| | | | Fórum - CodyTRUE utolsó 30 hozzászólása | | | | | |
| | | | | | Térvesztett
Teret vesztett
veszett ember
a fenn és
a lenn
megszorulva
értelmetlen
e konstans
vertigóban
hol volt
hol nem van
a lélek
némán lamentál
s az óra
mutatója
a szívvel
szinkronban
veri holtra
a múló pillanatot
nem vagy itt és
nem vagyok ott. |
| | | | | |
| | | | | | Sziszüfosz fiai
kavics kopog a kövön
Tartaroszban öröm,
öröm.
Ráng a hús és
izom feszül
ezer kínban
egyedül.
Ördög veri
a vasat valahol
a pokol ez
ütemre
együtt
dalol
Hé, hejj hahó
told csak,
told meg jól.
Fekete égen
vörös felhő
a remény
régen meddő
Hé, hejj hahó
told csak,
told meg jól
s dalol, csak dalol
e leszedált
generáció
Orkánjában
üvegpornak
Zúgnak, zúgnak
vad szelei
a sosem volt
időknek
megszépűlt múltnak
és lenyelt jelennek
Hé, hejj hahó
mohó a pokoli
kohó.
Szikla görög
fel a hegynek,
mögötte testek
remegnek,
enervált vigyorral
dalolva
Hé, hejj hahó
Add meg magad
a kornak
toljad, toljad
Megannyi mázsa
kúszik lassan
mögötte csak a test
csak a test
mi roppan:
Hé, hejj hahó
szól ez induló
Sziszüfosz
generáció,
ne félj, nem vagy
céltalan csak
sztahanovista
Tartaroszban
ezer közt is
egyedül a kínnal
bírjad, bírjad
közel már a csúcs
és a múló mámora
a győzelemnek,
mikor majd a
pokoli szikla
visszagurul
s pajkosan kér
hogy gördítsd
fel újra
könyörög majd
filigrán mázsás
gránit-alkata
Sziszüfosz,
szerelmed e munka
Hé, hejj hahó
nyálad gyűl az
üvegporra
öröm, öröm
mikor a kő
a lejtőn a
völgybe döcög
Hé, hejj, hahó
Átkozott
generáció,
Sziszüfosz fiai
kik e szélvészt
daloljátok
a csúcson
felismerés szálljon
rátok
Hé, hejj, hahó
Tartarosz
illúzió,
Hé, hejj, hahó
Leszedált
generáció
Hé, hejj, hahó
A csúcson is
a sziklát
Hé, hejj, hahó
Lökjétek,
lökd meg
jól. |
| | | | | |
| | | | | | Ars poetica - 19
tüdőmben már forr a réz
de a szó oly édes mint a méz
a számban már véres nyál
de majd a sátán exhumál!
tornyosuló szikla-lélek
gyémánttá csiszol majd az élet
ereimben gyűl a higany
halj meg hétszer
halj meg vígan
mert mielőtt szól a kakas
háromszor tagadd meg majd
magadat
egyszer tagadd ősöd előtt
mint a rab, ki az ítélettől
megszökött
egyszer tagadd a szerelemtől
vájjon beléd árkot
egy ördög-ökör
s harmadszor tagadd meg
tenmagad,
mert a krisztus
a halálban is
fennmarad
s ha háromszor már
az istennek hazudtál
hát élj, csak kérlek
élj négy életet
egyszer szádból lógjon
ki a kanál,
egyszer haljon beléd
szülő anyád,
egyszer kerülj harcmezőre,
s egyszer ölj a betevőre
s aztán szüless,
szüless meg még
ötödszörre
add véred egy köszöntőre
pohárral emeld fel szavad
dörögj, dörögj
míg minden folyó el nem apad
üvölts és ordítsd az égre
hogy nincs szükséged
teremtőre
mert ennyi élet,
és mennyi halál
összetöri a hit
kristálypoharát. |
| | | | | |
| | | | | | | //szerintem a 31 szervezés hiányában ugrott - legalábbis nem tudok róla semmit, de nem akarok dezinformálni, majd rap kijavít, ha.// |
| | | | | |
| | | | | | celluloid lét
tarts alá lángot
hátha attól megjavul
vagy megeszi az enyészet
nem kár érte
celluloid élet
kudarcok monoton
képsora megremeg
a kezed
emlékeket szorongat
kesereg
a könnytől sem javul
tönkremegy
kopott szalagon
kopott emberek
kopott szavak mögött
hiába tettek
kopott eszmék
és kopott erkölcs
mellett kopott
tartás
hogy a lángvilágot
eleven hússal fűtse
és az embert
egyenes gerinccé
hegyezze
fogpiszkáló
a szélben
a sátán vigyorának
cigaretta parazsában
röhögő ragyogás
s füstkarikák
oszlanak
az égben
jelét adva
egy örök télbe
szorult
celluloid létnek. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3378.) | 2009.01.20. 06:20 |
| | | | A szerzetes szerencsére a szúró kartól egy kibukott fejvadásznyi távolságra van: két kezével markolja így a szétroncsolódott kar csuklóját, s bepördül a férfi háta mögé, elkerülve a támadást. Hátának feszíti a rabul ejtett végtagot, s átlendíti ellenségét maga fölött, csípővel megsegítve. A mozdulat eredményeképp borzasztóan földhöz vágja, hogy az csak nyekken, de erre még rásegít egy fellendített lábból lesújtott tüdőre sarkalás.
A sisak felzúg, ahogy viselője valami artikulálatlan káromkodást zeng a fémfödőnek: a nyél kettétörik az ogár ocsmány képén. Tesz néhány meddő kísérletet lábai kiszabadítására, meg néhány öklöst mér ellenfele arcára, egyre elkeseredettebben... |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3376.) | 2009.01.20. 05:50 |
| | | | A szerzetes a gyomorszúrást egy oldallépéssel hárítja - ekkora mozdulat pont elég, miután már újra biztosan áll a lábán. Azért még feltesz magának egy filozofikus kérdést azzal kapcsolatban, hogy ellenfele miért nem támad a másik karral - úgyhogy biztos ami biztos alapon csak azt a kart támadja. Előbb jobb könyékkel sújt rá a felkarra, majd bal öklével csap a lágy részbe. Ha már ilyen közel van, egy harmadik csapást is bevisz, két kezével megragadva a kart, és térdével a könyökre támadva.
A sisakosnak alighanem most élete pörög szeme előtt, mert mindenre elszánta magát. Felemeli a nyelet, két lábbal érkezve az ogárra, majd teljes erejéből az arcra támad, bízva az óriáserőben, no meg abban, hogy Grazkul szerető karjai inkább az ő büdös lábával foglalkoznak, mintsem avval, hogy szép szemének nem lesz majd párja... |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3374.) | 2009.01.20. 05:29 |
| | | | Sosem jelent jót, ha az ember felé dobómozdulatokat tesznek - tartja az ősi kobudera bölcsesség, és a szerzetes is ehhez tartja magát. Tekintve, hogy eleve féltérden volt, vetődéssel nincs esélye kitérni. Újabb adagot szabadít fel a lappangó erejéből, s egy határozott mozdulattal próbálja meg, ha nem is elkapni a tűket, de kisöpörni őket az útjából, mialatt arcát vadul hátra rántja. Nem is törődve a sikerével, előre robban, hogy elsodorja az ellenséget, rosszabb esetben is a földre taszítván, szerencsésebb-ben pedig lefejelvén.
A harcos megérzi a parányi emelkedést, és teljes erejéből rántani kezdi a fegyvert: veszteni nem veszthet a mozdulattal. Amennyiben Gazkul makacs, úgy az ogárt is alighanem felrántja ezzel a mozdulattal, kockáztatva a fegyver széttörését, de a nyél így is-úgy is felszabadul. A zuhanás már csak pár pillanatra van, de gondoskodik róla, hogy legalább a megperdített tompa nyél érkezzen először, preferáltan a férfi szemébe. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3372.) | 2009.01.20. 05:05 |
| | | | Az önjelölt akrobata egyedül a reményben bízik, amikor új őrültségbe kezd: nekiáll pörögni az egyre labilisabb tengely körül, kiadósan megmozgatva a sebben a fegyvert. Közben változtatja magasságát is, ide-oda, így ha nem is rántja ki az ogár magából az eszközt, akkor is tőle távol fog landolni a zuhanás végeztével.
Koga nem tétlenkedik, hanem ellenfele után ered: azért nem bíz semmit a véletlenre. Balját parasztlengőre lendíti, de ez csak ijesztés: elengedi magát a lendülettel, és a maszkoshoz már szinte térden csúszik - eltekintve persze a széles ívű lábkaszálástól, meg az utána indított, amolyan 'kiütlek röptiben' jobbostól. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3370.) | 2009.01.20. 04:28 |
| | | | A kobudera két gyors pislogással nyugtázza felszaggatott ruháját, meg a hosszú vércsíkot, ami alatta sajog. Fejét már ellenfele felé is kapja, s ezúttal nem bíz semmit a véletlenre. Elég neki egy tört szekundum, meg egy enyhe rogyasztás a távolabbik lábával: a nyugalom önti el, amint ereiben felpezseg a kevesek által kiismert misztikus erő. Zöldellő fákra gondol, csicsergő madarakra, mialatt olyan mozdulatba robban előre, hogy ellenfele mellkasáig emelkedjen, ugró lábát előre vetve egy olyan rúgásba, amit még a templom vízköpői is megbánnának.
Gazkult kellemetlen meglepetésként érheti, hogy az irányából kilökött gyenge kis bot mögött micsoda erő lappang: a szúrásba fektetett erő egy gyengébb testalkatú embert alighanem a földhöz szegezett volna. Rohamra indul, de ellenfele épp csak felszökken, gyakorlatilag vitetve magát a robosztus ogárral: a hegy csúnyán belefúródott a vállába. Mielőtt a fegyver szétzúzására törhetne, a sisakos a földre húzza magát, majd egy nagyobb ugrást tesz - ezúttal előre, mint a rúdugró. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3368.) | 2009.01.20. 03:55 |
| | | | A kobuderát keményebb fából faragták, mintsem hogy ilyen helyzetekben megijedjen. Kienged egy kiáltást magából, ami már önmagában sem kecsegtet sok jóval - s ezt követően kezeit saját feje mellé kapja, a föld felé fordítva. Mozdulatai elmosódottan gyorsak, lábait fellendíti, kézállásba fordulva, így támadójának a korábbi védtelen ellenség helyett most annak két, vészesen felé közeledő talpával kell szembenéznie.
A mozdulat nem torpant meg, helyette irányt változtatott - ám olyan erővel, ami már önmagában csaknem eltörte a fegyvert. A sisakos visszaemelte a magasba a lándzsát, így annak hegye most kettejük között volt, bőven a fejük fölött, legalábbis egy tört pillanatig - mielőtt egy fürge fogásváltás után el nem kezdett Gazkul arca felé száguldani! |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3366.) | 2009.01.20. 03:32 |
| | | | Koga füle megrezzent, amint megneszelte a támadást. Nem kapta oda a fejét, mert szeme sarkából is láthatta, hogy itt bizony kiadós migrén repül felé. Mivel különösebb tekergőzésre már nem volt módja, egyszerűen hagyta kifutni maga alól a lábait: a hátára fordult a levegőben, s még karjával lendített, hogy hamarabb a földre érjen, így a fegyver majd elzúg fölötte.
A sisakos sem tétovázott sokat: feje fölött széles ívben forgatta meg a fegyvert, közben tett vagy másfél lépést előre, hogy zárja a távolságot. A lándzsa gyorsan járt a kezében, hegye hasította a levegőt, de még egy tolás és hajolás után már Gazkul lábai felé süvített, hogy az ogár alól kisöpörje a talajt. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3364.) | 2009.01.20. 03:16 |
| | | | A kisember most örült, hogy beszerzett egy sisakot. A T-alakú nyílás miatt a rá fröcsögő nyál jelentős része fennakadt a fémen. Lándzsájával így mindenesetre muris képet nyújtott, hisz amint az ogár magához emelte, már csak lábujjaival érintette a talajt.
- A hülyék mindig házhoz jönnek a pofonért - sziszegte vissza válaszul, majd mozgásba lendült. Szabad kezével megragadta a túlméretezett hím egyik karját, s azon csüngve emelte be lábait kettejük közé. Gazkul maga is meglepődött, amikor a következő pillanatban elemi erejű lökést érzett - a kisember valósággal kirobbant a fogásból, s neki is alighanem meg kellett vetnie a lábát, hogy ne essen hátra a lórúgástól.
Koga eddig csendben szemlélte az eseményeket - gondolván barátja úgy is jobb érzékkel rendelkezik a diplomáciához, de az impozáns szaltót szemlélve maga is előre ugrott.
- Úgy vélem hát, hogy az erőszak az egyetlen megoldás? - kérdezte, de a választ nem várta, csak ütésre készítette a kezét. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 3362.) | 2009.01.20. 02:52 |
| | | | A nap alábukó vörös képe már szerteszét szórta az árnyékokat, s csupán egy guruló ördögszekér hiányzott volna ahhoz, hogy a Kalandok Városát egy egész más világgal tévessze össze az épp arra járó.
Az ogár csizmái nehezen csattogtak, s hosszú fekete sávot tolt maga előtt, az árnyékát. E mögül bukott elő egy sokkal kisebb alak: a régről ismert kobudera. Cserzett, sötét tónusú bőre, kopasz feje, alacsony termete, enyhén hegyes fülei, vörös szerzetesi ruhája alatt feszülő izmai, no meg némiképp izgága járása Gazkul mellett csak egyről árulkodhattak: ő Koga, aki pont annyi fogat tud kirúgni egy lendülettel, mint ahányas sarut hord.
Az utca végébe igyekeztek, mert onnan hírlett a ramazuli. Kisvártatva fel is tűnt a bajkeverő kompánia, épp egy szerencsétlen páncélost püföltek vaskockává. Sziluettjük látszott még csak, de már az sem ígért baráti társalgást. Szálfegyver pördült, használója ugrott, a másik pedig villámgyorsan mozgott ide-oda, hogy még a harci eszköze sem látszott. Odébb, tőlük távolabb csendesen figyelt valaki keresztbe font kezekkel, ám baljósan túlméretezett, főgonoszi árnyékkal. |
| | | | | |
| | | | | | A város esti órái korántsem voltak olyan nyugodalmasak, mint az utóbbi hónapokban bármikor máskor.
A kalandozók már nagyon sok ideje távol voltak, a lassan otthonuknak mondott város pedig folytatta szürke mindennapjait. Kereskedők jöttek-mentek, műhelyek alakultak, mások megszűntek. Gyakran fordultak meg messzi földről jött vándorok, hihetetlen történetekkel, s a fogadó forgalma pedig töretlen maradt a törzsvendégek távollétében is.
Aztán persze voltak a bajkeverők.
A legtöbbjüket hamar kiebrudálta a fogadó Góleme, vagy a városőrök regulázták meg őket, ritkán kellett bevetni a helyiekből összeverődött lincsosztagot, s a lovagoknak is volt jobb dolguk holmi haramiák lepofozásánál.
De ez a mai társaság, ez más volt.
Ketten törtek-zúztak, gondosan elkerülve a kocsmát - páran azt beszélték, hogy pont onnan indult a baj, összevesztek valamin. Mindenesetre megneszelték, hogy a kalandozók többsége épp messze földön van, így kikiáltották magukat a város királyainak. Sarcot kértek a szomszéd gnómtól, aki éppen zárni készült volna: amaz kiröhögte őket. Aztán kiverték a fogait.
Sorra mentek az üzleteken, s már szétzúzták a kovácsműhelyt is. A városőrök mind nagyobb és nagyobb számban küldték az erősítést, de csakhamar feladták: harminc ember elvesztése is sok volt, még gyémántokban is, ami a feltámasztásukhoz kellett volna.
És csak hárman voltak... |
| | | | | |
| | | | | | Az idéző nagyot nyelt, hogy torkában kalapáló szívét a helyére tolja vissza. Józan esze viaskodott mindavval, amit látott, s minden erejével azon volt, hogy megtartsa az irányítást.
- Démon, szerintem nem vagy vele tisztában, hogy pontosan milyen gyorsan is tudnánk végezni veled. Arra válaszolj, hogy miért vártál ezzel az ajánlattal eddig, és miért nem léptél meg hamarabb? Hisz észlelted érkezésünket korábban!
A választ nem várja meg, mert kérdését is holdkóros módjára vetette oda. Gondolatai messze jártak, egy csatatéren, szaggatott testek között. Valódi mészárszéket látott, ahol a szél hegedült keserű temetési indulót a málló csontokon, a korhadt fegyvereken. Szemeit lehunyta, s érezte ahogy vér pumpál a halántékában, mialatt ugyanezt a szörnyű hangot csikarta ki a furulyából.
A szél, azon a messzi csatatéren tovább szólt, csak az iránya változott meg. A testek szétszórva hevertek, levágva, felszakítva, némely fej nélkül, másik horpadt páncélja alatt lehelte ki lelkét. Középen, ahol sűrű kupac állt, mozgás támadt, míg egy aszott, vékony kar nyúlt ki a hullák alól. Emelkedett, lelökve magáról a tetemeket, de alakja már kezdett is áttetszővé válni, hogy sisteregve keljen ismét életre, egy másik síkon, Orion hívására.
Az átkozott növényekkel átszőtt föld ropogni kezdett. Halálhörgés hallatszott, legalábbis hangjaiban felismerhető volt, ahogy visszafelé szólt, a levegő nem távozott egy torokból, hanem beszökött oda. Test emelkedett ki a talajból, szánalmasan görnyedt. Hosszú haja csimbókosan lógott alá, vér és izzadság tapasztotta a páncélra, amely szabályosan szét volt szakadva már. A lábak megremegtek, aztán helyre billentették a jövevényt, aki most rég nem használt szemét szegezte a csapatra, majd a succubusra.
Orion abbahagyta a játékot, s a csend nyomasztóvá vált.
- Felelhetsz nekem szörnyeteg... de felelhetsz neki is!
Draugor, a harcos, ki végső csatáján száz másikat küldött a halálba, morgott. Vékony, aszott karjaival maga elé nyúlt, s megmarkolt valamit... nyögött az erőfeszítéstől, s ahogy fordult, látszott, hogy egy furcsa fegyver van keresztül szúrva rajta. Üvöltve rántotta ki magából az eszközt, sztoikus nyugalommal rúgva odébb a kipotyogó szerveit: a markolat középen volt, abból indult két irányba egy-egy vértől feketéllő penge. A Viszály rúnája a jövevény láttán valahogy veszélyesebbnek tűnik, mint eddig... |
| | | | | |
| | | | | | Némán szemléli majd tűri a két varázsló ügyködését. Már volt szerencséje Fabiot tudományához, így nem lepte meg túlzottan a férfi átélése. Szemével azért követte a leeső vízcseppeket, amint szétpattantak a sziklán. Kinyújtóztatta tagjait, hogy háta hangosan ropogott tőle, s letekintett a mélységbe. Dóin ugrását fejével követte, majd maga is szökkent egyet-kettőt, amolyan próbaképpen, hogy lássa, tényleg működik-e a mágia. Nem a társaival szemben volt bizalmatlan, hanem az erővel szemben, ami csendre intette a világ törvényeit.
- Akkor lenn találkozunk! - szólt utoljára, s furulyáját kézbe kapva előreugrott ő is. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 6298.) | 2008.12.14. 16:03 |
| | | | Szíve hevesebben vert, s a hirtelen jött esőtől százával tapadtak arcára a hajszálak. Gondolatok futottak százszámra a fejében, hajtotta az indulat. A közelgő harc íze elöntötte a száját, s füle mögött kezdett kopogni, basszust adva a sziklákon kopogó esőnek.
- Erre van egy varázslat... lassú zuhanás, talán - mondja Enger és Gród felé fordulva - Az egész csapatra ketten könnyen el tudjátok mondani, nem? Akkor nem zúzzuk magunkat halálra a mélyben!
Utoljára még lenézett a mélybe, aztán hangosabban szólt a varázslókra:
- Gyerünk már! |
| | | | | |
| | | | | | Orion előrébb lépdel, majd a csapat előtt megáll, háttal nekik. Keze láthatóan valósággal rászorul a furulyára, amit maga mellett lógat. Lassan, egész fejét forgatva néz körbe a borzasztó tájon, majd megint az ég felé, mintha onnan várna egy jelet.
Először hátra tekint, úgy a válla fölött, szemével a varázslókat keresve, aztán teljesen megfordul.
- A szavak ideje elmúlni látszik - kezdi a mondandóját - de őrizzük meg hidegvérünket. Terv kell, és megúszhatjuk a mészárlást - emeli fel a hangszert, s az ember azt várná, hogy menten a levegőbe dobja a karját - a varázslók segítsék a harcosokat, aki tud távolról támadni, az pedig segítsen nekem fedezni őket: ha eddig nem tudtak megölni minket, most sem fog nekik sikerülni! Nem hátrálhatunk meg.
Nem ad ma sokat a színpadiasságra, mert annál ő is idegesebb: újra a hátát mutatja a kalandozóknak.
- Hát akkor... előre, bassza meg! |
| | | | | |
| | | | | | Orion összehúzott szemekkel figyeli az égboltot. Mély lélegzet után lassan fújja ki a levegőt, ízlelve a világ fényeit és illatát. Arcán nem tükröződik aggodalom, leszámolt már mindennel... illetve majdnem mindennel.
Ahogy megindul a menetük, egy darabig még halk játékot fúj. A dallam hol mélabús, hol vidám: régi darab, egy olyan történet aláfestéséhez, ahol a hőst temetik, de a sírból kikel, mert végezetlen dolga akad. Még végig tudja játszani, amíg biztonságosnak érzi, aztán mély hanggal zárja az utolsó szólamot.
A viharmágus mellé lépdel, s övére lógatja a hangszert. A férfi vállára teszi kezét.
- Ma te vagy nekem az egyetlen barátom - mondja inkább maga elé, mintsem Fabiotnak. Némi hallgatás után oldalra néz, úgy fűzi hozzá: - Mert rájuk is nekünk kell vigyáznunk. |
| | | | | |
| | | | | | Orion csendben figyeli, amint Gilithas katonái elhagyják a tábort. Körbenéz, próbálja megállapítani az ezernyi érzést és gondolatot, ami csapattársaiban kavaroghat. Igazán gyászos képet festettek: habár Fabiot és a két hölgyemény próbálta oldani a maguk feszültségét, róluk is lerítt az aggodalom. Nem csoda: még a hétpróbás gazfickók is szoronganának hasonló helyzetben. Nem mindennap megy az ember a vágóhídra. A varázslók, akiket védeniük kell, picit arrébb, egy csoportban ültek, s jobb híján csizmájuk orrát nézegették. Lelombozó volt.
Megigazította már elrongyolódott ruháját, beletúrt a hajába, kósza mozdulattal megigazítva a hüvelyknyi vastagra terjedt ősz csíkot.
- Barátaim - mondta hangosan - alighanem satnya életünk legnagyobb próbatétele előtt állunk. Olyan csatába megyünk, amely túlmutat rajtunk, olyan szörnyetegek ellen, amelyek felemésztettek már egy világot. Bábjai vagyunk a sorsnak, s most még nem tudhatjuk, hogy milyen szerep jutott pontosan nekünk: talán mind győzelmünket ünnepelhetjük estére, talán egyikünk sem tér vissza.
Szünetet tartott, majd folytatta, hogy hangja valósággal zengett, megremegtetve az ember velőjét is:
- Imádkozzatok hát isteneitekhez, és tegyük félre ellentéteinket. Nagyobb a tét annál, mint hogy kisstílű viszályainkkal kockáztassuk. Fel kell készülnünk, testileg és lelkileg, minden erőnket bevetve, összedolgozva. Az ellenség erős, igen, de láttuk és bizonyítottuk, hogy legyőzhető: ha félünk, már félig elvesztettük a csatát. Mutassuk hát meg, hogy ez a világ a miénk, és körmünk szakadtáig védeni fogjuk! Küldjük vissza ezeket a szörnyetegeket abba a pokolbéli bugyorba, ahonnan jöttek. S ha ez a küzdelem az életünket veszi, hát utolsó leheletünkkel is hozzunk rájuk pusztítást - mert nálunk van az igazság, mert mi vagyunk ennek a síknak az utolsó reménye! |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 6232.) | 2008.11.16. 22:47 |
| | | | Az idéző még tompán, csukott szájjal ásít. Erőltetetten pislog, mint aki így kényszeríti magát az éberségre. Társai arcát fürkészi, olykor eszébe jut az ég, meg a csillagok.. most sehol semmi, csak a kék ég. Szakadt szélű lomha felhő foszlik szerte a távol hideg vonalán. Hallgatja a katonákat. Az egyenruha, amelynek nyakán fejszével faragott arc ült, összehúzta borzas szemöldökeit, úgy tekintett végig a jövőbéli vándorok reményén - a csapaton.
- Tudjuk, hogy mekkora a legnagyobb szörny, ami eddig átjött a kapun? - kérdezi Orion - Mekkora ellenállásra számíthatunk az elcsalás után? |
| | | | | |
| | | | | | | //én nem láttam semmit eleve :F // |
| | | | | |
| | | | | | Orion a játék végére már szinte ledőlt a tuskójáról. Unottan adta vissza az utolsó lapokat, melyeken ismét csak kapás parasztok ábrái, meg egy mogorva katona sisakos képe álltak. Megvárta, míg mindenki feltáplászkodik, aztán még egy kicsikét nézte a ropogó tábortüzet. Fél füllel hallotta Fabiot hangját a sötétben, még a hölgyek szót is ki tudta venni.
- Pojáca - mondta, félmosolyra húzódó szájjal.
Közelebb hajolt a lángokhoz, tiszta hangot énekelt halkan, végezetül pedig csettintett: a tűz zsugorodott, míg nem lett több pislákoló zsarátnoknál.
A félhomályban óvatosan lépdelt a sátra felé, amikor csobogást hallott. A hang irányába fordult, majd csendben szemlélte amint, emlékezete szerint Enger sátrát összepiszkítja ez a figura. Ráordított, valami földöntúli hangon, amitől előbb a vizelet-sugár állt meg a levegőben, majd a húgyfolt is buzogni kezdett. Egy szempillantással később a szerencsétlen srác nyakig ázott saját megkönnyebbülésében, ahogy az egész 'termés' viharként zúdult rá.
Elégedetten tűnt el a sátrak között. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Lord Raptor 6161.) | 2008.08.20. 23:21 |
| | | | Mosolya vicsorba fagy, ahogy a közjátékot figyeli. Tuskóját még közelebb húzza a kártyázókhoz, körbetekint rajtuk, s így szól:
- Nagyobb városokban volt szerencsém a kártyajáték egy érdekesebb formájához. Ott, azok az emberek, akiknek a hagyományos tétek így vagy úgy jelentéktelenek voltak, akár azért, mert már túlnőttek rajtuk, vagy azért, mert nem volt semmijük, másban játszottak - emeli fel ujját, s apró hatásszünetet tart - Ők szívességekben játszottak. A kör nyertese választhatott a vesztesek közül valakit, akinek azt kellett tennie, amit parancsolt, vagy ott helyben az asztalnál, vagy később hajtotta be. Persze, az annál komolyabb volt, s rendszerint a vérükkel pecsételték meg ezeket a játékokat, no meg a szívességek is gyakran vért kívántak - mi meg csak szórakozni akarunk, nem de? - nevet fel, s most a viharmágus és Enger arcát fürkészi. |
| | | | | |
| | | | | | Orion nagyot kortyol a borból. Őszinte mosolya még mindig arcán terpeszkedik, noha tekintetét egy pár pillanatra kiszabadítja Karsiéból. Szemével a visszaért társait követi ahogy közelednek, majd újra a lányra néz.
- Akkor ezt meg is tartjuk magunknak - emeli meg a kulacsot, s visszanyújtja.
Amikor Fabiot leül, nyakát kinyújtva szemléli, mire is készülnek a többiek.
- Kártya... - kap hangot a gondolat, csak úgy motyogva az orra és egy elrévedt tekintet alatt - Beállunk? - mosolyog újra a boszorkányra - Persze tét nélkül nem az igazi.
A választ meg sem várva húz közelebb egy tuskót, térdei hangosan ropognak, amint feláll, mintha koránál jóvolta öregebb volna. Kérdőn tekint Karsira, előrehajol, kezét teátrálisan odanyújtja, hogy segítsen neki felállni. |
| | | | | |
| | | | | | Oi, rég jártam erre. Tán valaki még emlékszik rám (:
Nem szigorúan lapötlet, de íme egy megoldás azoknak, akik már nem HKK-znak, és ott hever a sok lap:
http://img376.imageshack.us/img376/4628/wall2ae0.j pg
http://img177.imageshack.us/img177/2632/wall4cd5.j pg
http://img376.imageshack.us/img376/8038/wall3yf3.j pg
^¢ |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Szemiranisz 6143.) | 2008.08.12. 23:00 |
| | | | Az idéző keze hideg, akár a föld, annak dacára, hogy a tűz lágyan ropogva árasztja magából a melegséget. Tücskök halkan ciripelnek, a sátrak közül neszezés szűrődik ki, több irányból. A férfi szótlanul mosolyog a lányra, majd felnéz az égre. Ujjai rácsukódnak Karsiéra, a hideg pedig gyorsan távozik - hogy ez is egy újabb trükk, avagy Orion szervezete csak, azt nem lehet megállapítani. Ebben a furcsa csöndben a környezet zaja mindent betölt, mintha közvetlenül az ember füle mögött létezne az egész világ, még a levegő gyenge rezdülései is hangosan susognak.
Törökülésbe helyezkedik, s egész testével Karsi felé fordul: furulyáját a földre rakja. Mutatóujját a lány szájára teszi, mintha csöndre akarná önteni, még mindig mosolyogva. Ahogy az ajkához ér, úgy szűnik meg minden hang: egyenként tűnnek el, mintha a természet zenekara tagonként távozna a színpadról.
- Minden rendben lesz - mondja halkan, egyedüli hangként a teljes csendben - vigyázok magára.
Kezét elveszi, a zajok pedig visszatérnek: fejét elfordítja, Gilithas sátrának vélt irányába.
- Viszont a borunkat lehet leshetjük. |
| | | | | |
| | | CodyTRUE (előzmény: Szemiranisz 6141.) | 2008.08.12. 19:17 |
| | | | Az idéző kezével elkéri Karsitól a bort, s nagyot húz belőle. Letérdel a boszorkány mellé, visszaadja a kulacsot, s kezével a porba rajzolgat.
- A haláltól mindenki fél. Egész életemben szellemek vettek körül, holt barátaim többen voltak, mint az élők bármikor: elmesélték, milyen a halál. Nem tudom, melyik a borzalmasabb benne: a fájdalom, avagy az, hogy nekünk alighanem tényleg a véget jelenti.
Ujja hegyével egyszerű vonalakat húz, ám ahogy beszél, közben a por, mintha ki nem mondott parancsokat teljesítene, tovább rendezi magát az egyszerű minta mentén. Pár vonás után már szép rajz kerekedik ki a földön, messzi hegyek sziluettjével és egy ködbe burkolt völggyel. Az árnyékok mélyek, mintha az odébb lobogó tábortűz lenne a kép fényforrása.
- Megmentettük magát, maga pedig minket. Nem kényszerítettük, hogy maradjon, s alighanem egyikünket sem látta volna többet, ha elmegy. Mégis velünk jött.
Elhallgat, lopva a boszorkányra néz, majd újra a rajzára. Nagy ívet húz el a porban, a kép fölött, s alig észrevehetően fúj egyet. A kosz szinte folyni kezd, elsötétül a táj, s apró, világosabb foltok gyúlnak ki a friss ív alatt. Végül mutatóujjával egy félholdat húz a lapos égre.
- Tőlük nem kérdezem meg, őket nem féltem. Mindannyian tudják miért vannak itt, leginkább valami önös érdekből. Ha ők ezért képesek meghalni - húzza el a száját - akkor nem kár értük. Talán a szürkeszemű az egyetlen, aki hozzám hasonlóan meggyőződésből van itt.
Felrántja a kezét a talajról, s egy egyenletes csík tör át az ív felől a rajzon: gyorsan tágul, beterítvén az egészet, olyan simává lapítva a felületet, mint amilyen azelőtt sem volt, hogy az idéző hozzányúlt volna.
- De ha maga holnap meg talál halni, akkor a síron túl is zaklatni fogom miatta - mondja mosolyogva, másik kezével furulyáját forgatva - az én haragom elől még a halál sem nyújt megnyugvást. |
| | | | | |
| | | | | | Orion halkabbra fogja a muzsikát, ahogy társai motoszkálását fedezi fel a sátrak között. Felnéz, a csillagokat méri, majd hunyorít, mint aki valamit keres a távolban.
- Mondja - szól Karsihoz - nem fél? Holnap este tán egyikünk sem lesz már itt. Még elszökhet - mondja, s a boszorkányra néz, amolyan fél fejjel, de komoly arccal. |
| | | | | |
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
