélöltözet elejére, a mellkas magasságba. Az Azomilla által elmondott egybeolvasztó varázslattal lepecsételt páncél már elégnek bizonyult ahhoz, hogy utazni lehessen benne. A Ghalla megmentésére kísérletet tett első vállalkozó Dort Amessix volt. Mint kiderült, a kapu már majdnem teljesen kinyílt, talán már csak napok kellettek volna, hogy végérvényesen megszűnjön a bezárásának lehetősége. Dort Amessix elmormolta a varázsigéket, de ez csupán arra volt elég, hogy a kapu szárnyai picit megmozduljanak. Aztán a jégöltözete nem bírta tovább, lerobbant róla, és csupán pillanatokon múlott, hogy sikerült visszatérnie a mi létsíkunkra. Másodikként Clod Onar kelt útra, és hasonlóképp járt, a kapu alig záródott ténykedése nyomán, a jégöltözete pedig cafatokban szakadt le róla. Az utánuk következők - Bodobács, Erynome Killmaster, Weasel, Sylvester az Elf, Fenevad, Nagyseggű Marcsa, Selindek, Mnémoszüné, Fafejű a Tudós és King Gregory - szintén megtették a magukét, és mindannyiuk közös helytállása végül elégnek bizonyult. A dimenziókapu bezáródott, Ghalla időjárása pedig hamarosan normalizálódott.
Újra előbújt a nap. A kalandozók messzire dobták bundás kabátjaikat, a városok félénk lakossága táncolva hagyta ott a kandallóik környékét, hogy nevetve a szabadba áramoljanak. A szörnyek pedig... a legnagyobb sajnálatunkra új erőre kaptak, és ismét harapnak, csípnek, karmolnak és ütnek. De nem baj, jó ez így. Az elmúlt hónapok ítélet időjárását senki nem fogja visszasírni soha. Csak egy bejegyzés marad az alanori történelemkönyvek hasábjain. Csak egy-egy aukción felbukkanó cetuszony, az erdőkben szétszórva talált rozmárfogak, valamint a boltokban iszonyatos összegekért árult bundáskabátok, amik senkinek sem kellenek már, fognak arról árulkodni, hogy a múltban valamikor történt valami. Ghalla lakossága büszkén állta a próbát, kalandozóink tökéletesen bebizonyították életképességüket a legzordabb körülmények között is. Kellett már egy ilyen megmérettetés! (A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 10 szavazat alapján 6.9)Létrehozás: 2003. október 10. 15:40:55 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 | Nyomtatási forma |
|