A szükséges kockázat (Battletech novella)

3057. október 4.

- Gordie! Gordie! - visszhangzott a lelátón a nézők kórusa, amint a kék-fehér mintás Hatchetman belépett az Atreus arénába. A mellén egy fekete szegélyes fehér villám díszelgett - a mechet többek közt emiatt is Thor névvel illették a galateai bukmékerek, és egy idő után a hivatalos versenyzőlistán is csak ezen a néven futott. A pilótafülkében Garth "Gordie" Lions ült, aki immáron negyedszerre tudhatta irányítása alatt a kiszolgált csatagépet. Felemelte a mech jobb kezét, mindenkinek megmutatva a fejszében végződő kart, majd egy tisztelgésfélét intett a tőle balra található páholyok egyike felé.

A páholyban előző ellenfele ült, aki egy sajnálatos baleset folytán a küzdelem során eltörte bal kezét és lábát. Ugyan Garth furcsállotta, de volt ellenfele rá fogadott.

Az aréna egy lerombolt város gyártelepéhez hasonlított, a lelátók azonban -hasonlóan a galaporti arénák jó részéhez - vészesen közel helyezkedtek el a csatatérhez. Senkit sem lepett meg, hogy oda csak borsos áron lehetett jegyet kapni, és a hely nem volt semmilyen módon biztosítva. Az alapvető védelem miatt a lelátó tizenöt méteres körzetében nem volt épület, ám néha még így is előfordultak kisebb balesetek.

Gordie - miután felmérte a terepet - rögtön elindította a Hatchetmant a legközelebbi épület felé. A mech fegyvereit folyamatosan készenlétben tartva haladt végig a kihalt utcákon. A karokon félnehéz lézerek ültek, melyek közül az egyik - a jobb oldali - egy újabb fajta impulzuslézer volt, amelyet egy másik mechről szereltek le. A közepes csatagép fő fegyvere a törzsében helyezkedett el, ez pedig egy LB típusú gépágyú volt, amellyel tizes sorozatokat zúdíthatott célpontjára.

Némely harcos előszeretettel használta a fegyver másodlagos üzemmódját is, melyben az a sörétes puskához hasonlóan nem egy pontra koncentrálta tűzerejét, hanem sok apró lövedéket használva, nagyobb területen fejtette ki hatását. Noha ez nem volt elég a nagyobb mechek páncélzatának áttöréséhez, rendszerint sokkoló hatással volt a pilótákra.

A Hatchetman eredeti konfigurációja a gépágyú mellett még három impulzuslézert tartalmazott, de az újabb technológiájú fegyverek beszerzése anyagi okok miatt a legtöbb harcosnak szinte lehetetlen volt. Ehelyett a két karon egy impulzuslézer, és egy régebbi gyártmányú félnehéz lézert helyeztek el. A mechben ezen kívül a hűtőegységekkel is probléma volt. A gépágyút hűtő hőelnyelők fele elromlott, és a lézerek hűtését is csak néhány igen speciális technikai megoldással lehetett biztosítani. A negyvenöt tonnás szerkezet mindezek ellenére is kiváló gépnek számított a Galaporton versenyző többi mechhez képest.

Már félúton járt leendő ellenfele esetleges kiindulási pontja felé, körültekintően haladva háztól házig, mikor Gordie neurosisakjában felhangzott a hang, amely jelezte, hogy mechjét becélozták. Tett két gyors lépést a következő kereszteződés felé, majd közvetlenül azelőtt, hogy láthatóvá vált volna a keresztutcából, megtorpant. Egy hatalmas acélgömb repült el előtte, a pilótafülkéjének magasságában. Honnan szedett ez a mázlista ilyen célzókomputert? Vigyáznom kell a Gauss-ágyújára! A legjobb lesz, ha azt teszem, amit egy zöldfülű is tenne ilyenkor. Remélem, bedől a trükknek.

Gordie megragadta a jobb kezénél lévő irányítókart, és előrelódította a mechet, közben pedig elfordította a gép törzsét. Egyszerre nyitott tüzet minden fegyverével, amint feltűnt előtte a hetven tonnás Caesar; az ellenséges mech mindkét karja Gordie irányába mutatott.

Galaport, Debbie Ivója

Galatea

Skye Határvidék, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 4.

Kellemes zsivaj töltötte be a tágas termet, az asztalokon pedig a legkülönfélébb színű italok álltak. A félhomályt gomolygó cigaretta- és szivarfüst tette még átláthatatlanabbá, ezzel tökéletes péntek esti hangulatot teremtve Debbie Ivójában. Az ivókabinokban néhol párok, néhol pedig kabátos-kalapos férfiak ültek, valamelyikben egyedül, némelyben pedig leendő ügyfeleikkel társalogva.

A betérőket három pincér és egy pincérnő szolgálta ki, de voltak, akik inkább a bárpultnál várták meg italukat, vagy választottak a szegényes ételkínálatból. A pincérhölgy rövid, vörös szoknyájához egy kevéssé illő fehér felsőrész viselt. Szája folyamatosan mozgott a rágózástól, csípőjét pedig feltűnően ringatta jobbra-balra, ezzel jelezve a vendégsereg férfitagjai számára, hogy műszakja letelte után is a rendelkezésükre áll. A legnagyobb asztalt vette ezúttal célba, melynél hat férfi foglalt helyet. Az arcába lógó hajtincset a füle mögé simította, zsebéből előhalászott egy tollat, majd felemelte a kezében lévő jegyzetblokkot. Az asztalhoz érve kihívó tekintettel végignézett a vendégeken.

- Mit parancsolnak? - kérdezte, megpróbálva egy kis életet lehelni a hangjába.

A hozzá legközelebb ülő férfi azonnal válaszolt.

- Négy sört, egy Steiner PPC-t és egy Kurita PPC-t kérünk.

Nagyon rideg volt a hangja, amin a pincérnő igencsak elcsodálkozott, hiszen az idomait rendszerint minden férfivendég - hol diszkréten, hol pedig nem - szemügyre vette. Egy vállrándítással tudomásul vette a dolgot, és elsétált, hogy megrendelje az italokat. Eközben a férfi elővette pénztárcáját, és a lehető legkevésbé feltűnően előkapott egy bankjegyet az ott rejlő kötegből.

Négy sötét kabátos alak lépett be az ajtón. Leültek a hozzájuk legközelebbi asztalhoz, és csendben várakoztak. A pincérnő kivitte az italokat, és csillogó szemmel vette át a borsos borravalót. Miután visszaindult a pulthoz, hogy újabb rendelést adjon le, a négy alak felkelt, és elindult a hat férfi felé. Kabátjuk természetellenes lengéséből látni lehetett, hogy mindannyian fegyvert hordanak maguknál - mégpedig nagy fegyvert. Kétfelé válva közelítették meg az asztalt, de ez az ott ülők figyelmét sem kerülték el. Hamar előkerült az első Nakajama az egyik ülő férfi kabátja alól, azonban nem volt ideje elsütni, mert az egyik alak géppisztolyának lövése hajszálpontosan keresztülvitte a karját. A bárra hirtelen néma csend borult. A fegyver akkorát ütött vissza a lövés után a sötét alak vállára, hogy az arcát takaró kalap lehullott a fejéről. Szőke fürtök bomlottak ki alóla, láthatóvá téve a nő arcát. Gonosz vigyorral még egyszer meghúzta a ravaszt - ezúttal a férfi vállát találta el.

A hat vendég ezek után meg sem próbált ellenállni, egymás után álltak fel feltett kézzel, és léptek el az asztaltól. Három géppisztoly meredt rájuk, miközben a nő bilincseket húzott elő kabátja zsebéből, és egymás után megbilincselte a férfiakat. Szó nélkül elindultak az ajtó felé. A bárba visszatért az élet, a pincérnő pedig egy nedves ronggyal letörölte az asztalról a ráfröccsent vért.

Kintről távolodó lebegőautók hangja hallatszott, elfeledtetve a vendégekkel a pillanatnyi ijedtséget.

Galaport, Atreus aréna

Galatea

Skye Határvidék, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 4.

A pilótafülkében a másodlagos monitorokon egymás után sorjáztak a Caesar adatai. A jobb lábát sárga színnel festette meg a számítógép, a mech többi része pedig zöld körvonallal látszott a képernyőn. Szerencsére nem volt elég pénze újrapáncélozni a mechjét. A múltkor csúnyán kikapott, talán ezért hívott ki engem. Azt hiszi, könnyen elkaphat. Nos, majd meglátjuk.

A Caesar jobb karja körül kéken felizzott a levegő, amint a PPC tekercsei feltöltődtek, és útjára engedték a kék villámot, hogy a szemben álló közepes mech törzsébe vájjon. A két karban található félnehéz impulzuslézerek zöld sugarai rakétaként követték az azúrszín lövedéket.

A Hatchetman háta mögött fehér gőz emelkedett a magasba, amint Gordie bekapcsolta mechje ugrórakétáit. Eddigi lendületét felhasználva a Caesarhoz képest balra ugrott, így a PPC és a két impulzuslézer lövése is célt tévesztett.

Gordie ezzel szemben pontosan célzott, minden fegyverét a hetven tonnás óriás kevésbé páncélozott jobb lábára irányítva. Noha a repülés miatt nehezebb volt céloznia, mégis csupán az egyik félnehéz lézere tévesztett célt. Az impulzuslézer a térdízületbe pumpálta bele sugarait, az LB-10X gépágyú pedig lábfejtől combig lyuggatta ki a gömbtestű mech cingár lábát.

A landolás viszont már nem ment olyan egyszerűen, mert a Hatchetman az egész utcát átrepülve a túloldalon tornyosuló épület tetejére esett, amely egyszerűen beszakadt a hatalmas súly alatt. A Thor két emeletet zuhant, és derékig eltűnt az épületben. A pilótafülkét forróság árasztotta el a lézerek és az ugrás által termelt hő miatt. Gordie körül forgott a világ, amikor mechje végre abbahagyta a zuhanást. Jelenleg biztonságban érezte magát, így megpróbált időt szakítani a helyzet bővebb analizálására. Az egyik képernyőre a saját mechje állapotát, a másikon a Caesarét jeleníttette meg a számítógéppel, miközben a radaron pulzáló piros pöttyöt figyelte. A nehéz mech jobb lába piros körvonalat kapott, a többi testrésze körül pedig megmaradt a zöld szín. A piros pötty egy kicsit messzebb került a Hatchetmantól, a rajzán pedig sárgába fordult a mech hátpáncélját jelképező mező. Nagyszerű! Azt hiszem, sikerült felborítanom a lövésemmel. Most kell elkapnom!

Egy óvatos mozdulattal megpróbálta elmozdítani a mechet. A jobb karon lévő fejszét használva egy határozott csapással eltakarította a mech előtti falat, majd megemelte a bal lábat, és kilépett vele az útra. A piros pont egyelőre mozdulatlan maradt. Megpróbálta felemelni a jobb lábát is, ám az nem engedett a rá omlott törmeléktől. Mi történhetett? Egy ekkora mechet nem állíthat meg egy pár vacak kis kődarab. Megmozgatta a lábfejet, mire apróbb kődarabok gurultak le az útra, a láb azonban továbbra sem engedett. A piros pont lassan mozgásnak indult, és nem volt kérdéses, hogy csak másodpercei vannak, mire ellenfele odaér hozzá. Gordie óvatosan leengedte a mech jobb karját, és a fejszével elkezdte lesöpörni a lábáról a nagyobb köveket. Lassan előbukkant a lábfej, és nyilvánvalóvá vált, hogy miért is nem tudott eddig megmozdulni a hatalmas végtag. Egy óriási vasgerenda szúródott át a bokaízületen, gyakorlatilag odaszögezve a mechet az épület alapjához. Méretes árnyék vetődött a szabadulni próbáló mechre, és Gordie tudta, hogy sürgősen cselekednie kell, különben ellenfele még a gyilkosságért járó különdíjat is besöpri.

A Caesar méltóságteljes léptekkel lépett be abba az utcába, ahol a Hatchetman rostokolt, a bal karja rémisztő árnyékot vetett a mechen. Nyugodt léptekkel fordult be a sarkon, lassan felemelte a Gauss-ágyút rejtő kart, és célba vette a csapdába esett mech mellét. A lövedék a bal vállán érte a gépet, amely ettől elfordult, és majdnem feldőlt. Ám hirtelen ismét kiegyenesedett, és dacosan gépágyúlövedékek sorozatát zúdította nála jóval nagyobb ellenfelére. Apró lyukak jelentek meg a Caesar mellén, megbarnítva rajta a festéket, és behorpasztva a törzse bal oldalát védő páncéllemezt.

Az ördögbe! Tennem kell valamit! Ki kell vinnem innen a mechet, különben ez itt fog engem élve felfalni! Valahogy ki kell szabadítanom azt a lábat! Vagy... Gordie gondolkodás nélkül cselekedett, még mielőtt újabb lövést kapott volna. Felemelte a még sértetlen jobb kart, és nagy lendülettel belevágta a fejszét mechje bal lábába. Eközben felizzott a Caesar jobb karjában lévő PPC. A találat ezúttal sem volt kétséges, azonban sokkal hatásosabbnak bizonyult, mint az előző. A bal kar szikraözön közepette hullott a földre, amikor a PPC kék lövedéke a vállba csapódott. A Hatchetman ismét felegyenesedett, és újabb gépágyúsorozatot köpött ellenfele felé. A páncéllemezeknek egy-két horpadáson kívül ismét nem esett komolyabb baja, a találat viszont kibillentette a Caesart az egyensúlyából, így a karokban található félnehéz impulzuslézerek csúnyán fölé lőttek.

A negyvenöt tonnás mech háta mögött ismét fehér gőzfelhő gyúlt, és a harci gép az ionsugarak hátán nagy sebességgel emelkedni kezdett. A bal láb lábfejtől lefelé hiányzott, így a repülés íve nem volt teljesen egyenes, kissé jobbra vitte a fémóriást. A Hatchetman átrepült ellenfele feje felett, aki zavarodottságában túl gyorsan akart megfordulni, és mechje bal karjával bezúzta a mellette álló épület falát. A landolás - Gordie figyelmének köszönhetően - ezúttal sokkal jobban sikerült. A mech egy útra ereszkedett le, és Gordie gépe jobb kezével egy épületnek támaszkodva elkerülte az esést. Miután sikerült stabilizálnia a gépet, lassú léptekkel elindult a Caesartól minél messzebb.

A számítógép elkeserítő képet festett a negyvenöt tonnás mechről. A bal kar teljes egészében hiányzott, a gépágyú töltőmechanizmusa pedig majdnem teljesen védtelenné vált. Gordie a radarra pillantva elkeseredetten vette észre, hogy a piros pont igen gyorsan közeledik hozzá. Az egyik másodlagos monitora felett sárga fény villant, jelezve, hogy a versenybírók azt ajánlják, adja meg magát. Nem veszíthetek! Most tényleg valami nagyon jó ötletre van szükségem. Lássuk csak. Az egyetlen előnyöm a közelharc lenne. Viszont ahhoz közel kell mennem hozzá. Valahogy muszáj lesz megoldanom. Gordie egy kicsit megkönnyebbült, mikor a Caesar állapotát mutató monitorra nézett. A jobb láb körül piros, a bal kar körül sárga, és a mellkas körül is sárga vonalak mutatták, hogy a mech már jónéhány találatot kapott. Azonban ettől még nem tűnt sokkal biztatóbbnak a helyzet.

A Hatchetman sántikálva elindult az út mentén. A térkép szerint az út az aréna széle felé vezetett, és egy beépítetlen területben végződött. Gordie igyekezett minél hamarabb olyan helyre vinni a mechjét, ahol tőrbe csalhatja ellenfelét. Mikor kiért az út végére, párszáz méterre a háta mögött feltűnt a Caesar is. Még mielőtt ellenfele eltűnhetett volna a szeme elől, útjára engedett egy acélgolyót és egy PPC lövedéket, melyek a sánta mech hátát vették célba. Mindkét lövedék célt tévesztett, de a nehéz mech pilótájának igazából nem is állt szándékában eltalálni Gordie-t. Csak játszani akart. Lassú léptekkel vonult végig az úton, és még óvatosabban lépett ki a beépítetlen területre.

Gordie erre a pillanatra várt, mióta a csata elkezdődött. A Caesar egy igen fejlett mech-típus volt, annak ellenére, hogy leginkább egy végtagokkal rendelkező óriási vasgolyóra hasonlított. A karja és a lába túl vékonynak tűnt ahhoz, hogy a hatalmas súlyt megtartsa, és Gordie éppen ezt szándékozott kihasználni. Amint a Caesar kilépett elé, egy pillanatot sem késlekedett. Az addig mechje törzse mellett tartott jobb karját ugyanabban a pillanatban emelte fel, mikor ellenfele a Gauss-ágyús karjával becélozta őt. A fejsze egyetlen csapással elválasztotta a kart a mechtől; a végtag pörögve szelte át a levegőt, és a közeli lelátóba csapódott. Gordie a szeme sarkából látta, mi történik, de jobban féltette az életét annál, semhogy ezzel foglalkozzon. Újabb csapásra készült fel, ám ezúttal az ő mechjét érte találat. A törzsébe egy PPC lövedék és egy impulzuslézer-sugár vájt, átszakítva a páncélzatot, és szétroncsolva néhány hűtőegységet.

Most végzek vele! A fejsze ismét lesújtott, ezúttal a Caesar pilótafülkéje felé. A csapás pontos volt, és gyakorlatilag kihasította a pilótafülkét a helyéről. Az összeroncsolódott fémdarab a megmerevedett mech mellé hullott, az irányíthatatlanná vált Ceasar pedig a hátára borult. Gordie mechjében ugyanekkor felvillant a párbaj befejeztét jelző fény. Óriási kő esett le a szívéről.

Fél óra sem telt bele, és az aréna újabb csata színhelyévé vált. Ezúttal két könnyű mech csapott össze, ám ezt Gordie már páholyból akarta megnézni. Miután kiszállt mechjéből, gyors léptekkel a harcosok elszállítására érkező lebegőjárműhöz sietett, amely hangos zúgás közepette elhagyta az arénát.

Elder Mordoc várta a mech-hangárban. A köpcös férfi ugyan rendelkezett saját istállóval, mégis szívesen foglalkozott a párharcokat vívó harcosokkal, ez alatt a meccs alatt pedig a rendezők és bírók sorát erősítette. Arcán csalódottság ült, és egy fegyelmező szülő tekintetével méregette a kócos, izzadt mech-harcost.

- Garth, ezt jól elszúrtad - mondta szándékosan halk hangon.

Gordie meglepődve nekitámaszkodott mechje épen maradt lábfejének. Kicsit kifújta magát, és barátjára nézett.

- Mi a gond Elder? Hiszen nyertem, nem? - kérdezte fáradtan.

- Csak éppen közben megöltél harminc embert!

Gordie egy szót sem szólt.

- A következő másfél évben nem versenyezhetsz itt a Galateán - mondta Elder Mordoc szomorúan. - A nyereményed megkapod, a versenyektől viszont tartsd távol magad.

Az alacsony férfi a kabátujjából egy kisebb nejlonzacskót vett elő, amely öt köteg C-jegyet tartalmazott. Gordie szó nélkül átvette a nyereményt, és elballagott.

Galaport

Galatea

Skye Határvidék, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 5.

Sötét volt. A levegő dohos és párás, mindenütt alkoholszag terjengett.

- Braddy...? Jinx...?? - hallatszott két erőtlen hang.

Lassan kinyitotta a szemét.

Egy pincehelységben voltak mind a hatan, mindegyikük kezén azok a bilincsek voltak, amelyeket foglyul ejtőik tettek rájuk. Összesen három matracot dobtak be nekik, hogy aludni tudjanak, a szoba fényét pedig egy alig pislákoló égő adta, amely bármely pillanatban kialudhatott. Mindannyian a középkorban érezték magukat.

- Azt hittem, már sosem ébredsz fel. Ezek alaposan ellátták a bajunkat, miután behoztak - mondta Derek Petersen, a csapat legfiatalabb tagja. Mindössze huszonkét esztendős volt, mikor csatlakozott a Szökevényekhez. Az első csapat fél éve érkezett a Galateára, hogy felkutassák azt a bizonyos személyt, aki a megbízójukat olyan kellemetlen helyzetbe hozta. Még két hetet sem töltöttek a városban, amikor hasonló körülmények között az egész csapatot lemészárolták. Eddig úgy tűnt, a második csapatnak sem lesz nagyobb szerencséje, de ők legalább még életben voltak.

Léptek hallatszottak a folyosón, és egy nő állt meg a helyiség ajtaja előtt. Nem nyitotta ki az ajtót, de erős, határozott hangját e nélkül is mindannyian hallották.

- Még néhány nap, és elmegyünk innen. Addig is maradjatok nyugodtan. - mondta, majd el is távozott.

- Huh... azt hittem, megint hozta a barátait is - szólalt meg a csapat egy másik tagja, Emilio de Lopez, akit a nyakában lógó, furcsa lényt mintázó medál után Jinxnek neveztek el.

- Ugyan, Jinx, már megint rémeket látsz. Ezeknek élve kellünk. De egyet nem értek. A Kalaposnak nincs pénze ennyi emberre. Attól félek, hogy ezek a Kapitányt akarják.

- Csend legyen! Valószínűleg lehallgatnak bennünket - intette csendre Bernard "Braddy" Collins Harley Smith-t. - Harley, ezek profik. Nem hinném, hogy a Kalapos bérelte fel őket. Egy nyomorult bukméker sose áldozna ennyit a saját védelmére. És ne felejtsd el, hogy nem mi vagyunk az egyetlen behajtóbrigád, aki rá vadászik - mondta Braddy széles mosollyal az arcán.

- Jó, akkor viszont itt az ideje, hogy kijussunk innen, és kitaláljuk, kik is ezek.

Galaport

Galatea

Skye Határvidék, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 5.

Gordie és a Thor karbantartói a mech-hangárban üldögéltek a Hatchetman mellett.

- Ez a helyzet. Mivel nincs más választásom, elhagyom a bolygót. Rajtatok múlik, hogy velem jöttök-e. Mivel mindannyian harcosok voltatok, sőt, még mindig azok vagytok, azt hiszem, tartozom nektek annyival, hogy elsőként titeket kérdezzelek meg arról, csatlakoztok-e hozzám. Megpróbálok egy zászlóalj méretű csapatot összehozni, és szerencsét próbálni az Outreach-en, vagy esetleg elszegődni az egyik uralkodóház szolgálatába.

Miután az utolsó mondatot is befejezte, Gordie körbenézett a technikusain. Mindegyikük szemében ott volt az elszántság, hogy újból harcolhassanak, és látszott rajtuk, hogy komolyan gondolkodnak az ajánlaton.

- De ehhez rengeteg pénz kell, Gordie - szólalt meg a mech hűtőegységeit karbantartó szerelő. És azt hiszem, ez a meccs nem hozott nekünk annyit, hogy egy ilyenbe belevágjunk.

- Ebben szerencsére tévedsz. Van itt egy pár adósom, és sikerült elegendő pénzt szereznem ahhoz, hogy vegyek néhány mechet. Illetve valami olyasmiket, amik egykor annak számítottak. A pénz elég volt alkatrészekre is, és még ki is béreltem egy űrugrót, amely elvinne innen minket. Öt nap múlva indul innen, Galaportból.

- Melyik lenne az, Gordie? -kérdezte most egy másik olajos arcú tech.

- Az Unikornis. - A név kimondása után mindegyik harcos meglepődött, azonban csak az egyikük mert megszólalni.

- De... az egy Union osztályú űrjáró! E... ennyi pénzed honnan volt?

- Tudjátok, kötöttem néhány fogadást is. - A mondat hallatán többen nevetni kezdtek. A hahotát Gordie egy intéssel szakította félbe, majd odalépett a hangár egyik, eddig lezárt ajtaja mellé, és elindította a nyitómechanizmust.

Hatalmas zajjal nyílt ki a fémajtó. Ami mögötte volt, leginkább egy roncstelepre hasonlított. Különböző típusú mechek maradványai sorakoztak a helységben, mindegyiken meglátszott, hogy már megjártak egy pár galateai arénát. A legnagyobb mech egy hatvan tonnás Dragon volt, melyet egy negyvenöt tonnás Blackjack és Komodo követett, velük szemben pedig egy rajnyi könnyű mech állt, szintén elég romos állapotban. A két Hammer és két Scarabus szinte nagyobb társaik paródiájának tűnt.

Noha újonnan ezek a mechek halálos fenyegetést jelentettek volna, jelenlegi állapotukban még egy holovid filmben sem tudták volna őket használni. A könnyű mechek jobb állapotban voltak, mint a közepesek, de még így sem voltak teljesen működőképesek. A Hammerek majdnem azonos mértékben voltak lerongyolódva: az elejükről hiányzott a páncél, fúziós reaktoruk szinte teljesen reménytelen esetnek tetszett, fegyvereik nagy része pedig hiányzott. Nem sokban különböztek ezektől a Scarabusok sem. Az egyik törzsének bal oldala teljesen hiányzott a karjával együtt, és látható volt a vállizület helyén éktelenkedő összeégett fémcsonk is. A másik Scarabus egyetlen hibája a bal láb hiánya volt, amely az égésnyomból ítélve egy nehézlézer martaléka lett. A pótláb a mech mellett feküdt a talajon.

A közepes mechek sem voltak működőképesek, azonban azokon sokkal nagyobb páncélsérülés volt, mint a harminc tonnásokon. A Dragon majdnem teljesen "meztelen" volt, csak a hátán maradt egy vékony, barna foltokkal tarkított páncélréteg. A bal karja is hiányzott, és a jobb láb térdizületét is csak úgy összehegesztették, hogy a mech állva tudjon maradni. A Blackjack és a Komodo akár egymás tükörképe is lehetett volna. A két mech törzsének egyik oldalán rakéták ütötte lyukak tátongtak, melyek felemésztették az azon az oldalon található kar és láb páncélját is. Ezeket minden bizonnyal egy tüzérségi rakétavihar kapta el.

Gordie percekig bámulta a romos csatagépeket, mielőtt visszafordult volna társaihoz. Mikor mégis megtette, vegyes érzelmekkel találkozott. A legmagasabb tech, Jones McAdams szemöldöke majdnem kopaszodó homlokának tetejéig felszaladt, az ügyeletes szakács, Roger Beston pedig csípőre tett kézzel szemlélte a mecheket. Először ő szólalt meg.

- A pokolba. Benne vagyok. Nem érdekel, honnan szerezted ezeket, és az sem, hogy miből, de az ördögbe is, benne vagyok. Kész élvezet lesz helyrepofozni ezeket a kicsikéket. - Arca fénylett az örömtől, és a komoly mech-szerelő arcát a játékos gyermek arckifejezése vette át. - De mondd csak, mindent ki tudunk rajta javítani? Vannak páncéllemezek, ízületek, és fegyverek? Számítógép alkatrészek?

- Ne is álmodj róla Roger - mondta Gordie mosolyogva. - Nem az a célom, hogy két tökéletes állapotban lévő mech rajt állítsak fel, hanem az, hogy ezek a mechek egyáltalán működjenek! Annyira helyre tudjuk pofozni őket ezekből az alkatrészekből - a hangár egyik sarkában tornyosuló dombra mutatott, amelyben megtalálható volt a térdizülettől kezdve a pilótaszékig bezárólag minden -, hogy jól nézzenek ki. Ne aggódjatok, rengeteg festéket vettem.

Az utolsó mondaton mindannyian elmosolyodtak, és egymás után csatlakoztak Rogerhez. Örülök, hogy ők vannak velem. Még nem ismerem őket teljesen, de azt tudom, hogy remek technikusok, és szerintem nem lehetnek rossz mech-harcosok sem. Mindegy. Helyrepofozzuk az egyik Scarabust, és letesztelem őket.

Unikornis űrjáró

Galatea körüli orbitális pálya

Skye Határvidék, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 12.

Az Unikornis egyenes pályán haladt a Rider űrugró felé. Minden terv szerint haladt, a tizenegyedikei felszállást követően csak órák választották el Gordie-t és a felújított mecheket a hiperugrástól. Az űrugró egy két ugrásnyira lévő, esős világra vitte utazóit a Galatea kellemes klímája után.

Gordie és csapata a lehetőségekhez képest remek munkát végzett a mecheken. Az összes gépet működőképessé varázsolták, bár a fegyverzetükön volt még mit pótolni. A könnyű raj szinte tökéletes állapotban volt, leszámítva a páncélzatot, a közepes rajban pedig csupán a Komodónál mutatkoztak irányítási gondok. A harcosok is remekül vizsgáztak, Gordie legalábbis meg volt elégedve velük. Közel sem voltak olyan öreg rókák, mint amilyennek kinéztek.

A tervet tökéletesen kidolgozták, legalábbis mind a hatan ezt hitték. Bár az űrjáró kabinja, ahová bezárták őket, kicsi volt, mégis alaposan eltervezték a szökésüket. Az elmúlt öt nap során csak annyit sikerült kideríteniük, hogy egy Unikornis nevű űrjárón fogják őket elszállítani, amelyen valamiféle zsoldosokkal kell majd megosztozniuk, az úticéljuk pedig valahol a Szabad Világok Ligájában lesz. Az első ötletet Harley Smith dobta fel, miután felfigyelt fogvatartóik hanyagságára. Ekkor azonban már csak órák választották el őket attól, hogy kiráncigálják őket a dohos pincéből, és átvigyék őket a két lebegőautón az űrkikötőbe. Kicsit megnyugodtak, mikor megbizonyosodtak arról, hogy tényleg csak négyen vigyáznak rájuk, de emiatt egyre inkább úgy érezték, hogy profikkal van dolguk. A viselkedésük csak alátámasztotta a sejtést.

Éppen a terv finomabb részletein gondolkodtak, mikor meghallották az űrjáró padlójának fémes kongását. Tudták, hogy ismét két fogvatartójuk hoz nekik élelmet.

Harley halkan odalopódzott az ajtóhoz, és magasra emelte a kezében összefogott négy fémtálcát. Az ajtó lassan kinyílt...

Hatalmas csattanás kíséretében tört félbe a kövérkés férfi fején a hat fémtálca, amitől az nekiesett a folyosó falának. Harley Smith keze ütésre lendült, másik fogvatartójuk azonban gyorsabbnak bizonyult. Fél másodperc sem kellett hozzá, hogy előkapja a kabátzsebében nyugvó Nakajama lézerpisztolyt, és leszedte vele Smitht.

A többiek, ahogy látták Harleyt a padlóra zuhanni, előrelendültek a keskeny bejárat felé. Még háromszor sült el a Nakajama, mielőtt ki tudtak volna törni, de fél perc sem kellett hozzá, és fogvatartójuk vértócsában fekve feküdt a folyosón, ájult társa mellett.

- Mindenki megvan? - kérdezte Braddy, és körbepillantott talpon lévő társain. Mindegyikük arcát elborította a dühös indulat, miközben a többi őr feltűnésére vártak.

- Én megvagyok - szólalt meg Derek Petersen -, de azt hiszem, Jinxet eltalálták, Coke és Perry pedig meghaltak.

Emilio de Lopez a karját fogta, Coke és Perry pedig összegörnyedve feküdtek a padlón - mozdulatlanul. Braddy gondolkodás nélkül felkapta a lábánál heverő fegyvert, és elindult arra, amerről őreik érkeztek. Mire odaért a legközelebbi elágazáshoz, a többiek már felzárkóztak mögé. Vártak egy percet, mielőtt óvatosan kiléptek volna a folyosóra. Már csak hárman vagyunk, Derek, Jinx és én. Vigyáznunk kell.

Három férfibe botlottak, akik a lézerpisztoly látványára azonnal feltették a kezüket. Ijedt arcuk láttán Braddynek meg sem fordult a fejében, hogy lőjön.

- Kik vagytok? - kérdezte a hozzá legközelebb állótól.

- A nevem Garth Lions - felelte a férfi, majd a társai felé bólintott. - Ők pedig a barátaim. És maguk kik?

Rövid eszmecsere után mind a hatan a mech-hangárban ültek, ahová addigra Gordie csapatának többi tagja is megérkezett. Roger Beston épp egy Galateán vett madárból készített sültet, mikor főnöke és a három ismeretlen megérkezett. Mivel a madár épp elkészült, belerakta egy edénybe, és óvatosan odavitte a többieknek.

- No, ki kér a madaramból? - kérdezte vigyorogva. A három idegen szemében egy kiéheztetett farkas pillantása villant. - Hátrébb az agarakkal! - mondta, és mosolyogva elhúzta az edényt. Rövid hatásszünet után, amire a három idegen is elmosolyodott, letette az ételt a hangárban lévő egyetlen üres asztalra. Ezután mindenki szerzett magának egy ülőalkalmatosságot, és letelepedtek az asztal köré. Egymás után kerültek elő az evőeszközök és a tányérok, végül Roger nagyjából egyenlő szeletekre szelte az illatozó szárnyast.

A Terrától eltérően a Galateán számos különleges ételhez és italhoz könnyen hozzá lehetett jutni, ezek közé tartozott ez a madár is. A pontos nevét még az eladó sem tudta megmondani, Roger szakácsösztöne azonban azt súgta, hogy megéri megvenni a jókora állatot.

Szép sorjában a tányérokra került a sült, és mind a tizenegyen mohón falni kezdtek. A kellemes hangulatot Roger Beston szakította meg, aki egy gyors mozdulattal kikapta a maradék sültből kiálló hatalmas kést, és a tőlük csupán pár méterre lévő ajtó felé dobta. A többiek egy halk nyögést hallottak csupán, de mindannyian egy pillanat alatt talpra ugrottak.

Még látták a gépfegyver torkolattüzét, mielőtt a földre vetették magukat, a következő pillanatban azonban egy lézersugár világította meg a falakat. A lövést hangos puffanás követte, majd erőltetett köhögés.

Lassan mindannyian felkeltek, és megvizsgálták, nem érte-e őket találat. Beston jobb csuklóján óriási seb éktelenkedett.

- Csak súrolt! - mondta kétségbeesetten, miközben a seb környékét dörzsölte, hogy ne fájjon annyira a találat. Mégsem tudta megszüntetni a kezében terjengő égető, szúró érzést; arca fájdalmas grimaszba torzult. A többiek - a három idegennel együtt - ekkor már a csapat közepén a földön fekvő ziláló alak körül álltak.

- Seh... sehh... segítsetek! - nyögte Jerome Goldfield a mech-ízületek szakértője, saját vérének cseppjeit nyelve. Vett egy nagy levegőt, így próbálta meg légszomját elmulasztani, majd még egy kétségbeesett próbálkozás után teste görcsbe rándult.

Gordie lehorgasztott fejjel figyelte, ahogy egyik legrégebbi barátja haláltusáját vívja, de miután bekövetkezett az elkerülhetetlen, elfordult a többiektől, akik még mindig megpróbáltak életet lehelni az őszülő férfibe. Kik lehettek ezek? Azt hiszem, ennek a háromnak van még mit elmondana... Ahogy ezek ettek, úgy látszott, mintha legalább két hete nem kaptak volna rendes kosztot. Még szerencse, hogy nem lőttek le. Miután a három idegen felállt Goldfield holtteste mellől, Gordie odalépett a vezetőjükhöz, és az asztalhoz tessékelte őket.

- Azt hiszem, egy kis magyarázatot igényel a helyzet, nem?

A három idegen egymásra nézett, és a vezetőjük egy nagy sóhaj után elkezdte mesélni a történetüket.

A beszélgetést fél óra múltán az ugrást jelző sziréna szakította meg, melyet rövidesen a Rider űrugró kapitányának rövid figyelmeztetése követett. Mindannyian felugrottak az asztal mellől, odamentek a mech-hangárban lévő, biztonsági övekkel ellátott székekhez, és helyet foglaltak bennük. A szokványos világítást felváltotta a villogó vörös fény, amely a ugrás megkezdését jelezte.

Az univerzum hirtelen összezsugorodott, és buborékként lebegve, különböző érzések és képek formájában hatolt be elméjükbe. Bejárta testüket, hogy végül ismét a fejükben kössön ki, ahol szétpukkant, és ismét a valóság tengerébe sodorta vissza őket.

Hosszú percek teltek el, mire mindannyian feltápászkodtak ülőhelyükről, és megszabadultak az ugrás utáni émelygésüktől.

- Azt hittem, csak egy óra múlva ugrunk - mondta Beston, aki még mindig a kezét fájlalta. - Ha ezt tudom, nem készítem el azt a madarat!

- Ne aggódj, Roger, én is úgy tudtam, hogy csak később ugrunk. Most már mindegy, lényeg, hogy megérkeztünk, nem? - kérdezte Gordie tettre készen. A három idegenre pillantott, akik úgy néztek ki, mintha egy holovid sorozat egyik szupertitkos, szupererős mechjét látnák.

- Tulajdonképpen hol vagyunk? - kérdezte Collins. - Már meg akartam kérdezni, hogy hová tart ez a hajó.

- A Nestor rendszerben vagyunk, a Szabad Világok Ligájában - válaszolt Gordie Braddyékre pillantva. Braddynél jobban már csak Jinx és Derek Peterson csodálkozott. - Nézzétek, fogalmam sincs róla, kik vagytok - tényleg valami behajtók, vagy az egyik uralkodóház titkosügynökei -, a lényeg az, hogy én nem tudtam arról, hogy a hajón lesztek. Az útitársaink állítólag egy kereskedelmi cég megbízottjai voltak, ehelyett találkoztunk veletek, és másik három emberrel, akik meg akartak benneteket ölni. Nem tudom, hová tartotok és milyen ügyben, de ha tényleg nem tudtátok, hogy merre megyünk, akkor közlöm veletek, hogy mi csak egy egyszerű zsoldoscsapat vagyunk, semmi más.

Braddy, Jinx és Derek sokatmondóan egymásra néztek.

- Van még egy dolog, amit nem mondtunk el nektek - szólalt meg végül Braddy, és zubbonyának zsebéből egy holoképet halászott elő. Megnézte, hogy a tűzharc és a szabadulásuk során nem sérült-e meg, majd átnyújtotta Gordie-nak. A zsoldos tekintete nem titkolta meglepődését. -Braddy Collins százados vagyok, illetve voltam, a Szabad Világok Ligájának hadseregében. A többiek a parancsnoki rajom tagjai, ők is mech-harcosok. Az ál-Belső Szféra Lovagjainak egyik rajtaütése után szereltek le a seregtől, nem épp a legkedvezőbb feltételek mellett. Mivel jelenleg egy árva C-jegyünk sincs, azt hiszem, szükségünk lenne a segítségetekre. - Braddy szavai jól láthatóan meglepték a csapat többi tagját, Gordie azonban továbbra is összevont szemöldökkel állt, a behajtókat szemlélve.

- Érdekes. Felettébb érdekes. Mire van szükségetek?

- Szeretnénk csatlakozni hozzátok... legalábbis egy időre. Szükségünk van pénzre, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Tudtok helyet biztosítani három veterán számára?

- A részleteket még meg kell, hogy beszéljük, de nemsokára talán igénybe vesszük a harci tudásotok. Azonban még mielőtt éles bevetésre mennénk, kíváncsi vagyok arra, hogy milyen is egy katona a Szabad Világok Ligájában. Követnétek? - kérdezte, és az egyik közeli ajtó felé intett. Elviszem őket a Rider holoszimjébe. Remélem, a kapitány megengedi, hogy használjuk egy órát. Hogyha tényleg vannak olyan jók, mint egy átlagos Ligabeli katona, akkor jó vásárt csinálunk.

Nestor, Szabad Világok Ligája

Semien-erdőség

3057. október 14.

A földetérés után nem sokkal a két mech-raj elhagyta az Unikornist, és bemasíroztak a Semien-erdőségbe. A nyolc csatagép halálos csendben várakozott az erdőn keresztülfutó vonatsín pályájátt övező fák között. A radaron egyetlen ellenséges egység sem volt látható, így Jones McAdams nyugodtan váltott Gordie parancsnoki frekvenciájára.

- Sas egy, itt Sas kettő. Biztosan meggondoltad ezt a támadást?

A szavak nyomán a 45 tonnás Hatchetman pilótafülkéjében kigyulladt a parancsnoki frekvencián érkező adást jelző zöld fény. Gordie a másodlagos képernyőjén még egyszer rápillantott a radarra, majd fogadta az adást.

- Ne aggódj. Itt lesznek - jelentette ki tökéletes magabiztossággal.

- De honnan veszed, hogy éppen ma, és éppen erre tartanak? És pláne miből gondolod azt, hogy csak egy rajnyi mech védi majd a szerelvényt?

- Mondtam, hogy ne aggódj. A Galateán rengeteg információhoz hozzá lehet jutni. Igaz, hogy nem éppen olcsó mulatság, de hidd el, megéri elkapni ezt a járatot. - Gordie arcán ördögi mosoly villant.

A radaron ekkor egymás után kezdtek el felvillanni az idegen energiaforrásokat jelző piros fények. A sűrű köd miatt Gordie inkább bízott ebben a műszerben, mint a saját szemében.

- Semmi gond, mindegyik vagonban van egy energiát igénylő fékezőrendszer. - mondta Gordie ezúttal a csapat taktikai frekvenciáján. A többiek beleegyezésével a csapatot Gordie Oroszlánjainak nevezték el. A mechek mellkasára egy fekete-fehér oroszlánfej került. Mivel egyre több pont jelent meg a radaron, Gordie úgy döntött, megnyugtatja a többieket. A behajtók nem tudnak sokat az akcióról, és ez jó is így. Azt hiszik, Victor Davion parancsát teljesítjük, hogy egy technikai újítást lopjunk el a Ligától. Bár nem olyan jók, mint Jones, Wolfsen, vagy Seblacheh, azért elég képzettek a könnyű mechek vezetésében. Szegény Roger, hogy átkozódott a keze miatt. Ezek most azt hiszik, legalább egy zászlóaljnyi mech masírozik felénk. A gondolat mosolyt csalt Gordie arcára. Jobb, ha megnyugtatom őket. - Azok a pontok a veszélyesek, amelyek a halványabbak mellett látszanak. Ne felejtsétek el, hogy ha a mozdonyt lekapcsoljuk, akkor az egész szerelvény megáll. Szitakötő raj, próbáljátok semlegesíteni a mozdonyt, mi majd elbánunk a nagyfiúkkal.

Amikor a mozdony csikorogva elhaladt a nyolc várakozó mech között, a könnyű gépekből álló Szitakötő raj előcsörtetett az erdőből. A két Hammer állt legelöl, melyeket Petersen és Collins vezetett. Derek mechje elég jó állapotban volt, bár bal törzsének páncélzata helyén csupán festék díszelgett, a fegyverek közül pedig csak a két félnehéz lézer, és az egyik rakétavető működött. Braddy Hammere a pánvélzatot tekintve korántsem állt ilyen jól, fegyverekben azonban felülmúlta társát, mivel teljes fegyverzettel, azaz három félnehéz lézerrel és két rakétavetővel rendelkezett.

Mögöttük a két Scarabus próbálta meg befogni a mozdonyt. A könnyű mecheket de Lopez, és Bayes vezette. A kódnevük Jinx és Sirius volt, mivel egyébként is mindenki így nevezte őket. Mindketten meg voltak elégedve csatagépeik állapotával, hiszen mindkét Scarabus teljes fegyverzettel, azaz két félnehéz lézerrel és két könnyű lézerrel rendelkezett. Viszont mindkettőből hiányoztak az elektromágneses zavarók, és a célpontmegjelölő lézerek, bár utóbbinak jelen esetben nem is tudták volna hasznát venni. A jobb karon lévő fejsze pedig még félelmetesebbé tette a két 30 tonnás mechet.

Természetesen a két gép páncélzata már közel sem volt tökéletes, Jinx Scarabusának bal lába gyakorlatilag meztelen volt, Siriusénak pedig a jobb karja örvendett hasonló állapotnak.

Kinyíltak a Hammerek rakétavetői; tizenöt rakéta hagyta el a két könnyű mech kilövőit, és kezdte meg útját a szemből gyorsan közeledő mozdony felé. A vezető, aki megrettent a rakéták látványától, azonnal lefékezte a mozdonyt. Remek, épp erre számítottam. Itt az ideje, hogy megijesszük a kíséretet is.

Nem telt bele tíz perc, és mindannyian ott álltak a mozdony mellett. Mechjeik ott tornyosultak a közelben, mintha csak rájuk vigyáznának.

- Nos, Jones? Mit találtunk a szerelvényen? - Gordie mondatára mindannyian izgatottan pillantottak a hosszú vagonsorra.

- Lézerek, muníció és hűtőegységek. Találtunk giroszkóp-darabokat is az egyik vagyonban. Azt hiszem, elégedettek lehetünk. Miénk mindkét Griffin, csak vissza kell vinni az űrjáróhoz, a többi kettő viszont már használhatatlan. Veszteségünk gyakorlatilag nincs, csak Wolfson Dragonja és Seblachech Blackjackje szenvedett páncélsérülést, valamint a 'Jack egyik karja is odavan a gépágyúval együtt. De azt hiszem, van itt egy fontosabb dolog is, mint a zsákmány. - A kijelentés hallatán még Gordie is meglepődött. - Megvizsgáltam az egyik Griffin kommunikációs archívumát, és azt hiszem - a kronométerére nézett -, körülbelül háromnegyed óra múlva társaságot kapunk két rajnyi mech személyében. Az üzenetek szerint közepes rajok. Szép volt, ahogy Adriannel leszedtétek hátulról a Griffineket. Ha továbbra is lőttek volna ránk, biztos porrá zúzott volna a Hunchback a gépágyúival. A Firestarternek emellett esélye sem volt - tette hozzá, és elmosolyodott.

Jones McAdams beszámolója gondolkodóba ejtette Gordiet. Ezeket a vagonokat nem tudjuk annyi idő alatt elvinni az űrjáróhoz. Vissza kell vernünk a két rajt, mielőtt lelépnénk. Minimum egy napra van szükség a teljes berakodáshoz.

- Rendben, figyeljetek, van egy ötletem.

- Ez őrültség, Gordie! - jelentette ki Wolfsen, aki Dragonjának támaszkodva csóválta a fejét. - Nagyon kicsi az esélye, hogy működni fog! És egyáltalán, ez az egész... Sokszoros túlerővel nézünk szembe, és a muníciónk fogytán van.

- Légy szíves Adrian, ne ellenkezz! Vagy visszaverjük ezeket, vagy pedig még arra sem lesz elég pénzünk, hogy egyáltalán valamilyen arénában versenyezzünk. Vagy nyerünk, vagy fújhatjuk a mech-harcosi életet, és lehetünk például kincha-termelők. - A Liaók által exportált gyümölcs hallatán mindannyian elmosolyodtak, kivéve Wolfsent.

- Ez akkor is túl kockázatos - makacskodott, majd fejcsóválva felmászott Dragonjának pilótafülkéjébe. Bekapcsolta a külső hangszórókat és a többiek felé fordította a Mechet. - Elmegyek, és idehozom Rogert. Addig intézkedjetek a terv többi részéről.

A következő negyed óra a Griffin előkészítésével telt, és ez elég sokat kivett a csapatból. Mire azonban a Hatchetman radarján felvillantak a piros pontok, Roger is a helyén ült, a csapat mechjei pedig készen álltak az ellenfelek fogadására.

Nyolc piros pont fénylett minden radaron, két négyes csoportban egymás mellett. Ahogy a távolságuk Gordie mechjétől ötszáz méterre csökkent, két zöld pont környékezte meg a nyolc pirosat. Erre az egyik négyes csoport a két zöld pont után indult. Nagyszerű. Elkezdték üldözni a Hammereket. A négy piros pont lassan közeledett a Sas raj - a két Scarabus és a kipreparált Griffin - felé.

A Gordie előtt lévő képernyőn sorjában kezdtek megjelenni az ellenséges mechek adatai. Legelöl egy negyvenöt tonnás Phoenix Hawk haladt, amely mellett ügyetlenül egy tíz tonnával könnyebb Dervish billegett. A rajt két Jenner zárta. Az ördögbe! Ezek tele vannak nagy hatótávolságú fegyverekkel. Egyedül a Jennerek nem képesek ilyen távolságból ártani nekünk. Azt hiszem, eljött Roger ideje.

Roger Beston Mechjében felzengett Gordie hangja:

- Torony, itt Sas egy. Kapd el a Dervisht. Szitakötő három és négy, menjetek be az erdőbe Roger mögé. Most még nincs szükség rátok.

A tömör utasítást Roger azonnal teljesítette. Kék színben villant fel a Griffin jobb karja, és egy PPC lövedék hagyta el a fegyvercsövet. A mech hiányzó jobb lába helyén egy vagon volt, amely stabilizálta a gépet. Így, bár csak a csípőjét tudta mozgatni, képes volt használni a karjába épített PPC-t, és a vállán nyugvó nagy hatótávolságú rakétavetőt.

Másodpercekkel a lövés után rubinvörös sugarak hatoltak át a ködön, és fúródtak bele Adrian Wolfson Dragonjába.

- Nagy hatótávolságú támadás, Sas raj! - adta ki a tűzparancsot Gordie, aki félnehéz lézereivel próbálta megijeszteni a közeledő rajt. Az imént megsérült Dragonba rakétasorozat csapódott, kilendítve ezzel a közepes mechet egyensúlyából.

A Griffin PPC-je újabb kék villanással kelt életre, melyet húsz darab rakéta követett. Mindkét fegyver az elöl haladó, és folyamatosan tüzelő Phoenix Hawkot vette célba - sikerrel. A PPC a közeledő mech jobb karját találta el, így az azon található nehéz impulzuslézer az égre festette vörös sugarát. A rakéták még eredményesebbek voltak, és a mech lábát eltalálva orra buktatták a rohanó gépet. A Hawk őrült bucskázásba kezdett, és csak negyven méternyi pörgés után állapodott meg a földön - mozdulatlanul. Gordie komputere semmilyen komolyabb sérülést nem mutatott a mechen a behorpadt páncéllemezeken kívül. Ezek zöldfülűek. A Hawk pilótája pedig valószínűleg elájult. Azt hiszem nem is ébred fel csak mikor már késő lesz. A legveszélyesebb ellenfelünk most a Dervish.

- Sas kettő, spórolj a gépágyú-lőszerrel a közelharcra! Torony és Sas kettő, lőjétek ki a Dervisht! A rakétái veszélyesek lehetnek ránk! - kiáltotta Gordie, és dühösen szemlélte, ahogy az ötvenöt tonnás mech rakétavetőiből húsz rakéta indul meg Seblachech Blackjackje felé. Az egymás után, sorban becsapódó rakéták óriási lyukat égettek az amúgy sem túl jó állapotban lévő páncélzatba. Fekete füst szállt fel lassan a mechből, azután a fémóriás rongybabaként omlott össze. Eltalálták a girókat!

Az ellenfél támadóalakzata a P. Hawk elvesztése után felbomlott. A Dervish maradt leghátul, és fedezetet nyújtott a Gordie felé rohanó Jennereknek. A kéz közepes mech Adrian Wolfsen sebesült Dragonját vette célba. Amint az ultra gépágyú hatótávján belülre kerültek, a fegyver hangos sivítással megkezdte muníciójának fogyasztását. A sorozat a balról közelítő mechet érte, melynek törzse ettől balra fordult, így a négy félnehéz lézer lövésével majdnem saját társát találta el.

Gordie látván, hogy barátja nem sokáig bírja a fegyverzetben jóval jobban álló ellenfelek ellen, örömmel bocsátkozott harcba a még érintetlen közepes mechhel. Mindhárom félnehéz lézerével a Jenner pilótafülkéjére célzott, és csak fél méterrel vétette el a célt. A mech megremegett, és irányt változtatott. Megpróbálja Adrian Dragonját kettőnk közé behozni, hogy ne lőhessek rá. Okos... Lehet, hogy nem nagyon értenek a harchoz, a taktikai érzékük viszont jó. Robbanás rázta meg a Hatchetmant, amint húsz nagy hatótávolságú rakéta robbant a mech hátpáncélján, és karjain. Ez biztosan a Dervish volt!

- Azonnal szedd le azt a Dervisht, Torony! Meg fog hámozni, ha nem csinálsz gyorsan valamit! - mondta Gordie idegesen.

Utoljára nyíltak ki a Griffin rakétavető nyílásai, és indítottak húsz, robbanófejjel ellátott rakétát célpontjuk felé. Útjukon egy azúrkék PPC-villám kísérte őket, hogy tovább mélyítse a rakéták okozta lyukakat. A becsapódás után sorozatos detonációk rázták meg az ötvenöt tonnás Dervisht, amikor a törzsében tárolt rakéták felrobbantak. Még mielőtt a gép a levegőbe repült volna, a pilótafülke kirobbant a törzsből, megmentve a pilótát a biztos haláltól.

A két Jenner pilótája látván, hogy társaikat kivonták a forgalomból, őrült manőverekbe kezdett. Össze-vissza szaladgáltak a Hatchetman és a Dragon között, meg sem próbálták eltalálni őket. Mit csinálnak ezek? Ez nem futóverseny?! Hirtelen két zöld pont villant fel a radaron, amit négy vörös követett. A lehető legrosszabbkor! Lehet, hogy kaptunk erősítést, de ők is! Valamit tennem kell! Gordie előrelódította a Hatchetmant, és az egyik Jenner után vetődött, azt a látszatot keltve, hogy benne van a fogócskában. A másik közepes mech pilótája, látván, hogy a Hatchetman a hátát mutatja neki, Gordie felé fordult. Neki sem hiányzott más - odafordult az álló helyzetben lévő Jenner felé, és életre keltette a törzsében nyugvó LB-10X típusú gépágyút.

Tíz lövedék találta el a Jennert, tíz különböző helyen. A közepes mech a becsapódásoktól megremegett, és a hátára dőlt.

- Sas kettő! Fedezd a hátam! Mi van Jonesszal? Mióta megérkeztek a barátaink, meg sem mozdult!

- Baj van a Komodóval, Adrian! Gyakorlatilag nem tudja irányítani a mechet. A két Jenner csak azért nem támadt rá, mert azt hitték, hogy csapda, mint a kipreparált Griffin. Szedd szét a fekvő Jennert, én feltartom a másikat.

Gordie odalépett Hatchetmanjével a fekvő könnyű mechhez, és a karon található fejsze egyetlen csapásával kettészelte a pilótafülkét. Ezután megfordult, hogy figyelmét a másik Jennerre összpontosítsa. Egyetlenegyszer lőtt, akkor viszont mindennel. A rohanó kisebb gép megcsavarodott mozgása közben, amint a lézerek energianyalábjai áthatoltak a jobb láb térdizületén, és egyszerűen elpárologtatták azt. A vergődő Jennernek ismét a fejsze adta meg a kegyelemdöfést.

A közeli fák kidőltek, amint a két Hammer keresztülcsörtetett rajtuk. Elrohantak az álló Komodo mellett, és felzárkóztak a Hatchetman és a Dragon mellé. Jézusom, a többi mech épp Jones mellett fog kijönni az erdőből!

- Sas három, figyelj! Jones, szállj ki azonnal! Vadászok kilenc óránál! Remélem hallgatsz rám!

- Sas egy, ne aggódj! Mindjárt beindítom a masinát! Ne Jones, ne!

A két Hammer ösvényén újabb fémóriás jelent meg. A Hatchetman komputere Cyclopsként azonosította. A törzsén horpadások voltak, bal karja pedig a törzs egy részével együtt hiányzott. De hiszen ez egy rohammech! A kilencven tonnás gép mellett két Firefly és egy Firestarter állt. Gordie a nyílt taktikai frekvencián a zavarodott pilóta dühös hangját hallotta:

- Rohaam!

Az újonnan feltűnt támadók teljes sebességgel egyenesen Gordie felé tartottak. A három könnyű mech pár lépés után otthagyta a Cyclopsot, amely Gauss ágyúját felemelve egy hatalmas acélgolyót lőtt Wolfsen Dragonjába. A mech páncélja beszakadt, és bal karja vad pörgés közepette elrepült. Az acélgolyó végül a rakétatárolóban állt meg, ahol - mivel nem volt már muníció -, nem végzett további rombolást.

A rohanó könnyű mechek mellett hatalmas villanással kigyulladt egy fa, és miután kidőlt, két Scarabus jelent meg a helyén. Minden fegyverükkel tűz alá vették az oldalt haladó Firestartert, amely a találatoktól nekidőlt a mellette futó Fireflynak. A Komodo fegyverei is életre keltek, és egyetlen lövéssel lerobbantották a Cyclops bal lábát. A hatalmas mech eldőlésével egy időben lassított le a még állva maradt Firefly.

- Adják meg magukat. Semmi esélyük - üzente Gordie jéghideg hangon a rohammech pilótájának.

- Azt hiszem, valóban nincs más választásunk. - A mondatot követően kigyulladt a Cyclops és a Firefly pilótafülkéje, és a mentőkabinok az ég felé emelkedtek, hogy utána a közeli hegyek mögött tűnjenek el. A jobb karján támaszkodó Cyclops hatalmas robajjal a földre zuhant.

Unikornis űrjáró

Az Outreach körüli orbitális pálya

Outreach, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 25.

Braddy a lehető leghalkabban lépett oda Gordie mögé, nehogy megzavarja a gondolkodásban. Óvatosan megbökte a csapzott hajú férfi vállát, mire Gordie olyan lendülettel fordult meg, mintha megtámadták volna.

- Bocs Garth, nem akartalak megijeszteni - mentegetőzött, majd sóhajtott egyet. - A Nestoron zsákmányolt mecheket végre teljesen feltörtük. Kicseréltük volna bennük a chipeket, de sajnos az épp nem volt raktáron - mondta fanyar félmosoly kíséretében. - Ezek tényleg komolyan beszéltek, amikor az akadémián azt mondták, hogy a Ligában a legmegbízhatóbbak a biztonsági protokollok. Most már működik mind. -Belenézett a férfi szemébe, úgy folytatta mondandóját. - Az utóbbi pár napban igen kevés időt töltesz velünk, és a csapat ügyeivel. Történt valami?

A zsoldos zsebéből egy noteputer került elő, amit odaadott Braddynek. Az apró számítógép képernyőjén egy nagy nulla volt látható.

- Ez a pénzügyi egyenlegünk. - Gordie ebbe az egyetlen tőmondatba belesűrített mindent, amit egy csődbe ment zsoldoscsapat kapitánya érezhet. Visszatette a zsebébe a noteputert, és egy darab papírt halászott elő zubbonyának másik zsebéből. Ezt is megmutatta Braddynek.

- Egy fogadócédula? Egy mech viadalra akarsz fogadni? De egyáltalán nem biztos, hogy nyersz! - mondta társa kétkedően, és arrébb simított egy szemébe lógó hajtincset.

- Ne aggódj, nyerni fogok. Nézd csak meg jobban. - Lassan átnyújtotta neki a cetlit. Még jó, hogy a Rideren sikerült összefutnom Elder Mordoc egyik ismerősével, aki megszervezte az egészet, és még nem hivatalosan fogadhattam is nála.

- Értem a célzást, de ez kész őrület! Alig lesz időd felkészülni a viadalra, miután földet értünk. Biztos vagy benne, hogy megnyered?

- Mondtam, hogy ne aggódj. Nem ez az első csatám, és van egy meglepetésem leendő ellenfelem számára. Végre kicseréltem a félnehéz lézereket impulzuslézerekre - válaszolta, majd ördögi mosoly kíséretében megveregette Braddy vállát.

Liao Aréna

Outreach, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 25.

A Hatchetman pilótafülkéjét hőség árasztotta el az ugrás megkezdését követően, de Gordie-nak most a legkisebb problémája a hőség volt. Rögtön, miután felemelkedett gépével a földről, géppuskalövedékek zápora aprította fel a száraz talajt, melyet egy PPC villáma követett.

Bármennyire is meglepő volt, a Daikyu pilótája nem merte megkockáztatni a túlhevülést, ehelyett könnyed futással igyekezett minél közelebb kerülni az egyelőre sértetlen Hatchetmanhez. Gordie az egyik közeli erdő felé irányította mechjét, ahol pontosan két fa közé érkezett. A biztos takarást kihasználva átgondolta a helyzetét.

- A disznó, menekülni próbál! - bosszankodott magában Chan Li, a hetven tonnás Daikyu pilótája. Kapkodó mozdulatokkal átkapcsolta a másodlagos monitorra ellenfele mechjét. A képernyőn egy negyvenöt tonnás harci gép képe tűnt fel, mellette pedig a benne található fegyverrendszerek adatai. Ezek az adatok hamisak. Az előző küzdelmében súlyosan megsérült a mech, és biztos vagyok benne, hogy ennek a Lionsnak nem volt pénze a karokban lévő két lézerét impulzuslézerekre cserélni. Ez az ostoba számítógép megint a szabványos konfigurációkat rajzolja ki. Fogadni mernék, hogy ha lecserélné a karban lévő félnehéz lézereit egy nehézlézerre, akkor is ezt mutatná. Azt hiszem, ez után a meccs után be kell fektetnem egy újabb Cyclops típusú komputerbe. De előbb még el kell intéznem ezt a szerencsétlent.

Rápillantott a radarra, és mechjét a tőle kétszáz méterre lévő piros pont felé irányította. Mivel a pilótafülkében már elmúlt a fegyverek használatát követő irtózatos hőség, Chan úgy döntött, kikergeti ellenfelét az erdőből. Felemelte a Daikyu bal karját, és útjára engedett egy villámot a dupla hűtőegységekkel ellátott PPC-ből. A becsapódás helyén lángok gyúltak, de nem látszott mozgás. A piros pont viszont eltűnt a radarról, majd egy jópár méterrel arrébb ismét megjelent. Ezúttal nagy hatótávolságú rakéták keltek útra, és gyújtották fel a görnyedt fákat. A pont ismét eltűnt, majd megint megjelent. Most már muszáj lesz előjönnie!

Ellenfele módszere egy cseppet sem lepte meg Gordie-t, sőt erre számított leginkább. A Rider űrjáró kapitányától sikerült megszereznie a legutóbbi Outreach-i küzdelmek holovid felvételeit, és alaposan áttanulmányozta Chan Li módszereit. A helyszínnel is tisztában volt, és már majdhogynem el is tervezte, hogy pontosan mit fog tenni. Miután kikeveredett a PPC energiájától lángoló fák közül, ismét megállt. Röviddel ezután rakéták robbantottak apró krátereket a talajba, és gyújtották fel a mechjétől jobbra található fák egyikét. Ez nem mehet így a végtelenségig. Muszáj lesz nekem támadnom.

Rövid gondolkodás után Gordie beletaposott a mech ugrórakétáit vezérlő pedálokba. A Hatchetman fényes lángcsóva hátán emelkedett a levegőbe, Gordie pedig hamarosan megpillantotta a rá váró hetven tonnás mechet. Repülés közben előrenyújtotta mechje karjait, és miután a szeme előtti célkereszt aranyszínűről pirosra váltott, megnyomta a bal kezénél lévő joystick egyik gombját. Az impulzuslézerek egyszerre kezdték el sugaraikkal felperzselni a talajt, útjukat pedig a Daikyu bal lábán folytatták. Mikor elértek a mech bokájáig, a gép kibillent egyensúlyából, és dőlni kezdett. Gordie óvatosan manőverezve ellenfele felé irányította a Hatchetmant.

A mech kecsesen ért földet, éppen még mielőtt a Daikyu eldőlt volna. Chan Li meg sem próbálta taplra állítani a gépet, egyből tüzelt. A szabadon lévő jobb karban levő gépágyúját a Hatchetman oldalára irányította, és hatalmas páncélszilánkokat hasított le a mech törzséről.

Gordie válasza sem késett. Felemelte a Hatchetman jobb karját, és a fejszével lecsapta ellenfele bal karját, azután pedig az LB-10X gépágyú lövedékeivel gyengítette tovább a fekvő mech páncélzatát.

Chan Li kétségbeesésében minden fegyveréből tüzet nyitott. Nem törődött a pilótafülkét elöntő hőséggel, sem a karjában terjengő zsibbadással, megpróbálta egy utolsó lövéssel térdre kényszeríteni ellenfelét. A jobb kar gépágyújának lövedékei összezúzták a negyvenöt tonnás gép jobb oldalának páncélzatát, és behatoltak a gépágyúhoz. A fegyver azonnal felmondta a szolgálatot, nem zúdított újabb golyózáport a vergődő mechre.

Ez így nem mehet tovább! Vagy kivégzem azonnal, vagy pedig végignézem, ahogy felkel, és szétszed a gépágyújával. Gordie mindhárom impulzuslézerét elsütötte. A sugarak egyenes vonalban kúsztak felfelé a felkelni próbáló mech mellkasán, majd végül elérték a pilótafülkét.

A Daikyu mintha csak meggondolta volna magát, félbehagyta a mozdulatát, és visszahanyatlott a földre. Gordie mechjében kigyulladt a meccs végét jelző zöld fény, ő pedig elengedte az irányítókarokat, és ellazította magát. Nem így kellett volna véget érnie. Remélem, egyhamar nem találom szemben magam megint kapellánokkal.

Lótusz hotel

Outreach, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 25.

- Mit csináltál odabent, Gordie? Már megint újra kell pingálnom a meched mellén azt a villámot! - mondta nevetve Beston, és odadobott egy doboz sört a kócos pilótának. Hangos szisszenés kíséretében nyílt ki a sörösdoboz, és Gordie örömmel gurította le a torkán a kesernyés nedűt, majd biccentett egyet a szintén iszogató McAdams felé.

- Nem csak ti készültetek ám a győzelmemre! - mondta, és odalépett a szobában lévő egyik szekrényhez. Kivett belőle egy borítékot. Lassan felnyitotta, és a benne lévő köteget átadta Rogernek. - Ezek a jegyek az Outreach-i Szirének Viadalára szólnak. Ez nem egy szokványos mech viadal lesz, hanem egy stratégiai csata.

Még az Outreach-en is ritkán akadtak olyanok, akik szívesen szálltak szembe egymással szimulált taktikai környezetben, ahol mindketten majdnem csak kizárólag a taktikai érzéküket használhatták. A csata gyakorlatilag két hadsereg szimulált ütközete volt, amelyeket a két parancsnok irányított, de lehetőség volt arra is, hogy bármely mechjüket személyesen is vezéreljék. Ezek között a viadalok között is ritkaságszámba ment a hölgyek összecsapása, amelyre igen nagy nehézségek árán lehetett csak jegyeket kapni, természetesen elég borsos áron.

Mindannyian örültek a kivételesen jónak ígérkező estének.

- Te Gordie, és erre a viadalra fogadtál már? Szerintem Jennifer Corto fog nyerni.

- Ezt kétlem! - mondta Braddy, aki alaposabban is szemügyre vette a fogadócédulát. - Ennek a másiknak már ismerősebb a neve. Ő is a Liga hadseregében szolgált. Ha jól emlékszem, a Vezérezredes még ki is tüntette. Nekem van rá száz C-jegyem, hogy ő fog nyerni.

- Azon már ne múljon. Az én száz C-jegyem azt mondja, hogy Jenny fogja győztesen elhagyni a szimet!

- Ezt megbeszéltük, de szerintem induljunk, mert még lekéssük a meccset - mondta, majd kilépett az ajtón.

Nagy zsivaj fogadta őket a csarnokban. A helység minden mérték szerint hatalmas volt. Körülbelül háromezer embernek volt hely a bejárattól induló széksorokban, amelyet már majdnem teljesen betöltött az izgatott nézősereg. Ennek ellenére nem volt túl nehéz Gordie-éknak a helyükre jutni, mivel mindegyikőjük jegye az első sorba szólt.

Miután minden néző elfoglalta a helyét, a morajló tömeg elcsendesedett, egymás után sötétültek el a falon lévő lámpák, amíg csak a csarnok közepén levő holopódium, és a két parancsnokhölgy holoszimje maradt megvilágítva. Egy öltönyös férfi sétált be a holopódium elé, körülnézett, és megszólalt.

- Köszöntök mindenkit az Outreach-i Mech-szövetség által szervezett tizedik stratégiai csatán! Örülök, hogy ezen az estén sem maradt üres hely a csarnokunkban. Ma egy különös viadalt szeretnék bemutatni önöknek, olyat, amelyben az utóbbi három évben nem volt az outreach-i közönségnek része. Két versenyzőnk ezen az estén a gyönyörűséges, fiatal Jennifer Corto, ellenfele pedig a rengeteg harci tapasztalattal rendelkező, és még mindig elbűvölő Kathrin Ortosky, aki a Szabad Világok Ligájában teljesített szolgálatot.

Két reflektor gyúlt a csarnok falán, hogy a két kinyíló ajtón belépő nőt megvilágítsa. Az egyik nő Braddy mellett sétált el, szőke fürtjei természetesen omlottak a vállára. Még egy mech-harcoshoz képest is kivételesen karcsú volt, nem lehetett több huszonegy évesnél. Ez a nő nagyon jó kell, hogy legyen, ha meg akarja verni az ellenfelét. Kecsesen odalépett a műsorvezető mellé, meghajolt, és belépett az egyik holoszimbe.

Közben megérkezett ellenfele is. A fekete hajú nő legalább tizenöt évvel idősebb volt a másiknál, egyenruháján kitüntetések sora jelezte, hogy kiszolgált katona. Ő is követte Jennifer példáját: meghajolt, és a számára kijelölt holoszimbe lépett. Végül a műsorvezető is meghajolt, és kisétált az egyik ajtón. Minden reflektor a holopódiumra irányult. Szép lassan hegyek kezdtek el formálódni a pódium közepén, és a csarnok falaiba épített hatalmas monitorok is életre keltek. Óriási fémmonstrumok foglalták el a képernyőket, a holopódiumon pedig egy erdőkkel tarkított hegyes-völgyes táj vált láthatóvá. A falakon lévő hangszórókban felhangzott a csata kezdetét jelző szignál, a műsorvezetők pedig megkezdték az izgalmasnak ígérkező meccs kommentálását.

- Nos, kedves nézőink, mint láthatják, nem mindennapi viadalnak nézünk elébe. A kék csapatot az elbűvölő, ám talán még túl tapasztalatlan Jennifer Corto vezeti, a piros csapatot pedig a háborús veterán Kathrin Ortosky. Nem titkolom, kedves nézőink, hogy az esélyek Jennifer ellen szólnak, de ki tudja, még mit tartogat számunkra ez a mai mérkőzés?

A harctér választása senkit sem lepett meg, hiszen Ortosky választotta, és ezen a helyen töltötte szolgálatának utolsó két évét. Azonban ezúttal ő játszotta a támadó szerepét. Serege, egy ezrednyi közepes és nehéz mech, a síkságot átszelő folyó mellett állomásozott, és egyetlen céljuk volt: Corto minden egyes egységének likvidálása, amely cseppet sem ígérkezett könnyű feladatnak.

Mint minden védőnek, Cortónak is meg volt a lehetősége arra, hogy még a csata kezdete előtt tetszőlegesen elhelyezze az egységeit, amit igen okosan ki is használt. Erejének nagy részét a katonai bázisánál tartotta, a rakétákkal és lézerekkel ellátott tornyok közelében. Mivel ő több mechhel rendelkezett, mint ellenfele, megengedhette magának, hogy egyes egységeket taktikai feladatokkal lásson el.

A bázisát egyszerűen csak Alfa kódnévvel jelölte, és ugyanezzel a névvel látta el a parancsnoki központjánál elhelyezett védekező közepes zászlóaljat is. Erdő övezte az épületeket, tehát a bejutást nem volt túl nehéz megakadályoznia, csupán arra kellett figyelnie, nehogy felmorzsolódjon a hadserege a védelemben. Bár számban felülmúlta ellenfelét, közel sem rendelkezett olyan erős mechekkel, melyekkel egy szemtől szembe támadást ki tudott volna védeni. Parancsnoki mechként egy Cyclops típusú gépet választott, a holoszimben is többnyire ezt vezette saját kezűleg.

A holopódiumon az égbolton felkelő nap jelezte a csata kezdetét. Elsőnek egy vörös színben pompázó nehéz mech-raj indult el a folyón átvezető egyetlen híd felé. Komótos léptekkel közeledett a négy hatalmas csatagép, és gyémántalakzatba fejlődve átkeltek a hídon. Pár másodperccel utánuk megindult a következő, majd az azután következő raj, ami az első századot alkotta.

A hídhoz legközelebb álló fák megmozdultak, majd egymás után kidőltek. Négy Catapult állt a farönkök között, és egyszerre indították el mind a negyven rakétájukat a hozzájuk legközelebb álló raj felé. A százhatvan rakéta még azelőtt felrobbant, mielőtt elérték volna céljukat, de végül is erre voltak tervezve. Mindegyik rakéta apró aknákat tartalmazott, melyek így szinte lehetetlenné tették a nehéz mechek mozgását. Még mielőtt a nehéz század vissza tudott volna lőni, újabb százhatvan rakéta indult meg pusztító útjára, ám ezek a híd túloldalára ürítették tartalmukat, így téve lehetetlenné az átkelést.

A négy Catapult lassú léptekkel hátrálni kezdett, de eleresztettek még egy sorozatot, amely a hidat hintette tele aknákkal. Ezt azonban már nem úszták meg válasz nélkül. PPC lövedékek, rakéták és lézersugarak szaggatták darabokra a legelöl álló mechet, ám mégis sikerült elég időt nyernie a társainak, hogy biztonságos távolságba kerüljenek a támadóktól.

Két századnyi mech ugratott át a hídon az aknáktól biztonságos távolságra, hogy megtisztítsák a területet, és a három közepes mech után eredjenek.

- Micsoda rendhagyó, ám rendkívül taktikus megoldás, kedves nézőink! Ezeknek a csatáknak ez az egyik legnagyobb előnye. Nem korlátozták Jennifert a fegyverválasztásban. Nem tudom, ki választott volna egy ilyen erős ellenfél ellen olyan nehéztüzérséget, melyet igazából nem is vethet be közvetlenül mechek ellen. - A kommentátor hangját áthatotta az izgalom. - Kíváncsi leszek, vajon mit talál még ki Ortosky támadásának megnehezítésére.

Miután a két századnyi mech eltakarította az aknákat a nehéz mechek elől, elindultak a három Catapult után. A négy elöl haladó közepes mechet érte a legdurvább csapás. Az egyik hegyorom mögül újabb rajnyi Catapult zúdított rakétazáport a közeledő mechekre. Egymás után szakadtak le a kisebb-nagyobb páncéllemezek, karok hullottak le, végül pedig az egyik mech felrobbant.

A gép megsemmisülése után társai lelassítottak, majd - túlerejük ellenére - szervezett visszavonulásba kezdtek. A rakéták továbbra is záporoztak rájuk, de minél távolabb kerültek a rejtőzködő Catapultoktól, annál kevesebb rakéta találta meg célját. Végül a rakétazápor abbamaradt.

A csata ezután egy órán keresztül nem hozott semmilyen izgalmat. Corto apró csapatokkal próbálta meg megzavarni a közeledő sereget, de mindössze csak egy rajnyi mechet sikerült ellenfele veszteséglistájára küldeni. Egyszer csak lenyugodott a holopódiumon a szimulált nap, és a csata abbamaradt. Egymás után gyulladtak ki a csarnok reflektorai, a bejáratokon pedig édességet és frissítőt áruló piros-fehér egyenruhás férfiak lepték meg a nézőket finomabbnál finomabb áruikkal.

Braddy az árusok beléptét megpillantva felállt, és az egyik bejárat felé fordult.

A tömegben ismerős tekintet villant. Braddy egy gyors mozdulattal megragadta az éppen egy elegáns nővel társalgó Jinx vállát, és mikor az ránézett, az ismerős férfi felé biccentett.

Amikor rájött, hogy észrevették, azonnal felugrott, és megpróbálta a lehető leggyorsabban keresztülverekedi magát a tömegen. Kirohant az egyik bejáraton, útközben majdnem fellökve egy férfit. Keresztülloholt az előcsarnokon, közben hátra-hátrapillantott, hogy meggyőződjön róla, követik-e még. Mindhárman mögötte voltak.

Nem volt más választása, kirohant az utcára, és befordult a legközelebbi sikátorba. Egy kicsit kifújta magát, majd ismét futásnak eredt. Már nem is nézett hátra, csak futott és futott. A következő sarkon balra kanyarodott, utána pedig jobbra. Ott lekuporodott egy szemeteskuka mellé. Alig kapott levegőt, égető érzés járta át a testét, és egyre csak arra gondolt, hogy az ördögbe találták meg pont itt, és pont most. Benyúlt a kabátja zsebébe, és remegő kézzel előhalászta a Mauser and Gray tűpisztolyát, majd ellenőrizte, hogy töltve van-e. Miután meggyőződött róla, hogy tüzelésre kész állapotban van a fegyvere, sóhajtott egy nagyot, és lassan elkezdett felegyenesedni. Jobbra nézett. A sikátor szegényes világításában egyetlen alakot sem látott, így biztonságban érezte magát.

Az első csapás balról érte, és egyenesen az állkapcsára. Ezután ütések érték a hátát, a hasát, a tarkóját, és a fejét egészen addig, amíg földre nem került, és az ellenállás utolsó szikrája ki nem aludt elméjében. Kapott egy óriási rúgást a jobb fülére, amely ettől borzasztóan elkezdett csengeni, és tovább fokozta a rémületét. Azután a rémület elmúlt, és a fájdalom is. És minden más is...

Komsztár központ

Outreach, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 25.

A Komsztár zászlói büszkén lengedeztek az éjszakai szellőben, ám még ekkor sem állt meg az élet a központban. Braddy, Jinx és Derek Petersen csak pár perce vártak a püspökre, aki a késői óra ellenére szinte már zavaróan kipihentnek tűnt. Frissen vasalt egyenruha volt rajta, fehér köpeny, arany színű szegéllyel, rajta pedig a Komsztár jelvénye.

- Segíthetek önöknek valamiben, uraim? - kérdezte egy Komsztár tisztviselőtől elvárható nyájassággal. Braddy szólalt meg elsőként.

- Egy üzenetet szeretnénk küldeni. Sürgős lenne.

- Gondoltam uraim, hogy ilyen késői órán igen fontos ügy miatt fordulnak a Komsztárhoz - mondta, és mosolya még nyájasabbá vált. - Kérem, fáradjanak utánam az irodámba. - A folyosó túlsó végén lévő ajtó felé intett.

Az iroda tágas volt, a falakon a Komsztár vezetőinek képe díszelgett, a helységet a tapéta színe, és az óriási könyvespolc tette még elegánsabbá. A püspök az asztala mögé lépett, és a szobában lévő székek felé intve hellyel kínálta Braddyéket. Miután ők leültek, a püspök is letelepedett.

- Nos uraim, hová kívánják küldeni azt az üzenetet? - kérdezte, miközben bekapcsolta a számítógépkonzolját.

- Az üzenetet a Borghes II-re szeretnénk küldeni, de sajnos még nem vettük fel. Megtenné, püspök, hogy a rendelkezésünkre bocsát egy felvevőt?

A püspök szemöldöke megemelkedett, szeme tágra nyílt. Nyájas arckifejezése gondterheltté vált, és gyanakodva válaszolt.

- Van egy rossz hírem, uraim. A Borghes II-t két héttel ezelőtt lerohanta a Jádesólyom klán. Elvesztettük a bolygóval a kapcsolatot, de állítólag mindenkiből jobbágyot, vagy micsodát csináltak. Sajnos, nem tudjuk elküldeni az üzenetüket.

Lótusz hotel

Outreach, Egyesült Nemzetközösség

3057. október 26.

A szobába alig hatolt be a fátyolos reggeli fény, nem ébresztette fel egyiküket sem. Az ajtó lassan nyikorogva kinyílt, és a három behajtó a lehető legcsendesebben belépett a lakosztályba. Mindhárman a legkisebb szoba felé vették útjukat, azonban Petersen óvatlanul lelökte az asztalon lévő üvegek egyikét, amely hangos csörömpöléssel széttört a padlón. Fél percen belül az összes zsoldos a szobában volt, karikás szemeikből látszott, hogy későn értek a hotelbe.

- Hát ti hol a fenében voltatok? - kérdezte McAdams, aki a többiekhez képest még ébernek tűnt. - Már azt hittük, problémátok akadt a helyi hatósággal.

- Tudod, történt egy-két dolog tegnap este. De milyen volt a csata?

- Jössz nekem száz C-jeggyel, Braddy - mondta Beston. - Jenny tényleg nyert. Telerakta a bázisát aknákkal, és eljátszotta ugyanazt, amit a hídnál csinált. Mikor a vörös mechek besétáltak a bázisra, csupán a védő század állta útjukat, azt hitték, hogy a többivel már végeztek. Pedig épp ott álltak a hátuk mögött. Mire sikerült az arcvonalat megfordítani, a mechek fele már csak egy rakás roncs volt, és a támadóik már el is tűntek az erdőben. Ezután még fél órát kergették Jenny seregét, mire a kislány egyesítette az erejét, és a különálló rajokat és századokat egyenként szedte darabokra. De tényleg, mi történt veletek?

- Megtaláltuk, akit kerestünk, és ezt... - válaszolt Braddy egykedvűen, és egy C-jegy köteget emelt elő a zubbonya zsebéből. - Tízezer C-jegy.

- És most mihez kezdtek? - kérdezte Gordie. - Kereshetek megint új pilótákat? - kérdezte Gordie morcos arckifejezéssel.

- Nem egészen, Gordie. A megbízónk... nos, nem elérhető többé. Úgyhogy... ha nem bánnátok, maradnánk. Ez a tízezer C-jegy azt hiszem, elég lesz a rajunk rendbe hozásához.

- Persze, hogy nem bánjuk - válaszolta Gordie. - Egyébként pedig beneveztem a csapatunkat a másodosztályú ligába, de a rendezők azt mondták, hogy nem nevezhetünk ezzel a névvel. Tele van Oroszlánokkal a liga. Úgyhogy, ha nem bánnátok, mi leszünk Gordie Behajtói...

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Becsületes párbaj (Battletech novella).

Létrehozás: 2004. január 21. 11:06:11

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma