Halott szerelem (Túlélők Földje novella)Három napja tartott a mulatság a határvidéki várkastélyban. A várúr a kisfia
születését ünnepelte. Nem ő volt a leggazdagabb várúr, de egyenes, kemény
jelleme nagy megbecsülést hozott neki, és a betolakodók ellen folytatott
vakmerő hadjáratai miatt magas rangot kapott a királytól. Nem ő volt a
jóság mintaképe, de ellenségei rettegtek tőle, barátait pedig sohasem hagyta
cserben. Várai biztos támaszt jelentettek a királyság számára.
- Az ifjú Tharkból katona lesz, és hadvezér. - mondogatta büszkén,
s mivel a kicsi apja égővörös haját örökölte, még hozzátette: - Ahol hajának
vörös lángja lobog, ott ellenségeit a pokol tüze emészti el.
A legjobb tanítómestereket fogadta fia mellé, akik megtanították írni-olvasni,
bánni a számokkal, térképekkel. Oktatták kardforgatásra, hadtudományokra,
s még sok mindenre.
Iszonyú felfordulás támadt a várban, amikor kiderült, hogy a gyermek
elveszett. Szolgák rohangáltak fel-alá, próbálván kideríteni, mikor és
hol látták utoljára. Lovasok indultak vágtatva mindenfelé, katonák fésülték
át a közeli erdőket. Az est leszálltával fáklyafénynél folyt tovább a kutatás.
A fiúcska azonban nem lett meg másnap sem. Az anyja kétségbeesetten sírdogált
szobájában, apja indulatairól csak szeme villogása árulkodott.
Az öreg kobudera akkor érkezett a várba, és csodálkozva nézte a zavarodottan
rohangáló embereket. A falujuk az erdőn túl volt, onnan már a kobuderák
földjei terültek el. Nem nagyon tartották a kapcsolatot az idegenekkel,
csak a bölcs öreg jött be néha a várba, beszerezni ezt-azt, és persze hírekért
is.
- Mire föl ez a nagy kavarodás? - kérdezte az egyik katonát.
- Eltűnt az úr kisfia. Még csak nyolc éves, de mintha a föld nyelte volna el. Már mindenhol kerestük, de semmi eredmény.
- Hát, ha halat akarsz fogni, a folyóban kell keresned - mosolygott az öreg.
A katona nemhiába volt az őrség parancsnoka, és a kapitány helyettese, gyorsan vágott az esze.
- Öreg, te tudsz valamit!
- Ott van nálunk a faluban, este a gyerekekkel keveredett elő.
Az apja azonnal lóra pattant, s míg a falu felé vágtatott, azon gondolkodott,
hogy előbb a magához ölelést, vagy a verést ejtse meg. A faluban viszont
meglepetés várta, mivel az ifjú Thark hallani sem akart arról, hogy ő most
hazamenjen, s itt hagyja új pajtásait. A nevelés az első, így hát mit volt
mit tenni, apja kénytelen-kelletlen nekiindult, vállalná-e valaki pár napra
a fiút. Így került a de Ghomes családhoz a kis csavargó. Aztán a pár napból
pár hét lett. Thark a falubeli gyerekekkel együtt játszott nap mint nap.
Szinte észrevétlenül tanulták játék közben a természet titkait, rejtőzködést,
élelemszerzést és egyebeket. A többiek az ökölvívással is foglalkoztak,
de hát az a kobuderáknak a vérükben van, Thark nem nagyon jutott tovább
holmi kalimpálásnál. Különösen jól összebarátkoztak a házigazdájuk fiával,
és egy lánnyal, Shaiával. Sokszor hárman tűntek el egész napra. Hamarosan
elröpült a nyaralás ideje, de Thark vissza-vissza járt az elkövetkezendő
években is, pár hetet minden nyáron itt töltött.
A falu szélén lakó remete mutatta meg nekik a varázsformulát. Az öreget
kicsit bolondnak tartották a faluban, de szívesen segített mindenkinek,
ezért kedvelték is. Azt mondta a három gyereknek, pontban holdtöltekor
hajtsák végre a rítust, s így örökké testvérekké válnak. Akármilyen messze
is kerülnek egymástól, lelküket láthatatlan szálak kötik össze.
Két kobudera, egy lány, egy fiú, és egy ember fiú...
A legnehezebb volt észrevétlenül kiszökni éjjel a házból. Egy közeli
barlangba mentek. Felrajzolták a rúnákat, s hozzákezdtek a szertartáshoz,
mely nem volt igazán hosszú, gyerekfejjel is könnyen meg tudták jegyezni.
Amikor a varázslatot a vérükkel kellett megpecsételni, kicsit megszeppentek,
de az akarat és a hit segítette legyőzni ezt a kis problémát. Először semmi
nem történt, aztán... Könnyű csilingelést hallottak, s furcsa érzés járta
át őket. Lelkük könnyű lett, s nyugodt. Végtelen bölcsesség érintette meg
egy pillanatra elméjüket. Vértestvérek lettek, örökre...
Tharkot első pillanatban megragadta a lány szépsége. Hamvas fehér
bőre, bájos arcocskája, derékig érő, hullámos fekete haja, hibátlan alakja,
kecses járása sok férfiszemet vonzott. Megpróbált többször találkozni vele,
s a vágy lassan szerelemmé mélyült. Egyre többet keresték egymás társaságát,
és ami a legszebb az egészben, a lány sem volt érzéketlen iránta. Reb,
így hívták a kedvest, egy átlagos polgári családból származott. Apja gazdálkodott,
jövedelmük nem volt sok, de elég.
Szinte minden szabad percüket együtt töltötték. Néha szinte maguk
előtt is félve, közös jövőjüket tervezgették. Thark érzete, sosem volt
ilyen szerelmes, mint most, és tudta, vagy Reb lesz a felesége, vagy senki
más. Nyár elején kezdtek a dolgok rosszra fordulni. Egy nemesúr, kinek
legfőbb erénye mérhetetlen gazdagsága volt, kinézte magának a lányt. Nemesi
címeit inkább intrikával, mint eredményeivel szerezte, és így fogott a
feleségszerzéshez is. Reb apja iszonyú kártyaadósságokba keveredett, amit
a nemesúr kifizetett - a lánya kezéért cserébe. Thark apja felajánlotta,
hogy kifizeti a pénzt, de hiába. Igaz, mindenki tudta, hogy szándékosan
hajszolták bele a lány apját ebbe az adósságba.
- Apám, ne mondd, hogy semmit sem tehetünk! Reb nem lehet másé! -
az ifjú harcossá nőtt Thark sápadtan járkált fel, s alá a vár nagytermében.
- Már elmagyaráztam neked, hogy milyen erők állnak az egész mögött
- felelte az apja. - Nem csinálhatunk semmit, hivatalosan...
- De már az esküvő is ki van tűzve, három nap múlva - nézett rá könyörögve
a fiú. - És hát ... Apám, mi az hogy hivatalosan?!
A várúr az ablakhoz sétált, és elgondolkozva kinézett rajta.
- Az egész attól függ, hogy tényleg szereted-e a lányt. Jó, jó tudom,
ez nem is lehet kérdéses! Tizenkilenc éves vagy, szinte kész férfi. Kész
vagy-e, hogy ezt bebizonyítsd, hogy megtegyél mindent a szerelmedért? Akkor
figyelj! Én semmit sem tehetek, de ha te megszökteted a lányt...
Az esküvő már az elején botrányba fulladt. Egy lángvörös hajú ifjú
vágtatott a násznép közé, egy tartaléklovat vezetve. A menyasszony felpattant
rá, és egy szemvillanás alatt eltűntek. A katonák utánuk eredtek, de semmit
sem találtak. A környékbeliek sem voltak túl segítőkészek, meg aztán a
határ is közel volt, és a kobuderák nem nagyon szerették az idegeneket.
A férjjelölt tombolt, a lány apja vérbosszút emlegetett, de rajtuk
kívül mindenki elégedett volt az események ilyetén alakulásával. A szerelmespárt
pedig elnyelte a föld...
Egy mély barlangban húzták meg magukat. Előre felhalmozott készletek
várták őket, akár hosszabb időt is itt tölthettek, míg elül a vihar. A
barlang mélyén egy kis tó vize fodrozódott, melyet egy melegvizű forrás
táplált. A vad meneküléstől kifulladva örültek egymásnak és a szerelemnek.
Lágyan ölelkeztek a tó hűs hullámai között.
Az egyik nap félelmetes dübörgés támadt odakinn, és egy pillanatra
forró levegő csapott be. Tharkba hirtelen iszonyatos görcs vágott. Először
nem tudta miért, aztán rájött, hogy a varázslat igaz volt, és valamelyik
vértestvérével baj történt. Megpróbáltak kirohanni a barlangból, de kint
mindent elborított a perzselő tűz. Muszáj volt visszamenekülniük a barlang
hűvösébe. Csak estére tudták elhagyni a menedéket.
Kint egy elpusztult világ fogadta őket. Hamu és üszök mindenütt. Felégetve
minden, erdők, mezők, falvak. Döbbenten nézték az esztelen pusztítás maradványait.
Senki sem maradt életben, sem a családjukból, sem a falujukból. Egy teremtett
élő lelket sem találtak, elindultak hát keletre...
Akkor már napok óta nem ettek, a kiégett földön semmi ehető nem maradt.
Reb egyre nehezebben bírta a nélkülözéseket, hiszen vizük is alig volt.
Thark cipelte napok óta, pedig már saját magát is alig vonszolta. Esténként
mosolyogva vigasztalta a lányt, de tudta, a remény nem tarthat már sokáig.
És egy átkozott reggelen Reb nem ébredt fel többé. Thark beleüvöltötte
lelke minden fájdalmát a piszkos hajnalba. Sírva átkozta az isteneket,
a mágusokat, és mindenkit, akinek köze volt a világégéshez, s így kedvese
halálához. Egész nap, egész éjjel a lány holtteste mellet zokogott. Reggelre
eltemette kedvesét, és továbbment. De valami eltört a lelkében, örökre.
Délutánra megtalálta az első fát, mely félig elszenesedett, viszont gyümölcse
ehető maradt.
Dornodont gyűlölte, mert ő rendezte a világégést, mely elpusztította
kedvesét. A jó isteneket szintén, hiszen hagyták, hogy ez a borzalom megtörténjen.
A semlegesek, nevükhöz híven, érdektelenek voltak számára. Így csak egy
isten maradt, annak a birodalomnak az úrnője, ahová Reb került. A halál
birodalma, s istennője, Leah. Thark nevét is eldobta, újat választott.
Csak nemesei címét tartotta meg, melyre mindig is büszke volt. A halál
szolgálatába állt.
...Néha álmodom. Reb eljön hozzám, s egész éjjel együtt vagyunk. Szeretjük
egymást, beszélgetünk, vagy csak nézem a csillagok fényében. Mindig nagyon
örültem az ilyen álmoknak. De egy reggel finom női körmök nyomait leltem
a bőrömön. És egyszer, egyetlen egyszer volt egy másik álmom. Éjfél körül
ébredtem, érezve, hogy valaki áll a fekhelyem mellett. Leah volt az, személyesen.
Fehér csontkeze sápadtan világított a holdfényben, csontarcát csuklya takarta.
Azt mondta, ha hűséges leszek a hitéhez, talán ad nekem külön feladatot.
Nem olyat, amit bárki megkaphat, hanem olyat, amit csak én. És ha sikerrel
teljesítem a küldetéseket, talán visszaadja nekem Rebet. Álom volt vagy
valóság? Nem tudom. Én hiszek benne. Hinnem kell benne! Nagyon szeretlek
Reb...
VU 5. év, Tharr hava, kardok napja (96. XII. 28.)
Írta: Lord Redplague (#3822) A novella az Alanori Krónikában jelent meg.
(A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 20 szavazat alapján 7.1)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Fegyvertársak (Túlélők Földje novella). Létrehozás: 2003. október 7. 09:19:59 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:08 | Nyomtatási forma |
|