Szerkesztőség: honlap@beholder.hu Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci) Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5) Ha hibát találsz a honlapon: Írj nekünk!
szerelem
gyűlölet szerelem
gondolatok érzések
egyre csak gyűlnek
énbennem
kételyek
emésztenek
mit ér életem
valami nincs rendben
nem lehet rendben
őskáosz fergeteg
elviselhetetlenné lettem
csak mert
őszntén érzek
s sosem felejtek
súlyos eszme
miért nem felejtek
minden könnyebb lenne
szenvedés körülöttem
nem létezhetne
ha az életem
eltűnne hirtelen
válaszutak kérdések
egyre csak jönnek
de útjelző nincsen
merre indulnom kellene
döntésképtelen
önmagammal harcra kelek
pedig felesleges
mert e küzdelemnek
nincs győztese
nincs vesztese
a jövő képe
ámokfutás őrület
kérlek titeket
feledjetek
éljetek nélkülem
békében
Egy novemberi éjszakán
Sötét sikátorban jártam
És láttam, egy árnyat
Elsuhanni magam előtt.
Megdermedtem és néztem
De semmi nem moccant
És körülöttem néma csend honolt
Tovább indultam éber tekintettel.
Nem láttam, nem halottam semmit
Amikor hátulról meglökött valami
Tehetetlenül zuhantam a földre
Fejemet beütöttem, de nem ájultam el.
Hátamra érkeztem, fejem felemeltem
És láttam, hogy az árny közeleg
Közel ért, én rúgtam, ő hátra tántorodott
Felpattantam és futottam, mint egy Kárhozott
Nem néztem hátra, de tudtam követ
Átfutottam az úton és fel léptem a járdára
Előttem egy kutya termet, és én átestem rajta
Fájdalom hasít lábamba, a kutya elillant
Lábam mozdítani nem bírtam, így üldözőm re lestem
Épp kelt át az úton, egy éhes vadászként vágtatott
Tekintete rajtam függött, de a járdát soha nem érte el
Egy autó jött, és ott azonnal végzet vele.
Én sok halált láttam már, ez volt az egyik
Itt a vadászból lett a halott
Prédából meg a kárhozott.
És amikor lábamba visszatért az élet
Felkeltem, és hátra nem nézvén haza mentem
De lelkemben örök és mély sebet hagyott
Így nyugtalan minden egyedül töltött percem
És azóta álmatlanság gyötör
És én így lettem Kárhozott.
Asztrálszárnyakon repkedek,
Asztrálszárnyakról figyelek.
Múló idő örvényében,
Figyelem a történetet.
Egy történet,
Boldog, avagy keserves,
Az én történetem,
De bárkié lehetne.
Béke által védett vár,
Viharfellegek élén vágtat ellene a Viszály.
Védelemre kerekedik a Barátság,
A Szerelem vízzel telt kelyhet nyújt át.
Búskomor égi paripán a Bosszú száll,
S egy fekete lobogót hordoz a Halálvágy.
Kard kardot tesz próbára,
Vészjósló Viszálynak szolgája villámló mágia.
Fényesen száll Barátság jáde pallosa,
Szerelem-papnő mély sebeket forraszt.
Sebesen sújt sértett Bosszú tűzszablyája,
A Halálvágy a lelkekben örök bút fakaszt.
Hosszú, véres ütközet,
Mindenhol dühöng, sehol egy jel, hogy egyszer vége lesz.
Kecses Kétely-kentaur nyilakat ereszt,
Míg a Reménység oszt áldást odafent.
Új harcosok és már régen küzdő felek,
Küzdelmük alatt még a vár fala is remeg.
Csatározás végsőkig,
Bátor Barátság már halálos sebektől könnyezik.
Pallosa még villan, a Viszály már fekszik,
Szerelem kelyhét önnön vére tölti.
Bosszú tüze kihunyt, teste messze bűzlik,
Halálvágy, talpon, de már nem hisz neki senki.
Reménység avagy Kétely,
Szavukban s íjukban van eme vár messzi jövője.
Vessző száll, a alig hibázza el a Kétely,
Mégis, hibázott, s ez már a veszte lett.
Halk ige, mi jó, most életre kel,
Aki ártani akart, örökre kint rekedt.
Asztrálszárnyakon repkedek,
Asztrálszárnyakról figyelek.
Múló idő örvényében,
Csak figyeld a történetet.
Egy történet,
Boldog, már nem keserves,
Az én történetem,
De a Tiéd is lehet.
Köszi! :-D
Egyelőre sajna nem tudom, mikor kerülnek fel a versek, 02.03.-ra terveztem a következő frissítést, szerintem akkor nem, majd csak a következőnél lesznek... :-(
Már megkezdődött...
A fagy fényes szárnyon szállva beköszöntött...
Eljött az idő,
Hogy eldőljön,
Ki gyenge, ki erős...
Vártál már rá, a kemény próbatételre,
Hogy bebizonyíts, méltó vagy az életre.
Erős karral és bőséges élelemmel
Nézel a tél kéken szikrázó szemébe.
Eljött az idő,
Hogy eldőljön,
Ki gyenge, ki erős...
Jól tartod magad, szemed bátor s fiatal,
Nevetve néz farkasszemet a gyér faggyal.
Ám csak nem olvad fel, s napra jön az új nap,
Ráeszmélsz, oda már szemednek világa.
Erős kar, örökön hűen szolgál téged,
Hosszú csatádban segítségnek reméled.
Holott napról napra szivárog erőd el,
Ráeszmélsz, oda már karodnak ereje.
Kamrádban ételnek és italnak halma,
Valami betevőnek mindennap akad.
Hosszú tél, a napok egyre vándorolnak,
Ráeszmélsz, oda már kamrádnak forrása.
Eljött az idő,
Hogy eldőljön,
Ki gyenge, ki erős...
Már megkezdődött...
A fagy fényes szárnyon szállva beköszöntött...
Eljött az idő,
Hogy eldőljön,
Ki gyenge, ki erős...
Elbuktál...
Hibád jussa a halál...
Hiába keresed a megváltást...
Már megkezdődött...
A fagy fényes szárnyon szállva beköszöntött...
Eljött az idő,
Hogy eldőljön,
Ki gyenge, ki erős...
Alattad, akit nem segített a bőség,
Kezében reszketve csillan a reménység.
Mikor őt is gyötri fájó fagy és éhség,
Hű hite, mint gyertyaláng a szélben, úgy ég.
Nem gyötri mardosó kétség,
Hite apró lángja örökkön ég.
2006. január 9.
----------
(30)
Alkonyat oltára
Múltnak véréből
Fakad majd a jövő,
Eljön, s itt lesz az idő...
Sebesen hullik a nap a hűs tengerbe,
Ott, hol vége van világ egészének.
Messzi fák éjnek országába belépnek,
S feltámad a kérdések halvány szellője.
Tenger távoli szigetén kemény szikla,
A lángoló napkorong megpihen rajta.
Egy újabb fájó áldozatra számíthat
Az alkonyat vértől csillogó oltára.
Tőrt feszít fekete ék-felleg odafenn,
Hogy lángoló vérét a napnak megnyerje.
Pusztíttatik szíve lehulló tűzgömbnek,
Mi maradhatott, sűrű felhő fedi el.
A tenger vizén futótűzként szétárad,
Vörösen izzó vére a napkorongnak.
S a tüzes víz a fekete partot mossa,
Fájdalmában a nappal még egyszer sóhajt.
Múltnak véréből
Fakad most a jövő,
Eljött, s itt van az idő...
Az utolsó habok is elcsendesednek,
Átadván a helyet néma lebegésnek.
Öltözik az ég alja is feketébe,
Némaságban lesve egy új reménységre.
Láthatatlan könnyei a fák sorának
Az elsötétedett tengerbe hullanak.
Fájdalmas szánalom gyötör minden vadat,
Ki tanújává vált a nap halálának.
S mégis, az ég alján, egy másik kezdetben,
Halovány izzás, vidám lángocska dereng.
Fáj az elszakadás, s örök már a sebhely,
Mégis, az a piciny tűz odafenn lebeg.
Sebzett lélekkel, meggyötört akarattal,
Kapaszkodik fel az égre egy új nappal.
Sírva tekint az alkonyat oltárára,
Mert új életért halt meg ott az áldozat.
Múltnak véréből
Fakadt már a jövő,
Eljött, s itt volt az idő...
Az alkony oltára a tengerbe omlott,
Az új kezdet korongja örökké ragyog.
Ragyogó álmok, lángoló reménykedés,
Oly sokáig gyötör a mardosó kétség,
Hogy nincsen számodra kiút és menekvés,
S fájdalmas sorsod az örök üldöztetés.
Feledni a múltat és annak sebeit,
Nem is olyan nehéz, engedd magad élni,
Nézz körül, s láss barátokat közeledni,
Kik jönnek kínod örökre enyhíteni.
Akard látni a ragyogást fejed felett,
Ne törődj vele, ki egykoron megvetett,
Ne nézz rá, nem érdemli igaz figyelmed,
Gondolj egy barátokkal töltött estére.
Mindig akad egy jobb út, indulj el rajta,
Ne feledd, aki nem látja ezt, majd visszatart,
Vágyj a kiútra, s ha erős az akarat,
Körülötted csak örök boldogság marad.
Mondd,
Ó, mondd,
Kérlek, mondd,
Hogy mindezt akarod,
Hogy ez minden álmod,
S hamar meglátod,
Amint igazán akarod,
Minden álmod
Megkapod.
Kihalt utcán, éjféltájban,
valami furcsát láttam.
Test nélküli emberforma,
és mintha repült is volna.
Felém tartott egyre jobban,
a szív ilyenkor nagyot dobban.
Miért pont én kellek neked,
ha belém szállsz itt nem leled helyed.
Szóltam és rám nézett,
s bólintott mint aki értett.
Eltűnt mint egy látomás,
álom volt csak semmi más.
De tudom most is itt van ő,
a sötétből néha előjő.
Ránk vadászik, értsd meg végre,
ha gyenge vagy végleg vége.
Idegen erők játszanak veled
játékuk veszélyes lehet
az életed mondd mit ér,
ha benned egy démon él.
Erőszak szüli az erőszakot,
és addig így lesz, míg te is hagyod.
Ne légy hát könnyű préda,
gonosz démonok zsákmánya.
A rossz úton járni könnyű,
de végül mi vár rád, szörnyű.
Elveszítheted lelkedet,
odalesz gyorsan mindened.
Odalesz mindened,
mi eddig kedves volt neked.
Nem neked lesz kék az ég,
új otthonod a sötétség.
Bujkálsz a fény elől,
de bálványod egyszer ledől.
Nézz rám mondd, ezt akartad,
szolgálni sötét hatalmat?
Hali! Árnycsuklyás reinkarnációja vagyok... Komolyan... Azér' regeltem újra, más néven, mer' három év távlatából elég nehéz visszaemlékezni a jelszóra... Jöhet vers, novella, bármi... Ide felkerülnek majd: www.hsgt.atw.hu
Múltam a tegnapokban elveszett.
Repülnék felhők felett.
Szárnyamat letörték, bukott lettem.
Sötétségre születtem.
Fényt!...szeretném lebontani a kőfalakat.
Kitörni a fekete ablakokat.
Szabadulni, menni,
Emelkedni, vagy egyszerűen alábukni.
Menekülnék fekete álmaim rémeitől.
Száraz homlokom, verejtéket akarok érezni.
Csók melegét hideg ajkamon.
Emelj ki a fényre, vigyél magaddal!
Szerelmet akarok, szines álmokat.
Érkezz meg végre és vezess,...fogd meg kezem...
Szeress, hisz ezer évig vártam rád,
Ne engedj tovább a kárhozat jeges poklába.
Gyere,...mert ha itt hagysz,...végem!
/"/Vándor mutasd meg arcod, emeld fel csuklyád,
Látnom kell szemed tüzét,
lelkem jégcsapjait az olvassza szét/"/
na, én is beírom nemrég íródott versemet... remélem, tetszik majd valakinek...
Örökláng
Szakadjon rám égiháború
Jéggel avagy tűzzel, legyen dúlt
Minden percem, és ne várjon út,
Merüljek el kín mocsarában
Saját fájdalmamban,
Testem lándzsahegy szaggassa,
Avagy tűz borítsa világom,
Lángolva ne leljem nyugvásom
Ahogy a pokoltűz ostoroz,
Vér szegélyezze lépésem,
Gyötörve hulló vérem,
Száradjon feketében,
Legyek egy hullócsillag,
Amint az utolsó pillanatban
Kihuny, haldokolva,
Ússzak jéghidegben,
Mindenki másnak elfeledve,
Megfagyva, kéken-kegyetlen,
Elgyötört testtemmel,
S megfáradt elmémmel,
Kőtömbök gyötrésében,
Gyilkos kígyó szorítson
S közben más ezer rém támadjon
Méreggel, kínnal ajándékozzon.
Bár vérem tűzként forrhat,
Éltemben és halálomban kínozhat,
Mindig éltet egy gondolat.
S ha csitul a vihar,
Avagy halált osztogat,
Pusztít mindent úttalan,
S ha elapad a vérfolyam,
Vagy zúg tovább nyughatatlan,
Békét és szépséget elmosva,
Akár hátán úsztasson,
Enyhítve borogasson,
Vagy a tó mélysége megfojtson,
Bármi is legyen már a történés,
Eltűnik minden kín, s marad az érzés,
Hogy szeretlek, mindörökké.
Rothadó világ
----------
Ne félj, látod én sem félek.
Rothadó világban élek,
Még sem rettenek semmitől.
A vérfarkas nem öl,
Csak ha éhes.
Sötétben ne félj nincs mitől,
Ott a denevér röpte suhog,
Nem bántanak az éji árnyak.
Rongyokba bújt démonok
Sem támadnak rád,
Ők is messze
Elkerülik a föld mocskát.
Öhömm! Először is, szervusz csuklyás patkány barátom -))!
Verset azt nem tók de azééér ! Van 1üzenetem a haverjaidnak:kapják be!
Majd hétfőn megyek szia
)))