A sötét harmada (Ősök Városa novella)Mézízű Nyálcsülleng tudálékos történetei (oktatómese)
Mézízű Nyálcsülleng egy sápadt, beesett arcú, tudálékos kispajtás kinézetű, szemüveges galetki férfi belekezd csodálatos, saját élményén alapuló, oktató célzattal íródott történetébe.
Ismét egy tanulságos történetet szeretnék elmesélni nektek. Mindezen események a féregszinten történtek velem ifjú koromban. Itt találkoztam egy olyan személlyel, aki nagy hatást gyakorolt rám és későbbi pályafutásomra. Álljon mementóul az ő emlékének ez a mese.
Már jó ideje éltem a féregszinten és egyre csak azt vettem észre, hogy életem unalmassá és szürkévé válik. A mindennapi robot az akadémián, az állandó vizsgák, a megfelelés környezetem számára, vigyázni a családunk jó hírnevére - mindez egy kicsit már sok volt nekem és kezdett elmenni az életkedvem. Kedvenc szórakozásomnak sem élhettem; a remetebosszantásnak! Miért? Egyszerűen nem találtam a kunyhóját. Kerestem a szinten a romos, büdös viskót, de ilyet nem találtam. Pedig hallottam hírét, hogy itt is él egy remete, de valamiféle oknál fogva mindenki titokban tartotta a kilétét, vagy úgy találták, hogy nem érdemes ráfecsérelni egyetlen szót sem. Ilyeneket hallottam róla: "A fajunk szégyene!"; "Nem árulom el hogy hol lakik, mert megfertőzne káros eszméivel!"; "Az ilyet, hogyan hagyhatták életben!". Mint később kiderült, már többször is elmentem a háza mellett, csak nem figyeltem a részletekre. Egy napon azonban megtaláltam! De nem ugrok előre a történetben. Inkább elkezdem attól a bizonyos naptól...
Barlangom magányában evett a depresszió. Minden okom megvolt ahhoz, hogy elmenjen az életkedvem. Urtica Dioicával - régi nagy szerelmemmel - egyre kevesebbet találkoztam. Mindene a katonaság lett. A Katonák Klánja teljesen elrabolta tőlem. Igaz, én is hibás voltam, hisz nekem minden időmet az akadémián való tanulás töltötte ki. Ráadásul alig ismertek ezen a szinten, szinte senki sem állt szóba velem. Mindenki a hírneves galetkik társaságát kereste: Csáth Gézáét, Jégkirálynőjét és a többi népszerű személyiségét. Ebben a lelkiállapotomban határoztam el, hogy világgá megyek! Kimegyek a felszínre és lesz, ami lesz, legfeljebb meghalok. Szépen összecsomagoltam minden holmimat, mély sóhajjal búcsút vettem a barlangomtól és léptem volna már ki a küszöbön, amikor megmozdult a kőládám teteje, amiben étkeim maradékát tartottam. A fedelet jégkék kupola, két ártatlanul néző szemmel emelte a magasba.
- Á! Frigó! - üdvözöltem hű szolgámat, akiről az utóbbi időben teljesen el is feledkeztem. Frigót, a jégmedúzát én szabadítottam ki egy torzszülöttek állította csapdából. Akkor társamul szegődött és mindenhová követett, sőt még a harcokból is derekasan kivette a részét. Én otthonomba fogadtam és szállásául egy régi kőládát jelöltem ki. Rájöttem, hogy a jégmedúzából sugárzott hideget a láda megtartja és ha ebbe a ládába teszem a gyorsan romló, puhány étkeimet sokáig megőrzik frissességüket. Azóta egyszer sem csapott be az előző történetemben emlegetett ménkű. Ezt az új találmányomat elneveztem hűtőládának. Tervét be is adtam az akadémia Találmányügyi Hivatalába, de elutasították azzal a magyarázattal, hogy egy ifjú galetkinek mindig önerőből kell megszereznie a friss élelmet, mert csak ekkor lesz erős és nagyhatalmú. De elkalandoztam, inkább visszatérek mesém eredeti fonalához.
Szóval Frigó nézett ki a ládából szomorú szemekkel, és jelezte, hogy velem szeretne jönni. Én hiába magyaráztam neki, hogy nem szabad, és hogy ne jöjjön velem, mert én meghalni megyek, de csak követett. Hiába, a sisak volt a gyengéje! Akárhányszor adtam neki egyet, utána mindig körülrajongott. Biztosan, azt hitte, hogy most is sisakért megyünk. Szóval, Frigóval a sarkamban elindultam annak a járatnak az irányába, amelyikről az a hír járta, hogy felfelé vezet, ki a külvilágba. Ahogy bandukoltam, elhaladtam egy furcsa kis házikó mellett. Rózsaszín vakolat, rajta hatalmas, színes virágminták, teteje égkékre festve, homlokzatán felirat: "KEGYELMEZZ, NE HÁBORÚZZ!", az ajtó mellett egy zászló az ősidők békéjének jelképével. Gondoltam, mielőtt meghalok, megnézem magamnak azt a pojácát, aki képes ilyen ocsmány kunyhóban lakni. Közelebb óvakodtam a házhoz. Odaérve fülemet a kanárisárga ajtóra tapasztottam, hátha hallok valami gyanús zajt, amiből megállapíthatom a lakó kilétét. Mandolin édeskés hangja szállt a fülembe, érdes, kellemes hang kísérte a dallamot. A szöveget sajnos nem értettem. Kopogtattam és vártam a választ, ami meg is jött hamarosan:
- Fáradj be testvér! Nyitva van - invitáltak szívélyesen. Ilyen kedvesen még sehova sem invitáltak be. A dac és a macsóság munkálkodott bennem, mint minden ifjúban. Intettem Frigónak, hogy maradjon kint. Elővettem félelmetes tekintetemet és teljes erőből berúgtam az ajtót. Megmutatom én ennek! Belépés közben elkiáltottam magam:
- Jó nagyot kihány...ööööööö! - akadt torkomra szokásos üdvözlőszövegem, mert belépve iszonyú izzadtságszag csapta meg érzékeny orromat. A hányinger kerülgetett. Ráadásul a sűrű fanyar szagú füsttől, mely ellepte az egész szobát, alig lehetett látni valamit. Szemembe egyből könnyek szöktek, hisz a füst iszonyúan maró volt. A kunyhóban mindenütt füstölők égtek és a padlón üvegcsék hevertek RAGÁLYTM felirattal. Távolról egy a homályba burkolózott alak szólt:
- Csak nyugodtan, a lavór az ajtó mellett! - Én annyira meglepődtem a válaszán, hogy az özifagiális refluxom egyből elmúlt. - Mármint okádj nyugodtan a bejárat melletti lavórba. Ha sok RAGÁLYTM-et iszom én is oda szoktam. Mi van? Nem kell? Ha nem, gyere közelebb nyugodtan és foglalj helyet az egyik párnán. - hívott maga felé. A füstben tapogatózva megindultam az alak irányába. Nemsokára belebotlottam egy párnába, leültem rá és szemügyre vettem vendéglátómat. Egy középkorú, vékony, sápadt bőrű, beesett arcú, tudálékos kispajtás kinézetű, szemüveges galetki férfi ült velem szemben. Hosszú zsíros, ápolatlan, csimbókos haját egy fejpánt fogta hátra. Kék vászonból készült trapézszárú nadrágot viselt. Girhes felsőtestét csak egy elől kigombolt bőrmellény takarta. Ölében egy mandolin pihent. Előtte RAGÁLYTM feliratú üvegek hevertek. Egyik kezében, az ujjai között egy hosszú fehér füstölgő rudacskát tartott, amiből néha mélyeket szívott és a hamut egy kis kőtálcára pöccintette. Végigmért, majd megszólalt:
- Üdvözöllek fiatal barátom! Kit tisztelhetek benned?
- Mézízű Nyálcsülleng vagyok.
- Látom az atommodellt ábrázoló jelvényedről, hogy a Tudósok Klánjának tagja vagy.
- Micsoda? Mi ez a jelvény? Atommodell? Az meg micsoda? Én mindig azt hittem, hogy egy rohadt alma muslincák által körüldongva. - lepődtem meg.
- Sokat kell még tanulnod, hogy megértsd a világ dolgait. Hhhhhh.... - szívott a kezében tartott rudacskába, majd a füstöt lassan kifújta és a rudacska maradékát elnyomta a kőtálcán. - Én segíthetek neked. Tudod valamikor én is tudós voltam.
- Miért? Benned kit tisztelhetek? - kérdeztem.
- Hippikratosz vagyok, a filozófia és a természet professzora.
- Egy igazi professzor! Itt? Hogyan kerültél ide? - faggatóztam.
- Várj, előbb halljam a te történetedet. Hogyan és miért letté tudós és most hova tartasz ezzel a nagy batyuval?
Szépen sorban elmondtam mindazon eseményeket, melyeket fontosnak tartottam eddigi életemből. Végül kilyukadtam oda, hogy meg akarok halni és éppen a felszínre készülök.
- Kár lenne egy ilyen tehetséges fiatalnak meghalni. - sajnálkozott. Tudok egy megoldást a problémádra. Célt adok az életednek! Figyelj és okulj az én történetemből...
Majd hosszú ideig hallgattam élete történetét. Tehetséges fiatal galetkiként kezdte a Tudósok Klánjában és egész életében a professzori címre hajtott, törtető volt és ambiciózus. Azonban egy idő után megcsömörlött hozzám hasonlóan. Rájött életünk és küzdelmünk értelmetlen voltára. Új eszmét kezdett hangoztatni, mégpedig azt hogy hagyjuk abba a torzszülöttek mészárlását, hisz a felszínt csak velük összefogva tudjuk visszahódítani. Békét kell kötni a hegyek mélyének más lakóival, hisz csak így tudunk újra a felszínre jutni és az Ellenség maradékát legyőzni, majd virágzó városokat, országokat alapítani. Persze ezen eszméit a primitívek nem nézték jó szemmel. Az akadémiáról eltanácsolták és a féregszintre száműzték. Most itt van és itt hirdeti a eszméit titokban, amikkel utat próbál mutatni az értelmes galetkik számára.
Engemet teljesen lenyűgözött a története és a világnézete. Szájtátva hallgattam. Már nem is akartam meghalni, hisz egy új, szebb világ bontakozott ki lelki szemeim előtt. Elhatároztam, hogy mindenképpen segítek el nem ismert munkájában. Majd feltette a kérdést, miközben újra rágyújtott:
- Akarsz nekem segíteni mindezek elérésében? Hhhhhhh... - szívott az ujjai között tartott rúdba. - Ha igen, előbb le kell teszteljelek, hogy valójában eléggé rátermett vagy-e ezen nemes feladatra.
- Mindenképpen! Mit kell csinálnom? - lelkendeztem.
- Először is kitágítjuk a tudatodat. El kell szívnod egy ilyen kis rudacskát. Mitulen fűvel van megtöltve. Ettől olyan magas szintre jut a tudat...Hhhhh...od, amiről eddig nem is álmodtál. Átkerülsz egy másik világba. Ott majd történik veled valami. Általában találós kér...Hhhhh... désekre kell válaszolnod az ott uralkodó szellemeknek. Persze mindezt előseg... Hhhh...íti, ha közben nagyokat kortyolsz a RAGÁLYTM-ból, ami ragálygombából készült sör. Saját recept, szóval megbízható varázsital. Ha a szellemek alkalmasnak találnak a célra, üzennek nekem. Felkészültél?
- Hát persze! Akár kezdhetjük is! - vágtam rá azonnal. Erre meggyújtott nekem is egy frissen sodort mitulen füves rudacskát, és elém rakott öt üveg RAGÁLYTM-et. Ujjaim közé fogtam a bűzös rudacskát és mélyet szívtam bele. Fejem elvörösödött és azt hittem, hogy azon nyomban megfulladok. Hippikratosz megnyugtatott, hogy mindenki így kezdi, és csak nyugodtan öblítsem le ragálygombasörrel, mert attól jobb lesz. Én így is tettem. Felváltva szívtam és ittam. Nem tudom, hogy mikor vesztettem el a külvilággal való kapcsolatot, de úgy éreztem, mintha repülnék. Szemem előtt kavargott a világ, majd képzeletben feljutottam a felszínre. Eufórikus élmény volt. Még arra emlékszem, hogy többféle szellem (huhogó, félelmetes, fehér, ősi stb.) adott rejtvényeket. Mindezek után egy hatalmas ordításra tértem vissza a testembe.
- HEURÉKA! MEGVAN! NEGYVENKETTŐ A MEGOLDÁS! - rájöttem, hogy én üvöltöttem artikulátlanul örömömben.
- Jól van, Nyálcsülleng! - dicsért meg Hippikratosz. - A szellemek méltónak találtak, arra hogy elind...Hhhhh...ítsalak a béke és a szeretet útján.
Mit kell... Hhhh... tennem? - kérdeztem még mindig szédülve a tudattágító szerek hatása alatt. Közben ráeszméltem, hogy egy új rudacskát szívok.
- Hogy ráléphess a béke és a szeretet ösvé...Hhhh...nyére a következőket kell tenned: Egy kissé őrült galetki katona, Rumbold T...Hhhh...eofil zsoldosserget szervez a Sötét Hhhhh....armada ellen, ahogyan ő hívja. Galetkiket vesz rá az eszt...Hhhhh...elen vérontásra. A te feladatod az lesz, hogy bebizonyítsd neki, hogy nem csak harccal, hanem nélküle, csupán a béke és a szeretet fegyverével is fel lehet venni a harcot a Sötét Hhhhh...armada ellen.
- De hogyan lehet csupán békével és szeretettel győzni a sötét... Hhhh...armada ellen?
- Erre, testvérem magadtól kell rájönnöd. De megnyugtatlak, minden galetkiben ott lobog a béke és a szeretet lángja. Kiben erősebben, kibe gyengébben. - válaszolt Hippikratosz. - Egyébként nem kell egyedül menned, már van négy másik ifjú, kik csatlakoztak a célunkhoz. Vezesd te őket! Közülük téged talállak a legalkalmasabbnak csapatvezérnek.
- Kik ők? Hol találom őket? - kérdeztem.
- A szint délkeleti részében a ZÚG-KORCS-MA nevű tilt...Hhhhh...ott talponállóban. Mivel az ilyen helyek még tiltottak ezen a szinten, óvatosan kell megközelítened. Vigyázz nehogy egy katona is kövessen! Tudniillik az ő feladatuk felszám...Hhhh....olni ezeket a helyeket. Minden ifjút, akit itt találnak felelősségre vonnak, és megbírságolják őket, a kocsma üzemeltetőinek a büntetését pedig az Ősökre bízzák. Ezért ezt a helyet a barátaimmal fegyverboltnak álcáztuk, aminek MA-KORCS-ZÚG a neve. Oda belépve az eladó kérdésére feleld azt, hogy a béke és a szeretet fegyve...Hhhhh...réért jöttél. Erre ő beenged a titkos lejárón keresztül a kocsmába. Ennyi! Most távozz testvérem békével! Ha megoldottad a felada...Hhhhhh... todat gyere vissza! Persze a jutalmad nem marad el. - adta utasításba új mentorom a további teendőimet. Felálltam, elköszöntem, majd kicsit dülöngélve elindultam az ajtó felé.
Kint a kunyhó előtt Frigó fogadott. Hű szolgám türelmesen várakozott, míg én bent voltam.
- Gyere Frigó! Nézzük meg magunknak, azt a helyet, amiről Hippikratosz beszélt. - intettem a szolgámnak, majd elindultunk a délkeleti szektor felé.
A megadott szektorban hamarosan meg is találtam a keresett helyet. Egy ócska, düledező bolt volt rajta a felirattal: MA-KORCS-ZÚG. Belépve a csikorgó ajtón hangosan köszöntem a vékony, öreg aszott eladónak szokásomhoz hű módon:
- Jó nagyot kihányok!
- Miben állhatok szolgálatára uram? - nyekeregte öreges hangján.
- A béke és a szeretet fegyveréért jöttem. - válaszoltam, ahogyan Hippikratosz tanította.
- Áhá, fiatalember... Jöjjön, kérem kövessen a raktárba, hisz ilyen nagyhatalmú fegyvereket csak ott tartunk. - intett és elindult egy hátsó ajtó felé. Gondoltam beszédbe elegyedek vele:
- Miért ZÚG-KORCS-MA a neve a helynek?
- A primitívek miatt. Beveszik, hogy az általunk árult fegyverekkel harcolva még a MAi napon ZÚGnak a KORCS fejek. Azt hiszik, hogy jó fegyverek ezek, pedig... De, itt is vagyunk - mutatott egy csapóajtóra a padlón a hátsó raktárban. Lehajolt, hármat kopogott, majd elkiáltotta magát.
- Új fény járja át a szívedet szeretettel! - erre csikorgás hallatszott, majd miközben egyre erősödött, a csapóajtó felnyílt és egy lépcső vált láthatóvá. Az öreg eladó intett nekem, hogy induljak le az alant található terembe. Úgy is tettem.
Leérve a jól ismert mitulen füves rudacska bűze és a RAGÁLYTM fanyar illata fogadott. Egy hátsó, homályba burkolózott asztalnál négy alak üldögélt, halkan susmogtak, miközben nagyokat húztak a ragálygombasörös üvegükből, és nagyokat szívtak a fehér rudacskákból. Egy kövérkés alak határozottan ismerősnek tűnt, majd mikor felém fordította (szerinte naiv, szerintem sunyi) ábrázatát azonnal ráismertem: Hiszen ő Csukonyi a Kalmár! Rajta kívül láttam egy karcsú, időtlen arcú, törékeny hölgyet, aki a Mágusok Klánjának jelvényét viselte magán. Vele szemben egy hatalmas termetű, izmoktól duzzadó galetki férfi ült, aki éppen elmélyülten társalgott egy démonarcú, izzó zöld tekintetű, hosszú palástot viselő férfival. Odaléptem hozzájuk, végigmértem őket, és igazi macsós módon rágyújtottam. A mitulen füvet szívva üdvözöltem őket:
- Béke és szeretet veletek testvéreim! Mézízűhhhh... Nyálcsülleng vagyok. Én vagyokhhhhhh... a vezetőtök, akinek az irányítása alatt legyőzhetitek a sötét hhhhharmadát.
- Á, Nyálcsülleng! A te irányításoddal? És ezzel a mitugrász jégkockáéval? - mutatott Csukonyi Frigóra. - Az én Káeftém sokkal jobb, aranyosabb, erősebb és okosabb ennél a valaminél. Káefté gyere ide! - kiáltott, mire egy szárnyas bolhedor repült mellé a hátulsó polcok egyikének tetejéről. Frigó ezt látva rettegve bújt mögém.
- Kizárt! Az én jégmedúzám a leheletével a vért is megfagyatja ennek a madárkának az ereiben! - kaptam fel a vizet a Kalmár nagyképűségén.
- Rendben, játsszuk le a mérkőzést a szolgaharc szabályai szerint egészen ájulásig. Ha az én szolgám győzne, már pedig miért ne győzne, elhozod nekem a következő varázstárgyat, amit kiásol legközelebb régészkedés közben. Ha véletlenül a te szolgád győzne, választhatsz egy tetszőleges tárgyat az elfekvő készleteimből. - ajánlotta Csukonyi. Nagyon értetlenül nézhettem rá, mert egyből ismertette a szolgaharc szabályait. Mikor sikerült felfognom a dolog lényegét, kezdetét vette a nagy küzdelem.
Szembeálltunk egymással, szúrósan vizslattuk a másik tekintetét, majd ahogyan a Kalmár tanította nyitott szájjal, azt nem mozgatva megpróbáltam elkiáltani magam:
- Figo! Éee váataaak!
- Áeé! Éee váaak! - erőlködött Csukonyi is közben a háttér vonalakká mosódott mögöttünk. Erre a két szolga egymásnak rontott. A szárnyas bolhedor harapta, karmolta a jégmedúzámat, ahol csak érte. Azonban Frigó sem hagyta magát. Jégleheleteivel le-le fagyasztotta ellenfelét. Kereskedőbarátommal eszeveszetten ordítva bíztattuk saját szolgánkat. Már néhány perce mehetett a küzdelem, amikor egy hangos kiáltást hallottunk:
- Állj! A béke és a szeretet nevében hagyjátok abba ezt a mocskos dolgot! - a hang forrása felé fordulva láttam, hogy az asztaltársaság hölgy tagja az, akinek nem tetszik szolgáink küzdelme. - Hogyan képzelitek ezt ezen a békés helyen! Béküljetek ki! - utasított minket. Én hajlottam volna is a békülés felé, hisz Frigó már elég rossz bőrben volt, míg Csukonyi szolgája még harcra készen állt.
- Rendb... - egyeztem volna bele, ám ekkor a bolhedor egy hatalmas rohammal ledöntötte a jégmedúzámat, aki a padlóra esve elvesztett az eszméletét.
- Éljen én nyertem! - örvendezett a Kalmár. - Nyálcsülleng, jössz egy varázstárggyal!
- De! - kezdtem volna mentegetőzni, ám félbeszakított:
- Mi van? Nem tudsz veszíteni, gyáva vagy?
- Nem! Rendben, te nyertél! - egyeztem bele. - Ám ahelyett, hogy itt hülyéskedünk, inkább bemutathatnád a társaidat. - kértem Csukonyitól.
- A hölgy Carai an Ellisande, a mágia nagy mestere. - biccentett felé, majd felém a hölgy. - Az izompacsirta neve Ghall Missthro. A fura szerzeté, aki a lángok avatott szakértője, a tűzlehelet nagy mestere, pedig Pokolivadék - mutatta be a másik két galetkit is.
- Üdvözöllek titeket! - köszöntöttem őket. - Azt hiszem jó kis csapatot fogunk alkotni. - végigmértem őket, majd Pokolivadékon a tekintetem hosszan elidőzött. - Azt hiszem, van egy jó tervem, arra hogy Pokolivadékkal ketten hogyan győzhetnénk le a sötét harmadát. Nektek csak a másik kétharmadával kell foglalkoznotok. Gyertek, megosztom veletek nagyszerű ötletemet!
Ezzel leültünk az asztalhoz és hosszasan sutyorogtunk, miközben nagyokat szívtunk a mitulen fűből, és nagyokat húztunk a RAGÁLYTM-es üvegekből. Majd a megbeszélés végén közösen rábólintunk a tervre, és céltudatosan kisétálunk a talponállóból.
Odaérve a Hippikratosz által mondott helyre egy teljes harci vértbe öltözött, tiszteletet parancsoló tekintetű galetki férfi fogadott bennünket. Ősz kecskeszakállával, karvalyorrával egy valódi hadvezérre emlékeztetett. Gondoltam, valószínűleg ő lesz Rumbold Theofil. Lelkesen szólított meg bennünket:
- Ifjú, bátor barátaim! Ti kik felhívásomra szembe mertek szállni a szintünket fenyegető hatalmas veszéllyel, ti kik életeteket áldoznátok a békétől és a szeretettől elpuhult hitvány társaitok életérért, ti kik példaképei lehetnétek ezeknek a semmirekellőknek, ti kik...
- Rendben uram! Mindent tudunk a feladatról! Elég a szócséplésből, lássunk inkább munkához! - vágtam a szavába.
- Tetszel nekem fiatal galetki! - fordult felém. - Akárcsak saját magam fiatalkoromban, én is szerettem egyből a dolgok közepébe vágni. Még sokra viszed! Akkor legyen a kívánságod szerint. Sorakozó csatarendbe! Indulás előre a barlang sötétjébe! - mutatott egy végtelennek tűnő járatra. - Én itt várom a győztes csapatot. Indulás! - adta ki a parancsot. Mi engedelmeskedve, milgandjainkat elővéve megindultunk a sötét járat mélye felé.
Jó ideje gyalogolhattunk, amikor megálltunk, hogy felkészülhessünk a tervem végrehajtására. Zsákunkból még több milglandot vettünk elő és magunkra függesztettük őket. Én felhúztam az erő gyűrűjét, és megkértem Pokolivadékot, hogy üljön a nyakamba. (Csak egy kis mágikus rásegítéssel bírtam el a súlyát.) Ezután továbbindultunk. Hosszasan baktattunk magunkon a világítógömbökkel teljes díszkivilágításban, amikor a járat hirtelen egy hatalmas terembe szélesedett ki. Belépve tűzgolyók zúdultak ránk. Ekkor elkiáltottam magam:
- A szeretet tüze! Utánam! - majd rohamra indultam a terembe belseje felé, nyakamban Pokolivadékkal. A többiek teketóriázás nélkül követtek. Rohamunkat kő és nyílzápor törte meg. Többünket sebesített meg nyílvessző. Valószínűleg a milglandok által kivilágítva tökéletes célpontot nyújtottunk. Körbenézve megláttam a terem sötét végében ellenségeinket: két sötét elf nekromantát, két zombit, két agglomerátort, két sáskaharcost és két kyeni vadászt. Gondoltam, itt az ideje, hogy bevessük a béke és a szeretet fegyverét, és legyőzzük a sötét harmadát. Társammal egyensúlyozva feléjük rohantam.
- Most a lángot! - utasítottam démonarcú társamat, aki erre hatalmas lángcsóvát lövellt ki a száján keresztül. - Íme itt van, akiben még él a szeretet lángja! - üvöltöttem miközben körbe-körbe rohangásztam a teremben és az ellenségeink körül. A nyakamban Pokolivadék szorgalmasan fújta a lángcsóvákat a megbeszélt terv szerint. - Távozz sötétség! Tá.... - akartam ordibálni, de ekkor elcsúsztam valami nyálkás dolgon, és csak azt láttam, hogy a föld egyre közeledik felém, majd pedig hirtelen minden sötétségbe borult.
A ZÚG-KORCS-MA nevű helyen tértem magamhoz. Társaim fejcsóválva nézték ébredésemet. Ekkor tért magához mellettem Pokolivadék is. Csukonyi üdvözölt:
- Jó, hogy újra élsz Nyálcsülleng! Az agglomerátor csúnyán elbánt veletek. - mosolygott. - Elcsúsztatok rajta! Amúgy a terved kudarcot vallott. Sokat beszélgettünk a többiekkel és arra a megállapodásra jutottunk, hogy az egész béke és szeretet dolog egy nagy rakás maszlag. A Sötét Armadát nem lehet legyőzni elvekkel, csak tettekkel, mégpedig kemény csatában, ahol vér folyik, és sokan meghalnak. Ráadásul a mitulen fű eltompítja az agyunkat, a ragálygombasör legyengíti az izmainkat, és így a harcban nem tudjuk a megfelelő teljesítményt nyújtani. Sajnáljuk, a terved kudarcot vallott!
- Mi? Nem a sötét harmadát kell legyőzni az ellenség körül? - csodálkoztam el. - Úgy látszik megint valamit félreértettem!
- Bizony - bólogatott a Kalmár. - Az ellenség neve a Sötét Armada. Őket kell legyőzni, mégpedig a régi jól bevált módszerekkel: vérrel, verejtékkel, mágiával. A béke és a szeretet csak akadályozna bennünket a harcban. Mindezen dolgoknak is megvan a helyük a maga idejében, de nem a csata közben a harcmezőn. - szónokolt tovább, a többiek pedig hevesen bólogattak.
- És akkor most mi lesz? Ki győzi le a Sötét Armadát? - érdeklődtem.
- Természetesen mi! - szólalt meg Ghall Missthro. - Kidolgoztunk egy új tervet, amíg ti itt ájultan feküdtetek. A terv a régi jól bevált galetki harcmodort követi: üsd, ahol éred, és ne kíméld! Velünk tartasz? Van kedved bebizonyítani, hogy igazi férfi vagy? Hagyd a fenébe a békét!
Szólni akartam, hogy bizonyítottam már a férfiasságomat Urtica Dioicának, de csak bólintottam. Miután Pokolivadék is jónak találta a tervet, elindultunk, hogy legyőzzük a Sötét Armadát. Nem akarlak untatni tieteket a harc részleteivel, hisz nagyon jól tudjátok, milyen a tipikus üsd-vágd taktika. Gondolom, ti is sok ilyenben részt vettetek. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy minden simán ment. A hagyományos taktika tökéletesen bevált. Ráadásul Rumbold Theofiltől még aranyat is kaptunk. Munkánk végeztével visszatértünk a ZÚG-KORCS-MÁba és úgy döntöttünk, hogy utoljára életünkben iszunk még egy kis RAGÁLYTM-t. Mit is mondhatnék? Jól felöntöttünk a garatra. Részegen, kábulva danolásztunk. Én igencsak vidám voltam azon az estén. Elfelejtettem ez eddigi bajokat, megbékéltem a sorsommal. Vidámságomat Csukonyi állandó zaklatása árnyékolta be. Egész este a jogos nyereményét követelte rajtam. Úgy döntöttem, hogy még aznap végére járok az ügynek, csak ne nyagasson annyit.
- Kalmár! - szólítottam meg. - És honnan szeretnél magadnak varázstárgyat? Honnan ássak?
- Höö... Van egy új hely, ahol mostanában sokat ásnak. Egészen friss gödröket is láttam. - mondta kicsit(?) pityókásan. - Elmagyarázzam, hogy hol találod?
- Igen! - vágtam rá azonnal, majd Csukonyi hosszas magyarázatba kezdett.
Mikor befejezte, elhagytam a kocsmát és megindultam az általa megadott helyre. Sajnos elég kába voltam, így a milgandomat otthon hagytam. Megérkezve, azonnal orrba vágott a friss ásatás illata. Mindenütt szabályos négyszögletű gödrök és domború földhányások. Csak egyet nem értettem, miért van némelyik gödör visszatemetve? Nem sokáig foglalkoztam a témával, hanem ásni kezdtem megérzéseim alapján. A föld friss volt és porhanyós, így gyorsan haladtam. Nemsokára találtam is valamit. Ősi csontokat! Megéreztem benne a mágiát. Gondoltam ez jó lesz a Kalmárnak és gyorsan láncra fűztem azokat, majd visszaindultam tivornyánk színhelyére.
Alig léptem be a talponállóba Csukonyi dülöngélve egyből lecsapott rám:
- Milyen varázstárgyat hoztál a Kalmárkának?
- Nesze egy csontamulett! - dobtam felé exkavációm eredményét. Ő mohón elkapta, majd azonnal a nyakába akasztotta, és azzal dicsekedett egész este. Duhajkodásunk egészen hajnalig tartott aminek egy hatalmas döndülés vetett véget. A talponálló csapóajtaja beszakadt és a keletkezett lyukon keresztül a Katonák Klánjának jelvényét viselő galetkik özönlöttek be a terembe. Élükön egy ismerős alakot láttam: Urtica Dioicát! Beérve elkiáltotta magát:
- Senki se mozduljon! A törvény értelmében a féregszinten tilos kocsmát üzemeltetni és azt ifjú galetkiknek látogatni! A kocsma üzemeltetői le vannak tartóztatva, az itt tartózkodó galetkik pedig pénzbírságot kötelesek fizetni a szint elöljárójának! Ráadásul a mai éjszaka ocsmány dolog történt a szintünkön! A temetőben meggyalázták a puhányszint előző remetéjének sírját, néhány csontját el is lopták! A szintünk elöljárójának rendelete szerint minden gyanús alakot kötelességünk kihallgatni az ügyben!
Ezt hallva a Kalmár egy ügyes, észrevehetetlen mozdulattal egyik titkos zsebébe süllyesztette a csontamulettet. Majd a nehéz munkával szerzett pénzünket kötelesek voltunk bírságként befizetni. A kocsma üzemeltetőit láncra verve elhurcolták. A többieket kihallgatták a temetőbeli eseményekről; Carai an Ellisandét, mivel kiderült hogy a Békeidők Hírmondói nevű gyanús galetki szövetség tagja, illetve Ghall Missthrót, aki szintén szimpatizál velük. Szerencsére minket Csukonyival békén hagytak, mivel szerelmem szerint mi gyanún fölül állunk, így az éjszakai ásatásom eredményét sem találták meg. Urtica Dioica mindvégig kerülte a tekintetemet, de távozásuk előtt odajött hozzám. Szúrósan, dühösen a szemembe nézett és izzó haraggal ezt sziszegte:
- Nyálcsülleng! Közöttünk vége mindennek! Én keményen dolgozok, te pedig tiltott helyeken tivornyázol! Ezt nem vártam tőled! Ráadásul tudok a kisded dolgaidról is, így a régi szép idők emlékére még fogadj el tőlem egy tanácsot: Azonnal költözz tovább a porontyszintre a barátaiddal együtt, mert ha itt maradtok, még nagyon megüthetitek a bokátokat! - majd megfordult és köszönés nélkül távozott.
Szerencsénkre mindnyájunk már megkapta az Ősök áldását, így még aznap továbbköltöztünk a következő szintre. Sajnos a nagy sietségben már nem volt időm Hippikratoszt meglátogatni, és elmesélni a Sötét Armada ellen vívott harcot. Azóta egyszer sem találkoztam vele. Nem tudom mi lett a sorsa, de a mindezek után végrehajtott revízió során rengeteg galetki tűnt el gyanús körülmények között a féregszinten. Bánom is egy kicsit a dolgot, hogy soha többé nem láthattam és beszélgethettem vele, hiszen még a mai napig is hiszem, hogy a béke és a szeretet fegyverével bármilyen ellenség legyőzhető. (A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 19 szavazat alapján 6.6)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Egypercesek (Ősök Városa novellák). Létrehozás: 2004. január 21. 10:17:37 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 | Nyomtatási forma |
|