A harmadik kataklizma (Túlélők Földje novella)Libertan főterén mocskos rongyokba burkolt elf fetrengett a porban. A legtöbb
járókelő figyelemre sem méltatta, s ő maga sem volt abban az állapotban, hogy
bárkivel is törődjön. A helytartói hivatal előtt őrködő két elit palotaőr
nagyokat mulatott a koldus nyomoruságán. Megtehették, hiszen a kalandozókra kivetett
adók bevezetése óta zsoldjuk jelentősen megnövekedett, s a Borax ellen lázadozók
sem okoztak igazán nagy gondot a királyi elit egység katonáinak.
A tér egyik eldugott sarkában pazar épület
hirdette a pénz és mágia kapzsi istenének hatalmát. A mágikus rúnák és a
bejáratot mellett strázsáló acélkolosszus az avatatlan szemek előtt is
nyilvánvalóvá tették, hogy a palota nem valamely hitvány helyi méltóságé, hanem a
birodalom pénzügyi hatalmát kezében tartó Fairlight Banktársaságé. A mágikus
kreatúra moccanás nélkül állt, biztonságot sugározva a helytartói város békés
polgárai felé. Nem törődött a földönfutó elffel, vajh hogyan is tehette volna,
mikor gazdáit a kapzsiság, a kalandozók vagyonának megszerzése hajtotta. Szivükben
nem volt helye a pénzteleneknek, mindent kitöltött a haszon sárga reménye.
Csataménen lovagló csillogó páncélú lovag
érkezett a térre, a nap fénye aranyozta be arcát, s a nyakában lógó szimbólumot.
Boldog volt hiszen szent küldetést teljesített. Ghalla rothadó világából számtalan
élőhalottat űzött az örök feledés homályos földjére. A nap dicső birodalmának
küldötte csillogó szemét az égre szegezte, s talán ezért nem láthatta azt ki a
porban feküdt.
A köpenyébe burkolódzó sötét hajú
árnymanót nem vonzották a magasztos eszmék, gyakorlott mozdulatokkal kutatta végig a
szakadt göncöket, majd mikor semmit sem talált dühösen belerúgott egy nagyot az
elfbe és továbbált.
Tetőtől talpig zöldbe öltözött
alakváltó térdepel a park letaposott virágai mellett, nagy szeretettel gyógyítja a
növényzet sebeit, elvakultságában nem foglalkozik a szenvedő elffel.
Dornodon vészjósló kinézetű követője
mágikus ajtón lép át Libertan főterére, hirtelen körülnéz majd határozott
léptekkel a helytartói hivatal felé indul, hamarosan a tér lakói mindennapos harcot
láthatnak, a kalandozó istene szavát követve küzd a palotaőrökkel. Ma szokatlan
eredményt láthatnak, a kalandozó veszít, s deus ex machinája villanása jelzi
menekülését. Sebaj holnap visszatérhet.
Bűbájos mutáns lép a harctól megviselt
elit palotaőrökhöz, s hiába zsenge kora vad flörtöléssel próbálja elcsábítani a
zordon zsoldosokat. A szerelem istennőjének fog áldozatot bemutatni, mi többet tehet?
Izmos óriás léptei döngetik a tér kopott
kockaköveit. Méltóságteljesen a szökőkúthoz lép s lemossa kezéről a harc és
pusztítás mocskát. A felé áramló jóság bizton kárpótlást fog nyújtani az
imént megölt trikornisért.
S végül alászállott az éj, s óvó sötétjébe vonta a teret. Mindenfele
kaladozók vertek tábort, a polgárok félve húzódtak menedéket nyújtó otthonaikba,
az éjszaka nem az ő idejük volt. Annál inkább azé a hatalmas alaké aki éjből
szőtt köpenyét lobogtatva lebegett a szökőkút felett. A kristályvizű
szökőkútból kiáramló lila varázsháló fokozatosan töltötte fel a káoszdémon
energiáját. Persze, hogy itt talált élelmet a szörnyű teremtmény, hisz oly sokféle
volt ki ivott a varázsos vízből, s oly sokféleképpen örültek a vízből áradó
jóságnak. Volt ki a pillanat kábulata után gyűlölködve, gyilkos kedvvel távozott,
s azt mondta ez istenem ellen való vétek ezért vért kell ontanom. Volt ki kisebb
ballépéseiért vezekelt a lepusztult téren. S voltak olyanok, a fény követői, kik
boldogan nyugtázták a feléjük áradó varázst, istenük örömét könnyen szerezték
meg a mai napon. S a káosz színes démona magába szívta mindnek érzéseit.
S végül az ismeretlen síkok
rettegett lénye az elfhez szállt. Ahogy levetette köpönyegét, láthatóvá vált hogy
nincs igazi teste, a szivárvány minden színében égő energia csupán Charadin ezen
angyala. Gyengéden végigsimította fénykarjaival az eszméletlen elf arcát, s emígyen
szólott:
-Ó szerelmem, hát évszázadok elteltével
így kell, hogy rádleljek? Ó édesem, hát elforditád arcod a világtól melyért
annyit feláldozál? Ó miért, vajh miért?- s a pompázatos színkavalkád fehér
villanással tűnt el valaha volt kedvese mellől.
A koldus felriadván, értetlenül érzékelte a fekete köpenyt, mellyel valami
jószándékú alak betakarta. Sok évszázadot megélt már, de a legutóbbi világégés
óta eltelt évek voltak a legszörnyűbbek számára. Dornodon tűzvihara égette el
utolsó reménységét arra, hogy valaha visszatér az a földi paradicsom melyben
nevelkedett...
Az erdőt melyben e világra született Latham Khiorr-nak nevezték. Apja nagyhatalmú
herceg volt, az elf nagykirály helytartója élet, s halál teljhatalmú ura. Az udvarban
egyszerre tisztelték mindhárom istent, Rhattot, Bufát és Chara-dint, hiszen az ősi
nép bölcsei jól tudták, hogy a három csak együtt egész, bármelyikük hatalma nő
meg túlságosan az isteni egyensúly felborul, s a világ léte is veszélybe kerül.
Élete békés mederben csordogált, bátor
vadász lett, megismerte a mágia alapjait, de igazán az udvar pompázatos báljain
érezte magát elemében. Az elf nemeskisasszonyok rajongva versenyeztek múlandó
kegyeiért, míg egy felejthetetlen napon egyikük örökre rabul ejtette a herceg
csapongó szívét. Az aggasztó híreket hozó futár eljegyzésük napján érkezett
apjához, a nagyherceghez. A Sifft király, az első emberi birodalom ura megdöbbentő
törvényt hozott. Országában megtiltotta Chara-din tiszteletét. A futár remegve
számolt be arról, hogy a kérészéletű király meggondolatlan döntése milyen
következményekkel járt. A káosz urát követő siffti szekták rituális
öngyilkosságot követtek el térkapukat nyitván ezzel, melyeken keresztül sötét
síkok iszonyatos lakóit vonzották Sifftbe, ahol iszonyatos polgárháború vette
kezdetét.
Az elkövetkező évtized soha nem látott
káoszt hozott. A vallási fanatikusok, a külső síkok lényei, s az egyszerű
haszonlesők által kirobbantott háború a leghatalmasabb birodalmakat sem kímélte. A
méreggel elpusztított siffti király kibillentette a kényes isteni egyensúlyt, mit a
mérleg örzője az elf királyság sem állíthatott újra helyre. Latham Khiorrt a
káosz urának hordái dúlták fel, Chara-din oltárán feláldozva, s örök
rabszolgaságra kényszerítve az elfek legjobbjait. Végül Rhattnak s Bufának nem
maradt más választása mint, hogy saját hatalmuk feláldozásával börtönözzék be a
megszállott Chara-dint. S így történt, hogy a legfiatalabb faj oktalan egyedei három
isten bukását okozták...
Évszázadok repültek tova, a Sifft királyság porrá lett, s a világba a végtelen
kozmoszból új istenek érkeztek. Bár hatalmuk sokkal csekélyebb volt, mint az ősi
uraké a hitre vágyók mohón kezdték követni az új vallásokat. Hatalmas
katedrálisok épültek, az úri társaságok középpontjába kerültek a vallásokról
vitázó hittérítők. A világ visszavonhatatlanul megváltozott. Az új istenek
ellenségesek, acsarkodók voltak egymással szemben, nem tűrték meg egymás
szeretetét. De a vallási villongások, a fanatikusok harcai csak növelték az új,
harcos panteon erejét. A régiekre emlékező elfek értetlenül szemlélték, ahogy a
világ az új uraknak adja magát, ki megváltást, ki hatalmat keresve. Mert a kulcsszó
a hatalom lett. Minden hívő érdemei szerint kapott jutalmat az isteni hatalmat
kereskedőként kimérő új pantheon tagjaitól. Míg a régiek célja az elmélyülés,
a hármas isteni harmónia megteremtése volt, addig az újak kiéhezett kutyaként
küzdöttek a hívők kegyeiért. Erejük követőik számától függött, s azért
követték őket, hogy az isteni hatalom morzsáiból sikeres életeket éljenek,
vagyonokat halmozzanak fel, birodalmakat alapítsanak, s maguk is átléphessenek a
halhatatlanság hivogató ajtaján. A hatalomvágytól megrészegült Ghalla elfeledte a
három teremtőt, az új világban nem volt már helyük.
Az elf minden szerettét elvesztette a korábbi
kataklizmában, s most megszállott prófétaként hirdette a harmónia, az együttélés
akkoriban szokatlan tanait. Utazott, teológusokkal vitázott, elhunyt apja vagyonának
maradványait világi hatalmasságok meggyőzésére használta fel, azért küzdött,
hogy ugyanaz a tragédia nem következhessen be még egyszer.
Az istenek kíméletlenül harcoltak egymással
a hívekért. S elvadultságukban oly hatalmat juttattak némely halandónak, hogy azzal
saját világuk létét is kockára tették. Vajon megbánták-e azóta, amit tettek,
vajon tudnak-e visszatekinteni hibáikra?
Tharr a varázsló testét acélozta meg saját
bátorságával tüzelt kohójában, Leah megtanította a halál, a pusztítás
szeretetére, Eleniosztól soha el nem múló elméjét élessé tevő bűbájokat kapott,
Raia a megtisztító tűz ura a lángok beavatott parancsolójává tette, Fairlight
vagyonokat juttatott neki mágikus kutatásai finanszírozásához, s Sheran neki adta a
természet egyensúlyának, a halhatatlanságnak ijesztő titkait. Mindnyájan saját
követőjükké akarták tenni a mágust, ki hanyagul tűzvihart idézve választotta ki
eljövendő urát, saját magát, Dornodont.
A második isteni kataklizma hatása talán
még szörnyűbb volt mint az elsőé, hiszen míg az ősi istenek bukásuk láttán
emeltfővel hagyták el a világot, addig a korcs újak nem törődtek
iszonyatos hibájuk következményeivel úgy folytatták a hívek toborzását, mintha a
világégés nem az ő felelőtlenségük miatt következett volna be.
S mágikus börtönében a szenvedés szörnyű könnyeit hullajtotta a rab Chara-din, s
két rabtartója, kik csak most értették meg, hogy szeretett világuknak mily rosszat
tettek annak elhagyásával...
A rátörő emlékektől kábultan vizsgálgatta az éjből szőtt köpenyt, s
megdöbbenve ismerte fel a rá hímzett drónkeselyűket, melyek Chara-din szent állatai
voltak a régi időkben. Egy-egy józan pillanatában hallott arról, hogy újra
Thargodanok jelentek meg Ghallán, tudta a sötét ország teremtményei uruk
visszatérését segítik, és tudott valamit amiről a jelenben élő perc emberkék még
álmodni sem mertek volna. Ez a kétségbeesett visszatérési kisélet nem csak Chara-din
újbóli megjelenését jelenti, az isteni triumvirátus egy és oszthatatlan, ha
megjelenik a káosz elvetemült istene két börtönőre is követni fogja, egyek ők. Nem
véletlen azonban, hogy először a pusztítás ura nyitott kaput ősi birtokára, a
hatalomra éhes halandók sokkal inkább követik az ő igéit mint két békésebb
társáét, a világégés után az építés, a szeretet nem vonz újabb híveket. De mi
lehet vajon a hármak visszatérésének következménye? Hatalmuk a több évszázados
rabság után is sokszorosa az új istenekének, de követők nélkül nem hathatnak az
általuk teremtett világra. Mi lesz annak a következménye, ha a hetek híveit az ősi
hatalmak saját hitükre térítik? A forrófejű fiatal istenek nem fogják elfogadni
követőik, s ezzel isteni befolyásuk kulcsának elvesztését. Hosszú fekete tél
köszönthet Ghallára, melyet az istenek acsarkodása örökké is tehet. S mit tehet ő,
az elf, ki két kataklizmát elviselt, hogy megelőzze a harmadikat, a legpusztítóbbat?
S akar-e tenni egyáltalán valamit, vagy törődjön-e bele a látszólag
elkerülhetetlenbe. Vajon megválthatja-e egy porszem a világ szörnyű sivatagát?
Az elf nem volt elég józan ahhoz, hogy az
élet sorskérdéseiről dönteni tudjon, nem volt elég fiatal ahhoz, hogy ifjonti
hévvel hirdesse igazát, nem volt elég bátor ahhoz, hogy eltántoríthatatlanul
küzdjön a harmadik világégés ellen. De elég tapasztalt volt ahhoz, hogy tudja mindig
van kiút, elég bölcs volt ahhoz, hogy tudja csak a kalandozók lehetnek azok, kik
megtalálhatják a megoldást, de eleget látott a világégés óta, hogy
nyilvánvalóvá legyen számára, hogy a kalandozók csak saját hatalmukkal, saját
isteneik elferdült nézeteivel törődnek, s nem a világ túlélésével.
Mikor felvirradt Latham Aniorrh az isteni háromság egykori főpapja kijózanodva
szörnyű gyomorfájással ébredt. Elbotorkált Libertan nem túl becsületes
vegyesboltosához, s potom pénzért túladott az ajándékba kapott köpönyegen. Majd
izgatottan a Csupasz Sünmedvéhez címzett fogadó fele vette az irányt. Remegő kézzel
nyitotta ki az ajtót, s a hajnal első vendégeként kezdte újra önpusztító
italozását. A biztosan bekövetkező viharra gondolt, melyet senki sem állíthathat
majd meg kitörése után, s Rhatthoz, Bufához, és Chara-dinhoz fohászkodott, hogy az
alkohol jótékony mámora védje meg a káosz szelének pusztító hidegétől...
Írta: Soma A novella az Alanori Krónikában jelent meg.
(A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 26 szavazat alapján 7.4)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A víznek árja (Túlélők Földje novella). Létrehozás: 2003. október 6. 09:34:32 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 | Nyomtatási forma |
|