Emlékirat egy trollról (Túlélők Földje novella)A troll fütyörészve ereszkedett lefelé a Valhalla hegység lejtőin. Hatalmas termete ellenére ügyesen haladt előre, rövidebb-hosszabb ugrásai nyomán kavicsok röpködtek szerteszét, nyakában ütemesen himbálózott a denevér. Örvendezve, hogy ismét eleget tett istene elvárásainak, gyorsabb iramra ösztökélte magát. Már alig várta, hogy beérjen a legközelebbi városba, ami legjobb tudása szerint valahol a hegységtől néhány mérföldnyire keletre feküdt. Még sohasem járt igazi városban: a világégés egy nagy barlangban érte, ahol törzsével együtt élt valaha. És most végre alkalma lesz megismerni az embereket, és a többi érdekesebbnél érdekesebb fajt.
Visszaemlékezett arra a napra, napokra, mikor magányosan járta a Túlélők Földjét, és barátokat keresve kóborolt céltalanul. Ekkortájt találkozott egy árnymanóval, és bár társa lopkodása nem tetszett neki, annyira örült a társaságnak, hogy egy darabig együtt kalandoztak. Később egy furcsa Kőben Lakó Valaki olyan dolgokat mondott neki, ami egész életét megváltoztatta: felajánlotta, hogy szolgálatába léphet egy Istennek, aki (trollunknak legalábbis ezt tanították) mindig a helyes utat mutatja követőinek, és az érdekében elkövetett cselekedetek, ha elsőre nem is látszana, de mindig a magasabb jót szolgálják. Kissé együgyű barátunknak pedig csak egy dolog hiányzott igazán: valaki vezérelje lépteit a helyes úton...
Az áldozati tárgyakat szörnyetegektől, harccal vette el. Ez volt az, amit a legjobban szeretett, és amihez a legjobban értett. Istene megajándékozta az obszidián Denevérrel, és feladatokat adott neki. Ő boldog volt, talán a legboldogabb eddigi élete során...
Néhány nap múlva a troll megérkezett Qvill városába. Tátott szájjal sétált az utcákon, bámulta a házakat, az árusok hadát, a járó-kelő polgárokat. Néhány kalandozóval is találkozott, de azok mogorván elfordultak tőle. Sőt a polgárok is ijedten húzódtak félre az útjából. Először azt hitte, hogy ereje és hatalma látványától rettentek meg, de aztán észrevett egy városi őrt, ahogy az ő fegyvereit nézi elismerően. Már éppen üdvözölni akarta, amikor meglepve látta, hogy az őr vigyorgó arca elkomorodik, amint felfedezi a troll nyakában lógó Denevért.
- Ne csinálj semmi galibát te söpredék, mert saját kezemmel belezlek ki!
A troll döbbenten oldalgott el, nem értette a dolgot. Tovább róva az utcákat, egy kisfiú szaladt elé, és tágra nyílt szemekkel nézegette a trófeáit.
- Bácsi! Ezek micsodák voltak? Mert én tudok ám sok trófeát, csak olyant még nem láttam - mutatott a troll egyik szerzeményére. A troll mosolygott. Mindig szeretett a csatáiról és győzelmeiről mesélni.
- Ez itt egy mutáns pók csáprágója. Ha akarod, szívesen elmesélem neked a csatát is...
- Hű de jó! Mond el!
A kölyök leült az egyik ház tövébe, és a trollra függesztette a tekintetét. Amaz is leült.
- Nos éppen egy sűrű erdőn vágtam magam keresztül, amikor...
Hirtelen egy ijedt asszony bukkant fel az egyik sarok mögül. Meglátva a gyereket, és troll férfit, megkönnyebbülten felsóhajtott, majd gyorsan odasietett hozzájuk.
- Kisfiam, gyere haza, ne tartsd fel az urat, biztos fontos elintéznivalói vannak.
- De mama, a bácsi most kezdte el mesélni, hogy...
Az anya tisztelettel nézett a trollra, de amikor észrevette a Denevért, felsikított, és megragadva a kisfiú karját szaladni kezdett vele.
- Ne bántsd a fiamat, te pokolfajzat! Hogy a világégés emésztett volna el, Dornodon fattya! - ezzel eltűnt egy ház mögött.
A troll megrendülten tápászkodott fel. Lassan kezébe vette a Denevért, és tűnődve nézegette. Majd elindult egy nagyobb ház felé, melynek homlokzatán a "Qvill Városháza" felirat díszelgett. Miután leadta a fegyvereit a szótlan őrnek, a polgármester elé vezették, aki hűvös hangon közölte, hogy ha trollunk kifüstöl egy a városhoz közel eső ork fészket, egy zacskó arany üti a markát. A férfi elvállalta a feladatot. Miközben az egyik őrt elküldték az ork fészket ábrázoló térképért, ő a szoba falán lógó festményeket nézegette. Az egyik egy gyönyörűséges fehér lovat ábrázolt, aminek a homlokán két kisebb szarv között egy nagyobb foglalt helyet. A troll hitetlenkedve nézte, sohasem gondolta volna, hogy ilyen szépséges szörnyeteg is létezhet.
- Mi ez a csodálatos lény? - kérdezte a polgármestert.
- Trikornis - felelte amaz, furcsállva nézve a troll ellágyult vonásait.
Másnap a troll férfi elhagyta a várost, és elindult istene legközelebbi oltára felé. Sok-sok kérdésre kereste a választ, és hitte, hogy istene ismeri őket. Útközben nem várt ismerőssel találkozott, régi árnymanó barátja már messziről integetett neki.
- Üdv Wulg, te Hontalan! Jó hogy látlak!
- Helló Bimmbamm! A füledről látom, még mindig nem tudod, mi fán terem a bronz! - felelte az, felhemperedve a troll barátságos hátbaveregetésétől.
Késő éjszakáig beszégettek, majd tábort vertek és nyugovóra tértek. Másnap Wulg, a Hontalan elbúcsúzott a trolltól és elsietett. Amaz nézte egy darabig távolodó barátját, majd ő is elindult. Menet közben valahogy gyanúsan könnyűnek találta bőrből készített kulcskarikáját, amin kalandjai során szerzett kulcsait tartotta. Megszámolta őket, és egy idő múlva rádöbbent, hogy egy hiányzik. Nekiállt megkeresni, de csak egész napos hosszas keresés után jött rá, hogy nem elhagyta a kulcsot, hanem ellopták tőle. A nyomokat vizsgálva láthatta, hogy árnymanó volt a tettes. Márpedig ő nem látott árnymanót, kivéve...
A troll égő szemekkel sietett az oltár felé. Remélte, hogy istene mindenre elfogadható magyarázatot tud adni. Torkát fojtogatták az átélt keserűségek, tudásra és magyarázatokra vágyott, ami felvilágosítja majd. És ki mástól, ha nem tőle kaphatja meg, amire vágyik. Másnap estére érkezett meg céljához. Térdre rogyott az oltár előtt, és a szokásos bevezető imádsággal kezdte. Hamarosan megérezte, hogy istene figyel rá, de mielőtt feltehette volna lekét gyötrő kérdéseit, hogy a becsületben megrendült hitét helyreállítsa, Dornodon megszólalt:
- Jól van hívem, hitednek megfelően cselekedtél. Megtanítalak egy varázslatra, mellyel a külsődet tudod megváltoztatni. A varázslat neve varázsfesték.
A troll elméjében felizzottak az új varázslat létrehozásához szükséges szavak. Kissé vidámabb lett, ám Dornodon folytatta:
- Íme a következő feladatod: pusztítsd el a jóság egyik legősibb megtestesülését, ölj meg egy trikornist! - és ezzel az Isten hangja elhallgatott.
A troll férfi úgy állt ott, mint akit villám sújtott. "Ez nem lehet! Nem kívánhatod, hogy azt a szép lovat... én..." - gondolta, majd ki is mondta:
- Nem kívánhatod... Hiszen a trikornis olyan... olyan... Nem ölhetem meg! Nem ölöm meg! - Most már ordított. - Nem ölöm meg! Egyetlen igazi isten se kérheti, hogy megöljem azt a szép lovat! Te hazug vagy! Hamis isten! A barátom meglopott... Az emberek félnek tőlem! A becsületem elveszett! Temiattad! Átkozott! Nem követlek többé!
Letépte nyakából a Denevért, és teljes erejével az oltárhoz vágta. Az hatalmas villanással tört ezer darabra. A troll dühösen esett neki az oltárnak, göcsörtös bunkójával ütötte-verte. A csillagok eltűntek az égről, feltámadt a szél, villámok cikáztak sisteregve. Az ítéletidőben a férfi nézte, ahogy a megszentségtelenített oltár felett gomolygó ködből alakot ölt a csak legendákból ismert félisteni erejű lény: a büntető praglonc. A troll rémülten látta, hogy a teremtmény hosszú karjai kinyúlnak, hosszú ujjai arcát érintik, majd körülfonják a fejét. A troll fejébe iszonyatos fájdalom hasított, felsikoltott és elájult.
Lassan tért magához. Minden porcikája fájt, és gyengébbnek érezte magát. Varázshatalma semmivé enyészett. De túlélte! Hatalmas öröm villant át a testén: megszabadult! Úgy érezte újjászületett. Az auráját vizsgálgatva kiderült, hogy még mindig komor fekete, de trollunk sejtette, hogy ezen segíthet. Okulva saját példáján, elhatározta, hogy több tapasztaltabb kalandozót felkeres, és kifaggat. Így hát nekivágott a mezőnek...
Hosszú hónapokkal később ismét egy hegység lejtőin gyalogolt lefelé. Szemében megnyugvás és elégedettség tükröződött, akárcsak az olyan embereknek, akik elérték, amire vágytak. Nyakában pedig csillogó ezüstláncon, két apró, egymáson keresztbe fektetett acélkard himbálózott lépéseinek ritmusára.
Írta: Bimmbamm (#4041) A novella az Alanori Krónika 6. számában jelent meg.
(A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 39 szavazat alapján 8.0)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Árnyéktűz (Túlélők Földje novella). Létrehozás: 2003. október 5. 10:59:53 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 | Nyomtatási forma |
|