Ajándékok (Túlélők Földje novella)- Szia! - üdvözölte Kirilarien a trollt, aki mintha mi sem történt volna, bambán ült tovább a szikláján. Már napok óta ezt csinálta. Az elf már attól félt, hogy beteg. Nem szerette volna elveszteni a barátját, hiszen már annyi kockázatot vállalt érte. Ha az apja megtudja, hogy titokban évek óta egy troll bébit nevelget... Pedig Rankhar nem volt olyan, mint a fajtársai. Szeretett nyugodtan üldögélni, hallgatta a madarak énekét, sőt néha még dúdolt is valami kis nótát, ami halványan emlékeztette Kirilarient a tollasok beszédére.
- Szia! - ismételte meg. - Hoztam neked korongokat.
A troll szeme felragyogott, mint mindig, ha a korong szót meghallotta, és bágyadtan az elf felé fordult.
- Fényes kooroongook?
- Igen - bólintott Kirilarien -, szép minták vannak rajtuk.
- Tüzecske - makogta Rankhar, és megnyalta a szája szélét. - Fogunk enni sok sült húst.
- Nem - molyodott el az elf -, nem tüzecske, virágok és arcok.
A troll lassan elvette a korongokat, boldogan forgatta őket, aztán lassan elcammogott. Az elf lánynak furcsa érzése volt. Meg mert volna esküdni, hogy füstszagot érez, de hát ki rakna tüzet itt, az erdő közepén...
- Három fegyverforgatómat, érted, három fegyverforgatómat vesztettem el! - fakadt ki a város polgármestere, de az előtte ülő férfinak a szeme sem rebbent. Nem látszott az arcán, de éppen gondolkodott.
- Mennyit kapok? - bökte ki végül.
- Ha elintézed azt a monstrumot, aki ezt csinálta, azonnal leszámolhatok neked tíz aranyat.
Haertan megrázta a fejét. A világégés óta többször próbálták már átverni, de ő tisztában volt vele, hogy mennyit ér az ereje.
- Tizenöt arany - mondta határozottan. - Minden emberedért fejenként öt.
- Rendben - egyezett bele a polgármester.
Haertan dühösen harapta meg a nyelvét, mint mindig, ha ideges volt, vagy valami nem tetszett neki. Ez a fickó túlságosan könnyen belement az üzletbe...
De ez már régebben történt, nagyjából egy hete. Nem szerette számolni a napokat, sőt az órák múlását is csak abból vette észre, hogy a bozótost erdő váltotta fel, aztán az erdő is egyre sűrűbb lett.
- Azért azt legalább elértem - gondolta -, hogy a tizenöt arany mellé a küldetés teljesítéséig kaptam egy teljes felszerelést.
A "teljes felszerelés" amúgy nem volt túlságosan értékes, mindössze egy fehér posztóingből, egy lándzsából, egy saruból, és egy fényesre pucolt pajzsból állt, de Haertan ennyivel is megelégedett. Ez legalább több volt a semminél. A tizenöt aranynak azonban lassan búcsút mondott, mivel a titkozatos szörnynek nyomát sem találta. Már kikérdezett pár halálravált remetét, de ők sem láttak semmit, csak kalandozókat.
A nap lassanként lebukott, és az erdő árnyai egyre ijesztőbbek lettek. Haertan idejét látta letáborozni. Behúzódott egy kényelmes barlangba, és végigdőlt a földön. Azonnal elnyomta az álom. Másnap hajnalban valami dünnyögésre ébredt. Valahogy így hangzott:
"Kooron...g!", és valami nyál is cuppant hozzá. Egy hatalmas alak állt a cókmókja mellett, és a pajzsát nézegette.
- Á, csak egy troll - gondolta, és megmarkolta a lándzsáját.
- Takarodj innen! - üvöltötte, de a troll meg sem mozdult, csak lenyűgözve bámulta a pajzsot.
- Nagy koorong...
- Hát jó! - morogta Haertan, és meglengette a levegőben fegyverét. A troll nyugodtan szemlélte mit csinál, de Haertan mégis látott a szemében valami furcsa vágyat. A földön fekvő három pajzsot már nem vehette észre...
Írta: Atrix (#1776) A novella az Alanori Krónika 6. számában jelent meg.
(A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 39 szavazat alapján 5.9)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Csere fázis (Túlélők Földje novella). Létrehozás: 2003. október 5. 10:54:32 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 | Nyomtatási forma |
|